Második helyen végzett a 2014-es AutoGP bajnokságban Kiss Pál Tamás, a kiváló miskolci autóversenyző. Az idényt az osztrák Zele Racing csapatával kezdte, majd szezon közben váltott, a brit Virtuosi UK gépével versenyzett tovább. Jó szereplésének köszönhetően új csapattársával, az olasz Andrea Rodával épphogy lemaradtak a csapatbajnoki címről. A továbblépés lehetőségeiről kérdeztük.

 
Második helyen végzett a 2014-es AutoGP bajnokságban Kiss Pál Tamás - Fotó: Kovács Tamás, MTI

– Az egyéni összetettben messze volt az első helytől?

– Durván 13 ponttal maradtam le, bár az igazsághoz tartozik, hogy a győztes japán Szato Kimíja két versenyhétvégét kihagyott. Sajnos volt egy nagy pontveszteségem, Marokkóban az idénynyitó futamot valószínűleg megnyerhettem volna, hiszen az első helyen autóztam, amikor a második helyen lévő versenyző belém csúszott, és ennek következtében kiestem.

– Miért váltott idény közben csapatot?

– Nehéz, de az eredményesség érdekében szükséges döntés volt. A Zele Racing autójával egy idő után nem jött ki a lépés, a Virtuosinál viszont meggyőző teljesítményt nyújtottak.

– Eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Mégis, nemrég egy nyilatkozatában azt mondta, lehet, hogy ott kell hagynia ezt a versenysorozatot.

– Ezt nehéz megfogalmazni. Úgy érzem, már elértem egy elég magas szintet, ezt jó lenne máshol kamatoztatni. Innen viszont nagyon nehéz továbblépni, ugyanis az ennél erősebb, technikailag magasabb színvonalon lévő versenysorozatok számomra egyelőre elérhetetlen költségvetéssel rendelkeznek.

– Úgy hírlik, ha nem marad az AutoGP-ben, megpróbál a Német Túraautó-bajnokság felé orientálódni.

– Ez álomszerű jövőkép lenne, és nagyon szeretnék egy lehetőséget kapni valamelyik gyártótól. Az idei bajnokságban csapatszinten a BMW, a Mercedes és az Audi képviselteti magát, nekem ezek közül a legutóbbival volt egy kezdetleges kapcsolatom, a személyes tárgyalásokig is eljutottunk. De hogy a valóságban mit hoz a jövő, azt egyelőre nem tudom.

Címkék: autósport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!