Sérülés után lábadozó MTK-játékos melegít óvatosan a Hungária körúti pálya oldalvonala mellett.
– Jól vagy? – Igen, de a labda még kicsit szokatlan. – Nem baj, régen is az volt! – Valahogy így érteti meg magát az NB I korelnöke, Garami József a bajnokság legfiatalabb játékoskeretével. A 73 éves tréner egyedülálló alakja a magyar labdarúgásnak. 2003 óta, mióta újra az MTK-t irányítja, több mint száz vezetőedző- váltásra került sor az első osztályban, mellette azonban mindvégig kitartott a klub vezetése. Pedig a kék-fehérek közben a 2011- es kiesés után megjárták a poklot, azaz a másodosztályt is. Tavaly nagy fölénnyel nyerték meg az NB II Nyugati csoportját, feljutottak, idén hét forduló után vezették a bajnokságot, de a pénteki, Haladás elleni vereség miatt valószínűleg át kell adniuk a helyüket. A „magyar Fergusonként” is emlegetett Garami József nyilatkozott lapunknak.
– Reális az MTK jelenlegi, előkelő helyezése?
– A középmezőnyt tűzte ki célul a vezetőség, és én is ezt tartom reálisnak. Nagyon nehéz lesz előrébb végezni, mert az élcsapatok tovább erősödtek és a többi együttes is egész jól igazolt.
– Önöknél, ha jól sejtem, annak is örülni kell, hogy nagyjából együtt maradt a társaság nyáron.
– Mi egy utánpótlás-nevelő egyesület vagyunk évek óta, azaz főként az agárdi akadémián végzett gyerekek kerülnek be az első csapatba. Ha ezek a fiatalok több évet együtt tudnak játszani, jó eredményekre képesek, de mivel a klubnak fontos, hogy bevétele legyen a játékoseladásból, ezért akik távozni akarnak és értékesek, elmennek külföldre vagy más NB I-es csapatba.
– Ez nem úgy hangzik, mint az edzők álma…
– Hát, nehéz lenne összeszámolni, hányszor kellett csapatot építenem az utóbbi időben. Az első osztályú klubok legalább felénél ugyanezek a problémák vannak, azzal a különbséggel, hogy nekik többnyire nincs hova visszanyúlni, és kész játékosokat kell igazolniuk a kiesők helyére. Nálunk pedig a Sándor Károly Akadémia növendékeit kell beépíteni a csapatba. Nem könnyű feladat, de mindig is szerettem, mert szeretek tehetséges emberekkel foglalkozni. Akárhol edzősködtem, igyekeztem több lenni annál, mint a felnőtt csapat trénere, a mai napig rajta tartom a szemem az utánpótláson.
– Az imént felvázolt helyzetben beszélhetünk még klubhűségről?
– Elmúltak már azok az idők, amikor elég volt egyszer megtanulni az összeállítást, mert 10 éven át alig volt változás, mindig csak 1-2 játékos került be. Ha belegondolok, micsoda csapatot lehetne összeállítani azokból, akik az elmúlt évtizedben elmentek innen… De ma a képességek mellett az anyagi motívumok a döntőek, a játékosok keresik a jobb lehetőséget és aszerint változtatják a helyüket. Azért a legtöbb gyerek nem felejti el, hogy itt kapta meg a szakmai alapokat a karrierjéhez, és itt szerzett rutint az első osztályban. A legjobb példa Németh Krisztián, aki visszajött és szívesen játszott az NB II-ben, ahonnan Egervári Sándor még be is hívta a válogatottba.
– Milyen a viszonya a játékosaival?
– Vannak, akikkel kimondottan jó, és nyugodtan mondhatom, rosszban senkivel sem vagyok. Akinek valami gondja van, bejöhet hozzám, elbeszélgetünk, és ha tudok, segítek. Nem vagyok az ellenségük, még ha sokan ezt is hiszik, mikor nem játszatom őket. Igyekszem olyanokkal dolgozni, akiken látom, hogy minél többet akarnak kihozni a futballból – és elsősorban nem anyagilag. Éppen ezért azt is elfogadom, ha valaki a koránál fogva még nem képes nagy dolgokra, mert tudom, hogy előbbutóbb jó játékos lesz. A szurkolók már nehezebben viselik el ezt. Ők nem azért jönnek ki, hogy megvárják, hogy valaki jó legyen, hanem azt akarják látni, hogy már most is az.
– Kapott is tőlük hideget-meleget az utóbbi években…
– Az MTK egy speciális hely. Igényes a közönség, hiszen itt mindig nagy csapatok voltak. A lelátó tetején le lehet olvasni az évszámokat, hogy mikor nyert valamilyen trófeát a klub. Büszke vagyok rá, hogy néhányban az én kezem is benne van. Volt itt egy pro licences edzőképzés, ahol a Verebes felnézett, és mondta, hogy valami nem stimmel, mert az 1997 kétszer van kiírva. Mondtam neki, hogy hát azért, mert abban az évben megnyertük a bajnokságot és a kupát is. Szóval ezeknek az érthetően magas igényeknek nem tudunk mindig megfelelni, ezt elismerem. És hát volt egy különösen rossz év…
– Amely után maradhatott a klubnál, ami a magyar futballt figyelve már-már hihetetlen.
– Nem szokványos dolog, az biztos. Akkor a szezon előtt nagyon sokakat eladott a klub, és a vezetők úgy ítélték meg, hogy nem én vagyok a kiesés oka. Bíztak benne, hogy vissza tudom vezetni a csapatot az első osztályba, én pedig örültem, hogy hagyták helyrebillenteni a történteket. Pedig, ahogy minden szezon végén, akkor is voltak megkereséseim.
– Magyarországról?
– Csak hazai klubok jöhetnek szóba, mert nagy hibám, hogy nem beszélek nyelveket. 15- 20 évvel ezelőtt, ha elboldogultam volna angolul, elmehettem volna külföldre. Akkoriban az eredményes magyar edzőkre volt kereslet, no, nem a nagy csapatoknál, hanem például a Közel-Keleten. De valahogy utánam mindig akkor kezdtek érdeklődni, amikor úgy éreztem, felszálló ágban vagyok, és nem akartam semmit félbehagyni. Szerencsés voltam, mert a 2000- es évek eleji viharosabb időszakot leszámítva mindenhol több évet dolgozhattam. Ráadásul úgy, hogy mindenütt egyéves szerződéseim voltak, azokat hosszabbítottuk meg évről évre.
– Erre készül a mostani szezon végén is?
– Nem tervezek visszavonulni, bár tudom, eljön annak az ideje anélkül is. Szeretem a futballt, ezért amíg én is, és azok, akik foglalkoztatnak is úgy érezzük, hogy meg tudok felelni, addig mindenképpen ebben a csodálatos sportágban akarok dolgozni. Jól érzem magam az MTK-nál, úgy érzem, bíznak bennem. Semmi sem tart persze örökké, ha lenne még egy olyan földindulás, mint két éve, akkor nem hiszem, hogy nagyon marasztalnának. Szóval korai még erről bármit is mondani. Meg aztán lehet, hogy hív a Barcelona, és azt nem biztos, hogy vissza tudom utasítani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!