„Nekem nincs időm ezekre a futballteóriákra. Csak juttassátok a labdát a rohadt hálóba, ennyit akarok.” Ezek Fred Normansell, az Aston Villa elnökének szavai Hoganhez, miután ő két év alatt visszajuttatta a másodosztályból a csapatot az élvonalba. Hát ennyire vették komolyan Jimmy Hogant a szigetországban, aki már hetven éve is azt hajtogatta: súlyos hiba elengedni a legtehetségesebb (hozzá hasonlóan gondolkodó) angol szakembereket külföldre, mert nem illenek a tradicionális angol stílusba. Így tanította meg Anglia önkéntelenül is focizni a kontinentális Európát: edzői a tízes években kirajzottak Olaszországba, Csehországba, Svájcba, ahol nyitott fülekre találtak. A kilencvenes évekre Hogan jóslata bevált: az angol klubok kapkodtak a jó külföldi edzők után, s végül odáig jutottak a lejtőn, hogy Sven-Göran Eriksson személyében a szövetségi kapitány is svéd lett. Gyalázat!

Futball, tudomány

Jimmy Hogan Lancashire-be áttelepült ír családban született 1882-ben, de ő már angolnak vallotta magát. Katolikus vallását megtartotta, apja presszionálta is, hogy pap legyen. Nem lett, de egész életében kőkemény elvek szerint élt. A fiatal, összekötőként futballozó Hogan egyszer egy szép cselsorozat végén a kapu felé lőtt. Megkérdezte edzőjétől, miért – és mit tehet, hogy máskor a kapuba találjon. A tréner széttárta a karját: gyakorolni kell, és ha tíz lövésből egy bemegy, az már amúgy is jó. No, ezen Hogan úgy felbosszantotta magát, hogy úgy döntött, saját magát fogja képezni. Kielemezte minden egyes mozdulatát, még egy szobabiciklit is épített magának, hogy bármikor edzeni tudjon. Végül azt a következtetést vonta le, hogy a kapuralövés is technikai elem, épp ezért nem az a cél, hogy egy meccsen ész nélkül lövöldözzenek a kapu felé, hanem az, hogy egy játékos technikailag képes legyen mindig eltalálni a kaput. Azt majd a meccs eldönti, hány lehetősége lesz lőni. Hogan tudományos szintre helyezte a focit, foglalkozott a különféle edzésmódszerekkel, a játékosok étkeztetésével, fontosnak tartotta a meccskörülmények állandó mérlegelését, és a meccsenkénti taktika kidolgozását is. Aston Villa-beli mérlege (126 meccs, 57 győzelem, 28 döntetlen, 41 vereség, 226:165-ös gólarány, 1,79-es meccsenkénti gólátlag – ez klubrekord) is jól tükrözi filozófiáját: nem baj, ha sokat kapunk, még többet rúgunk. Ismerős a 6:3 kapcsán?

Kívül tágasabb

A meg nem értett (és gyakran szűkölködő) Hogan először Hollandiába ment, ahol roppant fogékonynak bizonyultak a tanításaira. Ezután Ausztria következett, az olimpiai csapat edzőjének kérték fel, itt azonban az első világháború kitörésekor, ellenséges ország állampolgára lévén bebörtönözték. Végül két angol ezer fontot fizetett érte az osztrák Vöröskeresztnek, hogy elengedjék. Így került hazánkba, az MTK-hoz, ahol megdöbbentően profi körülmények fogadták. A mecénás, Brüll Alfréd európai hírű klubot akart, amihez minden szükséges feltételt biztosított, Hogan pedig tehetségkutatóként járta Budapestet, leigazolásra érdemes játékosokat keresve. Közben megtanított nekünk mindent, ami nem érdekelte honfitársait. Nyolc évig irányította az MTK-t, két részletben. A háború után ugyanis visszatért Angliába – és nyilván munkanélküli lett. A szinte éhező Hogan megkönnyebbülve értesült róla, hogy azok az edzők, akiket a háború anyagilag tönkretett (márpedig őt a legelső napon börtönbe dugták), 200 fontos segélyt igényelhetnek a labdarúgó- szövetségtől. Reménykedve bement a titkárságra – ahol a kezébe nyomtak egy pár zoknit, azzal, hogy ezt küldték a fiúknak a frontra, és ők ezért is hálásak voltak… Nem csoda, hogy ezután Svájcba, majd Németországba ment, ahol előadásokat tartott az edzőknek, miközben saját csapatával, a Dresdner SC-vel rommá vert mindenkit. Később Franciaországban, de még Afrikában is megfordult. A gyakori pénzhiány, a háborúk és a rengeteg utazás, a távolságok miatt családi élete meglehetősen zaklatott volt.

