Két hétig tart még nyitva a téli átigazolási piac, így mások mellett Dzsudzsák Balázs sorsának is ennyi idő alatt kell eldőlnie.

A „sorsa” kifejezés persze talán kicsit erős, ám sokak szerint fordulópontjához ért a magyar válogatott csapatkapitányának karrierje: 28 évesen lehet, hogy mostanság kínálkozik az utolsó esélye, hogy még pályafutása csúcsán próbára tegye magát egy nyugat-európai topbajnokságban. Dzsudzsák 2011-ben, három nagyszerű szezon után hagyta ott a holland PSV Eindhovent, és – sok szurkoló bánatára – az orosz élvonalat választotta, ahonnan most, egy klub- és válogatottszinten is kiváló őszi idény után távozhat.

Nem függetlenül attól, hogy a rubelválság miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő Dinamo Moszkva sem bánná, ha jó pénzért továbbadhatná szélsőjét, akit az utóbbi hetekben többek közt a német Dortmunddal és az angol Liverpoollal is hírbe hoztak.

A moszkvai klub sportigazgatója egyelőre az olasz Lazio érdeklődését erősítette meg hivatalosan. A magyar középpályás vételára 10 millió euró körül mozoghat, de egyes találgatások szerint a római gárda első körben kölcsönvételről tárgyalna – bízva abban, hogy a Dinamónak már Dzsudzsák évi mintegy 2,5 millió eurós fizetésének átvállalása is nagy könnyebbséget jelent.

 

------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!