Az itthoni követelményeknek talán még nem tudna megfelelni, ezért ment el Tajvanra tanulni az edzői szakmát Vajda Attila. A 34 éves olimpiai bajnok kenus két évre írt alá az ázsiai országba, ahol kajakosokkal, kenusokkal és a világ élvonalába tartozó sárkányhajósokkal foglalkozik. Kenuba már nem térdel, de sokat sportol, most például az ironmanre készül. A szegedi világkupán beszélgettünk vele.
A 2008-as olimpián ért a csúcsra Vajda Attila, amikor Pekingben kenu egyes 1000 méteren aranyérmet nyert. Némiképp váratlanul, 2016 decemberében, 33 évesen bejelentette visszavonulását, majd – szintén némiképp váratlanul – elhagyta az országot, és elfogadott egy kétéves edzői szerződést Tajvanon. Tanítványaival most Szegeden járt a világkupán.
„Versenyzőim végre találkozhattak a világelittel, egyik férfi kajakosom párszor edzhetett is együtt Kopasz Bálinttal, és bár jelentős közöttük a különbség, de hatalmas élmény volt neki, hogy egy későbbi világkupagyőztessel tréningezhetett. Noha esélyünk sem volt az A döntőkbe bejutni, ezek a pozitív élmények, amiket itt átélnek a versenyzőim, csak segítik a munkámat” – kezdte a szegedi Matyér partján ülve Vajda Attila.
A kajak-kenu odakint gyerekcipőben jár, de Vajda a helyi sárkányhajósokkal is foglalkozik, amelyben azonban világelsők, és komoly reményekkel készülnek az idei, Kínában rendezendő világbajnokságra.
Persze mindez nem egyszerű, hiszen egy teljesen más kultúrát kellett megszoknia, bár elsősorban nem is a kultúrával, hanem a nyelvvel voltak és vannak problémái.
„Alapvetően gyorsan alkalmazkodom a környezetemhez, ez már kialakult bennem, de azért vannak nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenem.
Nem nagyon kommunikál angolul a csapatom, ezért meg kell tanulnom kínaiul, ha azt akarom, hogy értsék, amit mondok. Fél év alatt 100-150 szót tanultam meg, nehéz jól kimondani, de az edzéseket meg tudom velük tartani, ez a legfontosabb. Az írás és az olvasás még nehezebb, de mindennap tanulom a nyelvet.”
Vajda szerint a magyar szervezettséghez képest gyerekcipőben járnak, a versenyeken gyakorlatilag nincs időrend, van, hogy 20 perceket várnak egy-egy versenyzőre, így hiába ír elő tudatos bemelegítési protokollt, az gyakran bukik. „Senki nem nyitotta még fel a szemüket, hogy a tudatos gondolkodás hozzátartozik az élsporthoz, nem is tudták, milyen egy tudatos edzésterv, hogy milyen fontos a táplálkozás vagy a pihenőidő.
Fél éve vagyok kint, de az ázsiai életszemlélet sokkal jobban fekszik nekem, mint a nyugati világ. Az is sokat számított, hogy ők választottak ki engem, ők kértek fel erre a feladatra. Valamiért úgy érzem, hogy tisztelnek, felnéznek rám, szeretnének tanulni tőlem. Nyilván nem tudnak és nem értenek mindent, hogy mit miért csinálunk, de kérdés nélkül megteszik, amit kérek tőlük.”
Vajda itthon is ünnepelt sztár volt, adódik a kérdés, hogy miért nem maradt Magyarországon, itt talán nem tisztelték eléggé?
„Szeretem megragadni, amit az élet kínál, és odakint talán kisebb a felelősség kezdő edzőként.
Félreértés ne essék, nem menekülök a felelősség elől, csak tanulni akarom a szakmát. Folyamatosan képzem magam, és mivel otthon nagyobbak az elvárások, ezért inkább lépcsőfokról lépcsőfokra haladok. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudnám elképzelni magam Magyarországon edzőként, de ennek megvan a folyamata, és az edzői karrieremet is ugyanúgy, tudatosan szeretném felépíteni, mint a versenyzőit tettem. Az edzéseket tekintve nagy tapasztalattal rendelkezem, hiszen 13 évig a felnőttmezőnyben kenuztam.
Ezalatt az idő alatt mentálisan, edzéselméletileg sokat tanultam, tudom, hogy hogyan lehet a legjobb állapotba kerülni. Dolgoztam együtt dietetikussal, sportpszichológussal, nagyon jó kapcsolatom van a nemzetközi mezőnnyel, akikkel folyamatosan cserélünk információkat.”
Általában két edzést tart egy nap, egyet reggel és egyet este. „Az elmúlt nyolc hetet, ha nézem, akkor reggel 6-tól edzettünk egyet 9-ig, én utána elmentem futni, kondiztam a srácokkal, este pedig tartottunk még egy edzést. Kicsit úgy élek kint, mintha edzőtáborban lennék, de nagyon jól érzem magam, rengeteget nevetünk, remek társaságom van.”
Kenuba már nem igazán térdel, csak ha nagyon muszáj, és meg kell valamit mutatni a tanítványainak, de sportolás nélkül azért nem tud meglenni.
„Az elmúlt nyolc hét alatt 300 kilométert futottam, eldöntöttem, hogy elindulok az ironmanen, arra készülök, most viszem is ki a bringámat Szegedről.”
Nem él kint luxuskörülmények között, de mindene megvan, amire szüksége van. „Amikor nem edzünk, akkor olvasok, főleg szakirodalmat. Vagy zenét írok, a szegedi zenekarommal számokat küldünk egymásnak, filmet nézek, kirándulok. Az óceántól két kilométerre lakom, szóval, ha a partra akarok menni, akkor lesétálok, ha a hegyekben akarok kirándulni, akkor csak elmegyek oda, ahol edzünk, 20 kilométerre a lakásomtól, ott kezdődnek a 3500 méteres hegyek, azzal a látvánnyal nem lehet betelni.
A kisfiam, a családom és a barátok hiányoznak csak, tehát az emberi kapcsolatok, minden más pótolható, bármerre jár az ember.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!