A héten kiderült, a FIFA Fellebbviteli Bizottsága nem enyhítette a tavaly augusztusi Magyarország–Izrael felkészülési mérkőzésen történtek után kiszabott büntetést, vagyis a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a rasszista, antiszemita nézőtéri megnyilvánulások miatt 40 ezer svájci frankot kell fizetnie, a soron következő, románok elleni vb-selejtezőt pedig zárt kapuk mögött játssza a válogatott.

 
Alighanem csak kivetítőn lehet majd nézni a románok elleni meccset

Legalábbis jelen állás szerint, az MLSZ ugyanis a döntés nyilvánosságra hozatalával egy időben jelezte, hogy bár a FIFA céljaival egyetért, a szankció mértékét vitatja, ezért a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ítélettel kapcsolatban.

A CAS a sportügyek legvégső jogi fóruma, nevét az elmúlt években főként doppingesetek, vitatott átigazolások vagy országváltások, legújabban pedig a bundabotrány kapcsán lehet hallani. A szervezet elődjét 1984-ben Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olim piai Bizottság akkori elnöke hívta életre, majd a kritikák hatására a testület szervezetileg és anyagilag is fokozatosan függetlenedett a NOB-tól. Tavaly aztán a NOB el is szenvedte első jelentős vereségét a Sportdöntőbíróságtól, amely Jacques Rogge elnök legnagyobb bánatára érvénytelenítette az úgynevezett „hat hónapos szabályt”, amely azokat a sportolókat zárta volna ki az olimpiáról, akiknek doppingvétség miatt fél évnél hosszabb eltiltásuk volt.

Összességében azonban elmondható, a CAS a legritkább esetben változtatja meg a szövetségek korábban meghozott ítéleteit. Egy számunkra fájó ügyben mégis megtette, a sportdöntőbírák ugyanis kétéves huzavona után végül a tesztek elemzése során elkövetett szabálytalanságok miatt felmentették azt a két doppingoláson ért fehérorosz kalapácsvetőt, akik Pars Krisztián előtt végeztek a pekingi olimpián. Még szerencse, hogy Pars az így soha meg nem kapott ezüstérem helyett Londonban egy arannyal kárpótolta magát. A Sportdöntőbíróság viszont helyben hagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila doppingeltiltását, (ő azzal védekezett, hogy valaki a kulacsába csempészte a szervezetében talált szteroidot), csakúgy, mint a londoni olimpia előtt a diszkoszvető Kővágó Zoltánét, aki a hivatalos indoklás szerint kivonta magát a doppingellenőrzés alól – bár a sportoló elmondása szerint nem is tudta, hogy ellenőrizni akarják. Szintén a CAS tett pontot tavaly a Győri ETO labdarúgócsapata ügyének végére, amikor kimondta, a győriek egy észt légiósuk átigazolási díjának elmaradása miatt egy évig nem indulhatnak a nemzetközi kupában. Így az ETO, bár bajnoki helyezésével kivívta, nem lehetett ott az Európa Liga 2012/13-as idényének selejtezőjében. A magyar sportolók közül Mészáros Norbertnek lehetnek jó emlékei a Sportdöntőbíróságról: a Debrecen védőjére az UEFA korábban másfél éves eltiltást szabott ki, amiért nem jelentette, hogy a 2009-es Fiorentina elleni BL-meccs előtt megpróbálták megvesztegetni, ám a CAS nem látta bizonyítottnak, hogy kapcsolatba került volna a mérkőzést befolyásolni szándékozó személyekkel.

A mostani esetnél kevés esély van az enyhítésre, lévén, hogy a Sportdöntőbíróság korábban egyetlen esetben sem törölte el a zárt kapus büntetéseket. Az ügyet egy háromtagú testület tárgyalja majd, a szervezet 286 bírája közül egyet a felperes, vagyis ezúttal az MLSZ, egyet az alperes (FIFA) választhat ki, míg a főbírót maga a CAS jelöli ki. A Sportdöntőbíróságoknak az 1969 és 1972 között válogatott vízilabdázó Dávid Gyula személyében egy magyar tagja is van, bár ő a futballal kapcsolatos ügyekben eljáró bírák listáján nem szerepel. A döntés meghozatalához a CAS-nak hivatalosan hat hónap áll rendelkezésére, de tekintettel a szóban forgó mérkőzés időpontjára, az ítélet biztosan megszületik március 22-e előtt.

Az MLSZ azonban nem várhat eddig, és finoman szólva sem lehet biztos a felmentő ítéletben, így már javában zajlik a szövetség elnöke, Csányi Sándor által a januári Magyar Labdarúgás Fórumán bejelentett közösségi, óriáskivetítős meccsnézés előkészítése. Csányi akkor arra kérte a szurkolókat, ha a válogatott végül üres lelátók előtt játszik, mindenképp az általuk szervezett, az 56-osok terén (egykori Felvonulási téren) sorra kerülő rendezvényre menjenek el, ne pedig a stadion mellé szánt politikától sem mentes megmozdulásra, hiszen egy újabb botrány után még súlyosabb szankciókkal nézhetne szembe a magyar labdarúgás. Csányi Sándor aggodalma alighanem a Facebook közösségi oldalon szerveződő eseménynek szólt, amelyre már mintegy tízezren jelezték részvételi szándékukat, és amelyet Vona Gábor Jobbik-elnök személyesen biztosított támogatásáról. Vona úgy fogalmazott, kész mozgósítani pártját, amely a stadion mellett felállítandó óriáskivetítő költségeit is állja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!