Páros számú évbe léptünk, ez pedig a sportrajongóknak csak egyet jelenthet! Jobban mondva kettőt: foci-vb és téli olimpia! És bár a két, világszerte nagy figyelemmel kísért esemény kiemelkedik az idei naptárból, azért hazai

VH, 2018. január 6.

- – Kép 1/5

Globális aggodalmak, magyar remények.
Mostanság kevés rosszabb helyet
lehetne elképzelni egy olimpiának,
mint Phjongcshang – persze
erről legkevésbé sem a házigazda
dél-koreaiak tehetnek. Ők mindent
megtesznek a zökkenőmentes
rendezésért, a helyszínek például
már hónapok óta teljesen
készen vannak, ami az utóbbi
idők néhány ötkarikás játékát elnézve
eleve nem kis szó.
Az 5 hét múlva, február 9-én
kezdődő eseménnyel kapcsolatos
aggodalmak legfőbb okát
természetesen a 80 kilométerrel
odébb fekvő határ túloldalán,
a folyamatos atomkísérleteket
folytató Észak-Koreában kell
keresni: Kim Dzsongun a napokban
épp a „nukleáris indítógomb
mindig a kezem ügyében van”
fordulattal borzolta a kedélyeket.
Igaz, a diktátor az idézett újévi
beszédében Dél-Koreával kapcsolatban
békülékenyebb hangot
ütött meg, sőt elmondta, azt tervezi,
hogy országa küld sportolókat
az olimpiára. És bár azok az
idők már messze vannak, amikor
a két Korea a béke jegyében közös
zászló alatt vonult be a 2000-
es sydneyi olimpia megnyitójára,
a világ most alighanem ennek
az apró gesztusnak is örülne. Ez
idő tájt egyébként összesen egy
észak-koreai műkorcsolyapáros
szerzett kvótát, amelynek legjobb
eredménye egy vb 15. hely,
vagyis a kétfős küldöttség részvétele
tényleg inkább csak szimbolikus
jelentőségű lenne.
A phjongcshangi téli olimpiáról
szóló hírek másik gyakori
témája sem túl pozitív, hiszen a
NOB decemberben a sorozatos
doppingbotrányok miatt kizárta
Oroszországot a játékokról.
A döntés nyomán azok a sportolók,
akik megszerezték az indulási
jogot, nem buktak le korábban
tiltott szerrel, és folyamatosan
részt vesznek az előírt ellenőrzéseken,
az Olimpiai Sportolók
Oroszországból megjelöléssel, az
ötkarikás zászló alatt szerepelhetnek
a versenyeken. Győzelmük
esetén számukra az olimpiai
himnuszt játsszák le a dobogón,
amire vélhetően sor is kerül majd
néhányszor, hiszen több mint
100 fő indulása már most biztos,
köztük néhány favorité is.
Az olimpiai himnuszt tehát
valószínűleg hallani fogjuk Dél-
Koreában, minket azonban jobban
érdekel, hogy vajon – a téli
olimpiák történetében először
– a magyart is? A rövidpályás
gyorskorcsolyázók az utóbbi 3
ötkarikás játékokról pontszerző
helyekkel tértek haza, de a mostani
ciklusban sikerült szintet
lépniük, Liu Shaolin Sándor például
2016-ban világbajnoki címet
szerzett 500 méteren. A csapatnak
jó felmérő lehet a jövő
heti Európa-bajnokság, amely
után indul az egy hónapos visszaszámlálás.
A futballszurkolók kedvenc egy hónapja.
Az orosz sport egén egyre több
sötét felhő gyülekezik, így a június
14. és július 15. között sorra
kerülő labdarúgó-világbajnokság
a vendéglátóknak pont kapóra
jöhet, hogy kicsit javítsanak az
imázsukon. A tornának 11 város
12 stadionja ad otthont (Moszkva
két arénát állít csatasorba), és bár
a szervezés kezdeti fázisában még
esetleges távol-keleti helyszínekkel
is ijesztgették a csapatokat,
végül a vb szinte teljes egészében
az ország európai felében kerül
sorra: azért csak „szinte”, mert
Jekatyerinburg az Urál ázsiai lábánál
fekszik, de az sincs túl hos?-
szú repülőútra a többi helyszíntől,
orosz léptékkel mérve legalábbis.
A mintegy 5 hónap múlva kezdődő
torna legnagyobb esélyese
a fogadóirodáknál a címvédő Németország,
igaz, a bukmékerek
közel ugyanilyen sanszot adnak
a brazil vagy a francia sikerre is
(lásd táblázatunkat). Nekünk
persze, mint 1986-ot követően
mindig, ismét csak a tv marad,
és ha már így van, érdemes előre
feljegyezni, hogy a napi 3 mérkőzés
kezdési időpontjai magyar
idő szerint általában 14, 17 és 20
óra lesznek, de akad majd délben
kezdődő találkozó is.


AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
BERÓ ZSOLT

A 2018-as futball-vb favoritjai
A válogatottak mellett feltüntettük,
hogy átlagosan hányszoros
pénzt fizetnek a fogadóirodák
az adott csapat végső
sikere esetén.
Németország 5,5x
Brazília 6x
Franciaország 6,5x
Spanyolország 8x
Argentína 9,5x
Belgium 12x
Anglia 17x
Portugália 25x
Uruguay 33x
Kolumbia 40x


Lezárult egy korszak. A téli olimpia,
és pláne a foci-vb még odébb van,
az első nagyon sokak által
várt idei világverseny
viszont már
itt kopogtat,
pénteken kezdődik
ugyanis a férfi
kézilabda Európa-bajnokság
Horvátországban.
Itt debütál
„élesben” a magyar
együttes tavaly kinevezett
szövetségi kapitánya, Ljubomir
Vranjes, és nem mellesleg ez lesz
az első tornánk Nagy László válogatottbeli
visszavonulása után.
„Nem lesz új Nagy László” – szögezte
le nemrég Vranjes, majd
hozzátette, az egykori csapatkapitány
szerepét 3-4 embernek
együttesen kell átvennie. Ami
pedig a kilátásokat illeti, a szerb
származású, de játékosként annak
idején a svédeket erősítő
tréner rendre elmondja, a végső
cél a 2020-as tokiói olimpia, úgyhogy
a mostani Eb inkább csak
egy állomás a csapatépítés
útján, amit jól jelez a
keretbe meghívott
számos fiatal kézilabdás.


Hazai jégen a csodáért.
A „szokásosokon”
kívül, mint a július
végi Forma–1-es Magyar
Nagydíj, hazánk idén rendez
többek között öttusa Eb-t (júliusban
Székesfehérváron), birkózó-
vb-t (októberben Budapesten),
az első nagy érdeklődéssel
várt hazai sportesemény pedig
az április végi divízió I-es jégkorong-
világbajnokság lesz. A tornára
Kazahsztán, Olaszország,
Szlovénia, Lengyelország
és Nagy-Britannia érkezik
a Papp László
Budapest Sportarénába,
a győztes
pedig feljut a
legjobbak közé,
azaz az A csoportba,
ahol a magyar
válogatott legutóbb
2016-ban járt. Nem lesz
könnyű dolga azonban a gárdának,
hiszen talán minden idők
legerősebb divízió I-es mezőnye
jött össze, így előfordulhat, hogy
a tavalyihoz hasonlóan ismét
csak az utolsó hely és a vele járó
kiesés elkerülése lesz a legtöbb,
ami ebből kihozható.


A legjobbak közt. A mögöttünk hagyott
év egyik legkellemesebb
meglepetése volt, hogy a férfi teniszválogatott
kivívta a feljutást
a Davis-kupa legjobb 16 csapata
közé. A világranglistán
85. Fucsovics
Márton vezette
együttes a február
eleji nyolcaddöntőben
a
tavalyi döntős
Belgium ellen
lép pályára,
Liege-ben. Alighanem
erre mondhatjuk,
hogy a tavalyi bravúrok
után az elit mezőnyben
innentől kezdve már minden
mérkőzés ajándék. 

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!