A Magyar Olimpiai Bizottság egykori főtitkára, Molnár Zoltán mesélte, hogy a ’90-es években többen is jelezték a MOB-nak, van Magyarországon egy, a szárnyait bontogató sportág, amely szerepel a téli olimpiák műsorán, de egyelőre kevés országban űzik, így kisebb központi támogatásokkal is gyorsan jelentős nemzetközi eredményeket tudnánk elérni benne – ez pedig nem más, mint a rövidpályás gyorskorcsolya. Molnár emlékei szerint ekkor még a MOB sportban járatos munkatársai közül is visszakérdeztek néhányan: „az meg micsoda?”
Ami azóta történt, az a magyar sport közelmúltjának egyik legnagyobb sikertörténete, méghozzá olyan, ami akár példaértékű is lehetne más sportágak számára: a rövidpályás korisok ugyanis először eredményeket tettek le az asztalra, majd csak ezt követően részesültek a mára már jelentősnek mondható állami juttatásokban. A napjainkban is csak mintegy 1000 fős bázissal működő sportág a 2006-os, majd a 2010-es téli olimpián is két-két pontszerző helyet szállított hazánknak, ennek köszönheti, hogy ott találjuk a 16 kiemelt sportág névsorában, amelyek közt a tervek szerint 2020-ig 135 milliárd forintot oszt szét az állam.
A február 7-én rajtoló szocsi ötkarikás játékokon is ők lesznek a legfőbb, sőt alighanem az egyetlen reménységeink a legjobb hatba kerülésre. Kiváltképp a friss Európa-bajnoki bronzérmes női váltóban bízhatunk, amely 8 csapatos mezőnybe tudta kvalifikálni magát. Az olimpiára készülő válogatott otthona a Puskás Ferenc-stadion szomszédságában lévő Gyakorló Jégcsarnok, az itteni pálya ugyanis körbe van kerítve légkamrás szivacsokkal, amelyek elnyelik az esetleges becsapódások energiáját, csökkentik a sérülésveszélyt. Aki testközelből látja a szédítő, akár 50 km/h-s sebességet is elérő versenyzőket, az egyből megérti: a maximális védelem elengedhetetlen.
„Go! Go! Go!” – tölti be a jégcsarnokot egy harsány, de vékony női hang, gyorsan felébresztve mindenkit, aki még kissé kába ezen a kora reggeli órán. A hang tulajdonosa a kínai Zhang Jing, vagy ahogy mindenki nevezi, „Lina”, aki mintegy két éve dolgozik Telegdi Attila vezetőedző mellett a magyar válogatottal. Ottjártunkkor Lina tartott edzést a válogatottnak, amely nem sok jót ígért a versenyzőknek, hiszen a „nagyon szigorú” a legenyhébb jelző, amit vele kapcsolatban mondtak.
A kommunikáció döntő részt angolul zajlik, bár Lina időnként magyar kifejezéseket is használ a feladatok ismertetése során. A „három corner” ennek megfelelően például azt jelenti, hogy az adott gyakorlatban 3 kanyart kell megtenni.
A lányok, mint mondják, most már jól megértik edzőjüket, kivéve, mikor kínai kifejezéseket is belekever a mondandójába. Darázs István szakági igazgató később viccesen megjegyzi, nem is baj, hogy Lina nem tud magyarul, mert így „a lányok nyafogását sem érti”. Azért mentségükre szóljon, a feladatokat zokszó nélkül végzik, egyedül a csarnokban uralkodó extrém hideg miatt panaszkodnak. „De jó lenne már Szocsiban lenni” – sóhajt fel Keszler Andrea, és alighanem a Fekete-tenger partja jut eszébe, ahol most úgy 15 fokkal van melegebb, mint idehaza.
A mostani egy amolyan „könnyed, technikai edzés” volt, amelyen nagyrészt a váltókat gyakorolták, gyakran férfi-női vegyescsapatokkal. A váltások során az egyik tag a kör belsejében követi le a pályán haladó versenyző mozgását, majd a megfelelő pillanatban elé korcsolyázik, a hátsó pedig egyet taszajtva adja át a lendületet. Kívülről nehéznek tűnik, a versenyzők szerint viszont ezt már mindenki tökélyre fejlesztette, nem ezen múlnak majd a helyezések Szocsiban. Hogy min, azt persze nehéz megmondani, a rövidpályás gyorskorcsolya ugyanis az egyik legkiszámíthatatlanabb sportág, az elcsúszások és az ütközések mindig benne vannak a pakliban. Darázs István például felidézi a 2002-es Salt Lake City-i olimpia egyik legfurább jelenetét, amikor a férfi 1000 méteres táv döntőjében az utolsó kanyarban az elöl haladó 4 versenyző kiütötte egymást, így végül „nevető ötödikként” a korábban már hosszú méterekkel leszakadt ausztrál Steven Bradbury lett az olimpiai bajnok. Ezek után nem csoda, hogy jóslásokba senki nem mer bocsátkozni. A papírforma szerint a legjobb 4 közé nagy csoda lenne bekerülnie a női váltónak – de hát ha valahol, akkor itt lehetnek csodák.
A lányokat az edzés után elkísérjük az olimpiai ruhapróbára, ahol nem megy minden flottul, sok a rossz mérettel legyártott öltözék, de a gyártók ígérik, még a hónap utolsó napjaiban esedékes elutazás előtt pótolnak mindent. A próba közben szóba jön a megkerülhetetlen téma, a terrorfenyegetettség is. A híreket természetesen mindenki követi, versenyzőként mégis az a legfontosabb, hogy most kizárják ezeket az aggodalmakat – ha már eldöntötték, hogy ha nem fordul rosszabbra a helyzet, utaznak. Az idei Eb-n 1500 méteren ezüstérmes Heidum Bernadett önbizalommal telve csak annyit mond: „Ha a terrorelhárítók is ugyanúgy végzik a munkájukat, mint mi a sajátunkat, akkor minden rendben lesz.”
A rövidpályás gyorskorcsolyaversenyek a jégkoronggal megegyező pályán zajlanak, a kört úgy jelölik ki, hogy 111 méter és 12 centi hosszú legyen – így 9 kör pl. 1000 méterrel egyenlő. A versenyzők csúcssebesség (50 km/óra) esetén is hihetetlen precizitással, a lehető legszűkebben veszik a kanyarokat. A bóják menti sávot egy vödör vízzel locsolják fel, amely gyorsan ráfagy, így egyrészt jobban is csúszik, másrészt a korcsolyák lassabban törik meg a jeget. Így is hamar elhasználódik az „ideális ív”, ám ekkor még nem jön egyből a jégfelújító gép, mert négyszer is van lehetőség a pályát „arrébb tolni”, azaz a bójákat mindkét kanyarban ugyanannyival áthelyezve addig érintetlen jégfelületen siklanak a versenyzők.
Nem olcsó sportágról van szó, a korcsolya a cipővel mintegy 500 ezer forintba kerül, és legalább kétévente cserélni kell. A körülbelül 100 ezer forintos pengék természetesen ennél is gyorsabban fogynak, Szocsiba például a magyar indulók hármat-hármat visznek magukkal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
