Bizakodó hangulatban utazott a dániai világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, amely először Tunézia ellen lép pályára (lapzártánk után A tunéziai csapat elleni 39-20-as győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott. Vasárnap Szerbia lesz válogatottunk ellenfele - a szerk.). Esélylatolgatás Pálinger Katalin olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdakapussal, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökével.

 
Pálinger Katalin: Nincs könnyű vagy nehéz csoport - Forrás: VS.hu

– Nap mint nap figyeltem a lányok edzésmunkáját, és nagyon biztató, hogy valamennyien remek formában érkeztek a válogatott edzőtáborába. A keret magját lényegében két éve ugyanazok alkotják, most kiegészültünk a szülés után visszatért Görbicz Anitával és Zácsik Szandrával, akik még színesebbé és sokoldalúbbá tudják tenni a játékot. Látom a motiváltságot, az elszántságot, az akaratot a csapatban. Persze ez önmagában kevés: az adott játéknapon mutatott forma és teljesítmény dönt, de tudom, hogy a lányok mindent meg fognak tenni a sikerért.

– Nem vagyunk könnyű csoportban, Tunézia után Szerbia, Montenegró, a házigazda Dánia, majd Japán következik.

– A női kézilabda ma már annyira kiegyenlített, hogy nem nagyon lehet megmondani, melyik a könnyű vagy a nehezebb csoport. Mi mindig a soron következő ellenfélre készülünk.

– Ön játszott Dániában is. Mi lehet az a plusz, amelynek következtében Dánia és Norvégia több mint egy évtizede ott van az élmezőnyben?

– Nem hiszem, hogy ez egy megfejthetetlen történet, hiszen például a dán válogatottal is előfordult, hogy nem jutott a nyolc közé, a norvégoknak sem volt mindig az az aranygenerációjuk, amelynek egyébként a fele mára már hiányzik. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az északiak valami mást tudnak, pedig ez nem így van. Azt gondolom, hogy szakmailag versenyben vagyunk velük, taktikai megoldásokban, variációkban pedig teljesen egy szinten állunk ezekkel a csapatokkal. Persze náluk sokat számíthat a hazai közeg, amelyben ezeket a fontos világversenyeket megrendezik, de most sokkal kiegyenlítettebbnek érzem az egész mezőnyt, mint pár évvel ezelőtt.

– A világbajnokságon a márciusi olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás az elsődleges cél?

– Inkább úgy fogalmaznék, a cél az olimpia vagy az olimpiai selejtező, vagyis akkor sem fogjuk „megszidni” a csapatot, ha megnyeri a világbajnokságot és automatikusan kvalifikálja magát Rióra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!