Ha valaki a Himalájára készül, általában jégcsákányt, oxigénpalackot, bakancsot, kötelet visz magával. Ám egy középkorú magyar sportember melegítőt és edzőcipőt csomagolt. Igaz, nem egy hegycsúcs meghódítására indult, hanem az ugyancsak emberpróbáló, az indiai Himalája hágóin át kacskaringózó The Hell Race nevű ultramaratonon vett részt, ahol egyedüli célba érkezőként 113 óra alatt teljesítette a 480 kilométeres távot. A komáromi amatőr triatlonista, hosszútávfutó és -kerékpározó, vasember, Szőnyi Ferenc az elmúlt évtizedben nemegyszer rukkolt elő emberfeletti teljesítménnyel.
– Már harmadik alkalommal írták ki ezt az ultramaratont, és önnek sikerült először teljesítenie. Mi adja a nehézségét?
– 2400 méter magasról indultunk és innen „másztunk” fel a legmagasabb pontra, 5330 méterre. Ez azonban más, mint a hegymászás, ezért például jégcsákányra sem volt szükség, de erős szervezetre és sok folyadékra igen. Sokat kacskaringóztunk, és mikor a hóesésben felértünk egy hágóra, éjszaka kemény mínuszok fogadtak, majd néhány óra múlva lementünk egy völgybe, ahol napközben akár 25-30 fok is volt.
– 40 éves kora táján, a pocakosodás ellen kezdett sportolni. Korábban egyáltalában nem érdekelte a mozgás?
– Túrázgattunk a családdal, de a szokásos sportolói pályafutással nem rendelkezem, iskolás koromban egyik sportágban sem voltam olyan ügyes, hogy ebből karriert lehetett volna építeni.
– Hogy lett önből vasember?
– Ahogy mondani szokták, a láb mindig kéznél van. Kezdetben egy ismerősömmel a hétvégeken kijártunk a focipályára, és egy elnyűtt sportcipőben róttam a köröket. Azután 2007-ben rendeztek egy 12 órás futóversenyt Csákváron, ahol a családom kétkedése ellenére elindultam. Az fogott meg, hogy nem volt kilométerkényszer, nem a megadott távokat kellett időre leküzdeni, hanem hosszan kellett futni. Valahogy így kezdődött.
– Vonzotta a „hosszútávfutó magányossága”?
– Inkább az ezzel járó kihívás. Én hosszú versenyekre készülök, ráadásul nem is csak egy sportágban, mert következtek a kerékpárversenyek, majd a változatos hosszútávú triatlon, ahol már úszni is kellett, és jöttek a sikerek is.
– Mexikóban 2009-ben a 10-szeres ironman versenyen világbajnok lett, és ma már a világ élvonalához tartozik. Sportáganként mi volt a leghosszabb táv, amit teljesített?
– Kerékpárban a közel 5000 kilométeres, amerikai parttól partig verseny, ultratriatlonban a 20-szoros távú ironman verseny, ahol egyben kellett teljesíteni a 76 kilométer úszást, a 3600 kilométer kerékpározást és a 840 kilométer futást. Futásban eddig a Himalájában a Manali és Leh között 480 kilométer volt a leghosszabb. Az alvás nélküli leghosszabb futóverseny pedig a Milánó–San Remo, ez 283 kilométer.
– Ezeken a versenyeken van állandó kísérője, vagy ez alkalmi?
– A teljesítmény szempontjából a jó asszisztencia nagyon fontos, engem általában a sógorom kísér, de esetenként helyi segítőre is szükség lehet.
– A meghívásos versenyek pénzdíjasok?
– Nem, ezek pénzbe kerülnek, komoly nevezési díjat kell fizetni, és a kiutazás, a ruházat, a technikai felszerelés is saját költség. A sikerre azonban felfigyelnek, szerencsére jönnek a szponzorok, a városom is támogat, és magam is igyekszem „termelni” a pénzt, előadásokat, motivációs tréningeket tartok, a saját példámon is igyekszem bemutatni, hogy sohasem késő elkezdeni a sportot, még ötven felett sem.
– A csodálók mellett vannak követői is?
– Igen, például Komáromban is vannak nagyon jó képességű ultrafutóink, triatlonistáink.
– Mi lesz a következő megmérettetés?
– Már bepakoltam a bőröndömet, mert indulok Izlandra, ahol ezen a hétvégén megint egy különlegesség vár rám. Egy Spartan Race világbajnokságra hívtak meg, ami nem futás, nem kerékpározás, és nem is triatlon, hanem egy modern akadályfutó- verseny, amely a katonaságtól jött át a civil szférába.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!