Fafej FA

Eközben Magyarországon beérett a munkája. A 6:3-at a lelátóról nézte az Aston Villa szkeptikus ifistáival, akiknek azt ígérte: csodát fognak látni. A meccs után már nem kételkedtek Hogan szavában. A mérkőzést követő bankettre senki sem hívta meg. Az angolok nem akarták, a magyarok diplomáciai okokból nem hívhatták.

A meccsről azt mondta: „Amikor Magyarországon dolgoztam, olyan futballról álmodtam, amilyet most láttam. Jelenleg az a legszebb és legeredményesebb labdarúgás, amit a magyar válogatott játszik. Fiataljainkat erre fogjuk megtanítani.” Barcs Sándor, az MLSZ elnöke viszont őt éltette: „Mindent, amit erről a sportágról tudunk, azt Jimmy Hogantől tanultuk.”

Az angol közvélemény és a sajtó ezután szövetségi kapitánynak követelte Hogant, de az FA már akkoriban se volt rugalmas intézmény. Azt mondták, túl öreg hozzá.

Zavartalan labdák

A világ egyik legismertebb futballszakírója, Jonathan Wilson meglehetősen sokat foglalkozott az Aranycsapat taktikájával. Wilson a Guardian állandó szerzője, a kelet-európai, így a magyar futball különleges ismerője, könyvet is írt róla. Híres munkája a futballtaktika bibliájának számító, s hamarosan magyarul is megjelenő Inverting The Pyramid című mű. A 6:3-ról kérdeztük.

– Milyen taktikai okai voltak annak, hogy Walter Winterbottom egyetlen meccset sem tudott nyerni szövetségi kapitányként a magyar válogatott ellen, amely előzőleg mindössze egyszer győzte le Angliát?

– Az angol játékfelfogás az ő idejében nagyon konzervatív volt. A csapatok döntő többsége WMr-endszerben futballozott, amiben az emberfogás pofonegyszerűen és egyértelműen működött: a hátvédek a szélsőket fogták, a középhátvéd a középcsatárt, és így tovább. Ám amikor egy nem WM-rendszerben felálló csapattal kellett játszaniuk, rettenetesen nehéz volt alkalmazkodniuk hozzá.

– Több írásában is kiemeli Hidegkuti sajátos (a harmincas évek osztrák Csodacsapatának támadóját, Matthias Sindelart idéző) szerepkörét, amellyel az angolok centerhalfja, Harry Johnston nem tudott mit kezdeni az évszázad mérkőzésén. Mit gondol, ez volt a magyar győzelem kulcsa?

– Taktikai szempontból igen, egyértelműen. Visszavont pozícióból irányította a játékot, az angol emberfogástól a legkevésbé sem zavartatva, így mindig volt elegendő helye és ideje, hogy építkezzen, és szabadon vihette fel a labdákat.

– Sebes Gusztáv szövetségi kapitány és Barcs Sándor, az MLSZ elnöke egyaránt a magyar futball kialakításában nagy szerepet játszott Jimmy Hogan érdemének titulálta a magyar győzelmet. Mit gondol, mekkora volt Jimmy Hogan valós szerepe a „magyar stílus” kialakulásában – és végső soron a 6:3-ban?

– Olyan értelemben, hogy ő fektette le az egyetemes stílus alapjait, borzasztóan fontos volt. De persze, mivel az 1920-as évek végén elhagyta Magyarországot, ez a hatás csak közvetett. Ám a nyomában kiváló szakemberek egész generációja nőtt fel.

– Mennyire ismerik manapság Nagy-Britanniában Jimmy Hogan nevét és érdemeit?

– Nem igazán. A futballtörténészek és azok a szurkolók, akik szeretik beleásni magukat a játék történetébe, tisztában vannak a jelentőségével, de az emberek döntő többsége valószínűleg a nevét se ismeri.

