Néhány héttel ezelőtt, amikor a Real Madrid tízpontos előnnyel vezette a spanyol bajnokságot, kevesen gondolták volna, hogy a szombat esti Barcelona-Real Madrid rangadónak a presztízsen kívül egyéb tétje is lesz. Az előny azonban idő közben négy pontra olvadt, így nem túlzás, hogy sorsdöntő mérkőzést rendeztek a Nou Campban.

 
Így szerzett vezetést a Real Madrid a Barcelona ellen

A Real a 17. percben Di María szöglete és Pepe lefejelt labdája után Sami Khedira révén szerzett vezetést. A gól után a Barca átvette az irányítást és bár voltak helyzetei, az egyenlítésre a 70. percig kellett várni. Egy visszalőtt labdát az egy perccel korábban beállt Alexis Sánchez elsőre még Casillasba, de másodjára már a kapuba rúgott. Mielőtt azonban elkezdhettek volna aggódni a Real-drukkerek, a 73. percben Özil nagyszerű passzából Cris­tiano Ronaldo a kapuba bombázott. A gyorsan bekapott gól megzavarta a Barcát, amelynek a lefújásig már nem volt jelentős helyzete, így maradt az 1-2. Mióta Guardiola az edző, a Barcelona először kapott ki bajnokin a Realtól és egyúttal megszakadt 54 meccse tartó hazai veretlenségi sorozata. A Real előnye hét pontra nőtt, amely négy körrel a vége előtt behozhatatlannak tűnik.

A Bundesligában a Dortmund 2-0-ra legyőzte a Mönchengladbachot, ezzel két fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert, és megszerezte a klub történetének nyolcadik bajnoki címét. Már-már úgy tűnt, hogy az ünnepléssel nem is kell megvárni a dortmundiak esti mérkőzését, hiszen az „üldöző” Bayern München negyed órával a vége előtt még vesztésre állt a Werder Bremen ellen. A bajorok végül egy öngóllal, majd Ribery 91. percben szerzett találatával fordítottak, így három órával elhalasztották a bajnokavatást. A müncheniek fejében persze már nem a bajnoki cím, hanem a Real elleni szerdai BL-elődöntő visszavágó jár, amelyet 2-1-es előnyről kezdenek.

Miközben a Chelsea szerdán a Barcelona 1-0-s legyőzésével hatalmas lépést tett a Bajnokok Ligája idei döntője felé, addig szombaton nagyon távol került attól, hogy jövőre is a legrangosabb kupasorozatban induljon. A londoni Kékek már 4 pontra vannak a BL-selejtezőt érő negyedik pozíciótól, miután szombaton 0-0-t játszottak az Arsenallal. Érdekesség, hogy Roberto di Matteo nyolc(!) poszton változtatott a hétközi Barca elleni meccs kezdőcsapatán. Úgy látszik, már a keddi, Nou Camp-beli fellépésre tartalékolt.

Fontos gólpasszt adott Dzsudzsák Balázs az orosz bajnokság rájátszásának 10. fordulójában. A magyar szélső a saját térfeléről ugratta ki Misimovicot, aki megszerezte a Dinamo Moszkva győztes gólját a CSZKA elleni rangadón. A Dinamo ezzel feljött a BL-selejtezőt érő második helyre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!