Megfelelően. - Úgy tűnik, a vasárnap Szöulban kezdődő divízió 1/A világbajnokságon a magyar jégkorong-válogatott nem a főcsoportba feljutásért, inkább a bent maradásért küzd.

 
Tokaji és Hetényi akcióban - MTI fotó, Kovács Tamás

„Nagyon erős csoportba kerültünk – mondta a Vasárnapi Híreknek Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára. – Itt egy csapat kivételével már mindenki megfordult a legmagasabb osztályban, az osztrákok, a szlovénok, az ukránok, a japánok és mi is. Egyedül a sorrendben első ellenfelünk, a rendező Dél-Korea válogatottja nem szerepelt még a legjobbak között, de nagyon készülnek: három kanadai játékost is honosítottak a vb előtt.”

A mostani magyar válogatottban négyen – Tokaji, Hetényi, Kovács és Vas – is szerepeltek már a legjobbak között. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is elsősorban a tisztes helytállás lehet a magyar válogatott célja. „A felkészülési időszakban szoros mérkőzést játszottunk az osztrákokkal és kemény meccset vívtunk a szlovénokkal, az ukránokat viszont legutóbb sikerült megverni. A japánokkal a világbajnokságon találkoztunk utoljára. Egy biztos, nagyon oda kell tenni magunkat ahhoz, hogy elérjük az elsődleges célt, a bennmaradást” – nyomatékosította Kovács Zoltán.

Ladányi Balázs, a válogatott korábbi meghatározó tagja ezúttal nem kapott meghívót a nemzeti csapatba, pedig nincs rossz formában. „Ez így van, de a szövetségi kapitány úgy gondolta, hogy fiatalításra van szükség, a szövetség vezetése pedig nem szólt bele a válogatásba. Én bízom benne, hogy a magyar válogatott megfelelően fog teljesíteni” – nyilatkozta a főtitkár.

A világbajnokságon a csoport első két helyezettje jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió 1/B-ben szerepel.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!