– Milyen befolyással volt a 6:3 az angol labdarúgás fejlődésére? Anglia 13 évvel később világbajnok lett – azóta azonban nem jutott döntőbe sem világbajnokságon, sem Európa-bajnokságon.

– Nagyon komoly hatással volt rá. A magyar csapat játéka megmutatta: a hagyományos angol játékfelfogással többé nem megyünk semmire. Ez azt jelentette, hogy az edzőknek fel kellett hagynia a régi beidegződésekkel, és merőben új utakat kellett keresni. Hogy mi történt az angol vb-győzelem után, az egy borzasztóan komplex téma. Azt mondanám, hogy az 1966 utáni sikertelenség inkább az önelégültség számlájára írható: nem tudtak elszakadni attól a játékfelfogástól, mely végül vb-győzelemre vezette a csapatot, de egyben korlátozta is a futballunk fejlődését. Aztán ott van a gyenge utánpótlás-nevelés – és talán mindezeknél is fontosabb a szerencse kérdése. Anglia az elmúlt nyolc világbajnokságon öt, az elmúlt öt Európa-bajnokságon pedig három alkalommal jutott a nyolc közé. Hatszor esett ki büntetőpárbajban, 1982-ben rosszabb gólkülönbséggel, 1986-ban és 2010-ben pedig megkérdőjelezhető bírói döntések miatt búcsúzott. Nem kellett volna sok, hogy ezen tornák bármelyikén a döntőbe jusson. Ez a nemzetközi labdarúgás sajátossága: a tornák legfeljebb hét egymást követő meccsből állnak, így a szerencsének is nagy a szerepe. Adjunk 400 évet, és biztos vagyok benne, hogy Anglia mérlege semmiben sem fog különbözni Olasz-, Francia- vagy Spanyolországétól – vagy bármelyik hasonló méretű országétól…

Botrányhős a pályán

A 6:3 sokat vitatott szereplője a holland játékvezető, aki a 12. percben les címén nem adta meg Hidegkuti érvényes gólját. A holland Leo Hornnak bírói pályafutása és élete is valóságos kalandregény.

Hatévesen, 1922-ben kezdett focizni családja sittardi legelőjén. 17 évesen súlyos térdsérülése miatt vége szakadt futballálmainak, így játékvezető lett. 1938-ban már a Holland Labdarúgó- szövetség kötelékében fújta a sípot. A háború alatt zsidó származása miatt bujkálni kényszerült. A holland ellenállási mozgalom tagjaként Van Dongen doktor álnéven embereket mentett. 1948-ban vezetett újra meccset, 1951 és 1966 között volt FIFA-bíró. A fenegyerek nevéhez botrányok sora fűződik. Volt, hogy 3 hónapra eltiltották, mert a meccs után összeverekedett a nézőkkel (akik nyilván nem tudták, hogy Horn fekete öves dzsúdós). Az 1962-es Benfica–Real Madrid BEK-döntő után megkérdezték, miért nem állította ki a valamit a nézőtérre hajító Puskást. Azt felelte: azért, mert Puskás azt a sípot dobta ki, amit előzetesen ő vágott hozzá… Ugyanezen a meccsen egyszer azért állította meg a játékot, hogy megtapsolja Eusebio egyik akcióját. 1966-ban botrányba fulladt a Leeds United–Valencia VVK-meccs. Miután Horn kiosztott egy kisebb kártyapaklit, tizenöt percre leküldte a csapatokat, hogy gondolkodjanak el a helyes magaviseletről. Ő volt az első bíró, aki a hagyományos fekete dressz helyett pirosba vagy zöldbe öltözött, s máig számos legenda kering róla. Állítólag volt, hogy maga végzett el egy szögletet, mert nem bírta tovább az időhúzást, máskor meg felpofozott egy szurkolót, aki szidalmazta. A feyenordos Willem van Hanegemet fenékbe rúgta. Egy Svájc–Uruguay meccsen kiállította Miguezt, aki úgy döntött, marad, és megveri Hornt. Az uruguayi nagykövet se tudta a játékost leimádkozni a pályáról, végül két uruguayi edző néhány pofonnal segített. Hornból bírói pályafutása után sikeres textilkereskedő lett, vadászott (egyszer sajnos a szomszéd gyerekek macskájára), lovagolt is. Mydas nevű lovával 98 díjat nyert. Még meccset is vezetett lóháton.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!