Rossz nap. Ez véletlenül nem Daniel Powter világslágerének a címe, hanem az a nap, amikor a világ négy leggyorsabb embere közül kettőről alig egy hete kiderült, hogy „kokszolt”.
A négy közül három jamaikai (Bolt, Powell, Blake) egy pedig (Gay) amerikai. Powell és Gay bukott le az utolsó doppingteszten és velük együtt bukott egy ugyancsak jamaikai – olimpiai ezüstérmes – futónő: Sherone Simpson. És hogy szebb s földrajzilag még pontosabb legyen a kép: a múlt héten két jamaikai diszkoszvető is – egy férfi és egy nő, egyik se igazán jelentős személyiség a sportágában – pozitív tesztet produkált.
Voltaképp az egész jamaikai különítményből egyetlen ember látszik ártatlannak: korunk hőse, a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója, London háromszoros olimpiai bajnoka, Usain Bolt. (Yohan Blake egyszer már megégette magát doppingügyben, igaz három hónapos eltiltással megúszta.) De ha mindenki más, akkor miért éppen ő nem? Mondják: más az edzője. Mondják: olyan hosszú szöcskelábakkal mint ő, senki sem rendelkezik; nincs szüksége a Powell és Simpson (és tucatnyi más sportág világnagysága) által használt oxilofrine-ra.
Mindenesetre akadt, aki megkérdőjelezte Bolt páratlan tehetségét – igaz, ez nem tegnap volt, hanem öt éve. A kritikusról azt mondták: elfogult és féltékeny. Carl Lewis, a 80-as évek fenoménje, meglehet, valóban elirigyelte, hogy Boltra idejekorán ráaggatták „a minden idők legnagyobb atlétája” címet, de szakmailag nehezen megkérdőjelezhető, amit a pekingi olimpia évében (2008) Boltról mondott: „ Ha valaki egy adott évben 10.03-at fut, a rákövetkezőben meg 9.69-et, akkor nehéz dolog nem föltenni kérdéseket egy olyan sportágban, amelyik már úgyis be van mocskolva. Aki nem kérdez, az bolond".
Tény, hogy egy olyan időszakban – a múlt évtized közepén vagyunk, amikor a 100-as világcsúcsokat több évnyi távolságban egymástól és CSAK századmásodpercekkel tudták javítani a nagy riválisok, nem tűnt nagyon életszerűnek, hogy valaki, mint Bolt, egy év leforgása alatt 34 század másodpercet javít a legjobbján és ezzel „futja le” 3 századdal Powellt, az akkori világcsúcstartót.
De nézzük azt a bizonyos oxilofrine-t. Olyan stimulánsokban lelhető fel – rendszerint kereskedelmi forgalomban levő koffeinkeverék gyanánt – amelyeket testsúlycsökkentő programokban használnak, de közismert, hogy kezelik vele az alacsony vérnyomást is. Precíz leírást adott róla azonban egy volt kitűnő ausztrál gátfutó és ismert orvos, dr. Peter Larkins. Íme: „Az oxilofrine növeli a rajt- és futósebességet, gyorsítja a reflexeket.” Egyébiránt könnyen kimutatható a vérben, s valóságos csoda, hogy akik használják, tudják is ezt, csak épp va banque-ot játszanak.
Tele vagyok kétségekkel. És kétségeim árnyát kénytelen vagyok ráteríteni a legnagyobb csapatsportágakra is. Látva azokat a megpróbáltatásokat, amiken a több és még több siker érdekében a világ legjobb labdarúgóinak, kosárlabdázóinak, amerikai futballistáinak, jégkorongozóinak keresztül kell menniük – egy angol Premier League-élcsapat minimum háromszor annyi meccset játszik egy évben mint egy magyar –, a bennem bujkáló ördög azt súgja, hogy stimulánsok nélkül ez egyszerűen NEM MEGY. (És a tenisz?) Amikor olvasom, hogy a sprinter Tyson Gay valami olyan, közelebbről nem azonosított szeren bukott le, mely alkalmas doppingszerek „elmaszkírozására” (valójában alighanem vízhajtó), akkor látom, hogy a laboratóriumok és a doppingellenőrök soha véget nem érő versenyfutásában alighanem új korszak nyílott: utóbbiak olyan szerekkel találják magukat szembe, amelyek egyszerűen elfedik a doppingot. Hogy ne legyen kétség felőle: a nemzeti doppingellenőrök saját bevallásuk szerint 5 százalék felderítési eséllyel dolgoznak!
Filozofikusabb hajlamú kollégáim amiatt boronganak, hogy a jamaikaiakéhoz, meg az Armstrongéhoz hasonló esetek undort keltenek a közönségben és afelé hajlítják, hogy elforduljon a versenysporttól. „Úgyis minden csalás!” Ehhez képest: nincs adat rá, hogy a Tour de France iránt csökkent volna az érdeklődés, sőt! Nézzék csak meg a tévéközvetítéseket az Eurosporton. Továbbá: ajánlok egy fogadást azoknak, akik azt mondják, hogy az atlétikai sprintszámok az önkéntesen visszavonult Gay, az alighanem eltiltását váró Powell és mások nélkül érdektelenek lesznek az augusztusi moszkvai atlétikai világbajnokságon. Nem, kérem. A Luzsnyikiben 100 ezer jegy kél majd el a százas döntő(k) re, de talán a többi versenynapra is függetlenül attól, hogy pillanatnyilag 40-50 orosz atléta áll doppingvád gyanúja alatt (!). Együtt tudunk élni a legrosszabbal is. Pláne, hogy minden post festa derül ki. 5 százalékban. Akkor meg lapozunk egyet előre a naptárban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!