Hét gólt hozott a labdarúgó NB I. pénteki nyitómérkőzése, így a vesztes fél, azaz a Vasas-HÍD drukkereit kivéve alighanem mindenki egyetért: soha rosszabb rajtot!

 
Már a szünetben 3-0-ra vezetett a Diósgyőr fotó: Vajda János, MTI

Az angyalföldieket a bajnoki trónról tavaly letaszított Debrecen győzte le 5-2-re. A vendég piros-kékek már fél óra elteltével emberhátrányba kerültek, a Mileusznics szabálytalanságáért megítélt büntető értékesítésével pedig ekkor már 3-0 állt az eredményjelzőn. (Mellékesen, a tv-felvételek nem indokolták sem a büntetőt, sem a Vasas-játékos kiállítását.) A második játékrész elején az akkorra már négygólos hátrányát két perc alatt megfelezte a Vasas, ám Coulibaly harmadik gólja végleg eldöntötte az összecsapást. A gólzápor szombaton folytatódott: az újonc DVTK esélyt sem adott hazai pályán a Zalaegerszegnek, és a jó hangulatú összecsapáson légiósai vezérletével valósággal átgázolt Csank János erőtlen csapatán. Az idei évtől már OTP Bank Liga néven futó bajnokság első fordulójából vasárnap estig hét mérkőzést játszanak le, a Siófok–Videoton meccset a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-találkozói miatt későbbi időpontra halasztották.

Rá is fér a pihenő a bajnokcsapat játékosaira, nehéz dolguk lesz ugyanis, ha a szerdai visszavágón le akarják dolgozni a Sturm Graz vendégeként összeszedett 2-0-s hátrányukat. Bár a Vidi játéka helyenként adhatott okot a bizakodásra, egyelőre egyik új igazolás sem váltotta be a hozzá fűzött hatalmas reményeket. Ahogy azonban azt a klagenfurti mérkőzés első gólját szerző Szabics Imre is jelezte, továbbra is nyílt a párharc, amelynek győztesére a következő körben könnyebbnek tűnő ellenfél, a grúz vagy a moldáv bajnok vár.

Az Európa Liga 2. fordulójának csütörtöki játéknapján három együttesünk is hazai környezetben lépett pályára. Közülük egyedül a Ferencváros tudott győzni, ám ők sem lehetnek maradéktalanul elégedettek. A zöld-fehérek rengeteg helyzetükből csak kettőt tudtak értékesíteni, míg a norvég Aalesund kis túlzással egyetlen lehetőségét váltotta gólra. A vasárnap este a bajnokságban éppen egymás ellen mérkőző Paks és Kecskemét egyaránt 1-1-ről várhatja a csütörtöki visszavágókat, de míg a paksiak a norvég Tromsö elleni döntetlenje dicséretesnek mondható, addig a kecskemétiek könnyen arathattak volna magabiztos győzelmet a kazah Aktobéval szemben. A továbbjutásra a magyarok közül legjobb eséllyel pályázó Fradi a 3. fordulóban a svéd Elfsborg és a litván Suduva párharcának győztesével találkozhat. A Paks következő ellenfele a skót Hearts, a Kecskemété pedig az orosz másodosztályú, de tavaly kupadöntőt játszó Vlagyikavkaz lehet.

 

NB I-es eredmények

Pénteken játszották:

Debrecen–Vasas 5-2 (3-0)

Szombaton játszották:

Diósgyőr–Zalaegerszeg 4-1 (3-0)
Pécs–Haladás1-0 (0-0)
Újpest–Pápa (0-0)

Ma játsszák:

Honvéd–Győr
Kaposvár–Ferencváros
Paks–Kecskemét
Siófok–Videoton: elhalasztva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!