Még mindig itt van ez a „Csay”, gondolhatják szomorkodva a kajak maratoni Európa- és világbajnokság résztvevői, amikor meglátják az indulók között a győri Graboplast kajakosát, az immár tizenháromszoros világ- és sokszoros Európa-bajnok Csay Renátát. Az idén 36 éves Renáta ugyanis 1998 óta mind párosban, mind egyéniben a világ legjobbjai közé számít, és másoknak nem sok esélyt hagyva aratja sorozatos sikereit.
„Szerencsére, így harmincon felül is állom a versenyt a nálam fiatalabbakkal” – mondta lapunknak a világbajnok, aki ráadásul „felüdülésként” beszállt egy másik szakág, a síkvíziek versenyébe, sőt lehetőséget kapott az Európa- és világbajnokságon is. „Mivel ebben a mezőnyben ismeretlennek számítottam, gondolom, meglepte őket – mint ahogy engem is –, hogy tavaly az Eb-n az 5000 méteres versenyen az én nyakamba került az aranyérem.”
– Ebben a számban idén is győzött az Eb-n, a duisburgi vb-n viszont nem sikerült a dobogó tetejére állni.
– Bevallom, arra nem számítottam, hogy az újzélandi lány ennyire elmegy tőlem, nem lehetett megszorítani, az is lehet, hogy kicsit már fáradtabb voltam, de az ezüstéremre így is büszke vagyok.
– Visszatérve a maratoni versenyekre, a nem olimpiai sportágak kolumbiai Világjátékán két aranyérmet szerzett.
– Ennek is nagyon örülök, de nem tagadom, a mi szakágunk számára elszomorító, hogy nem vagyunk olimpiai sportág. Nálunk a legnagyobb siker a világbajnoki győzelem. Ezért egyszer majd búcsúzni is világbajnokként szeretnék.
– Síkvízi kajakozással kezdte, hogy lett ebből maratoni?
– Akkori és mostani edzőm, Sztanity László hamar észrevette, hogy kimagaslóan jó az erőnlétem. Én még 36 kilométeres távval kezdtem, ez mára 26 kilométerre csökkent. Meg azután tősgyökeres győri vagyok, és Győrben hagyománya van a maratoni kajakozásnak.
– A Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáróján az év női kajakosának választották a maratoni szakágban. Megismerik az utcán?
– Nem tartozunk a látványos sportágak közé, nem viselek sötét napszemüveget, hogy ne ismerjenek rám.
– És a gyermekei megismerik… Kétgyermekes családanya, aki igen sokat van távol?
– Otthon teljes édesanya vagyok, reggel a kicsikkel megyünk az óvodába, illetve az iskolába, délelőtt edzek, ezután jönnek a szokásos napi teendők, bevásárlás, főzés, majd ha lehet, délután is tréningezek. Ezt a gyerekek programjával is össze kell egyeztetni, mert már ők is sportolgatnak, 9 éves fiam komolyabban elkezdett kajakozni, 5 éves lányom pedig már második éve úszik.
– Élsportolóként hogyan tud ennyi feladatnak eleget tenni?
– Maximalista vagyok, de ez kevés lenne. A férjem évekig kenus versenyző volt, ezért nagyon megértő és mindenben támogat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!