Ember legyen a talpán, aki eligazodik a kormány által a 16 kiemelt sportágnak ígért milliárdokkal kapcsolatos hírek erdejében.

A történet tavaly ősszel kezdődött, a miniszterelnök akkor jelentette be, hogy a társasági adó (TAO) programról (és így a milliárdokról) lemaradó, legsikeresebb sportágak között összesen 15 milliárdot osztanak szét 2013-ban. Az érintett szövetségek mindezt természetesen kitörő lelkesedéssel fogadták, a magyar sport aranykorának eljöveteléről beszéltek, és kivétel nélkül azonnal elkezdtek álmodozni, majd az álmokat konkrét tervekbe önteni. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke idén tavasszal ráadásul azt nyilatkozta, a támogatás a vártnál is nagyobb lehet, akár a 20 milliárdot is elérheti.

Hosszú hónapokig aztán nem jött hír az összegekkel kapcsolatban, pedig a szövetségek közül többen is már nyár elejétől számoltak a támogatással, így kalkulálták a költségvetésüket. Információnk szerint közben a júniusi nagy árvíz alatt az a lehetőség is fennállt, hogy a védekezésre fordított pénzek miatt 2013-ban az egész programból nem lesz semmi. Július elején aztán egy 12,5 milliárdos keretet jelentettek be, ám, ahogy azt a MOB-tól megtudtuk, mostanra ez is pontosításra került.

A jelek szerint valakinek eszébe juthatott, hogy az év első fele már letelt, ezért időarányosan a támogatást is elfelezték, azaz jelen állás szerint valamivel több mint 6 milliárd jut a 16 sportágnak.

A pár hónapja rebesgetett 20 milliárdhoz képest azért ez jókora visszaesés, ráadásul még erről sincs senkinek aláírt szerződése. A héten a Magyar Közlönyben megjelent egy határozat, amely alapján mintegy 4,3 milliárd jut sportlétesítmény-fejlesztésre, így ha igazak a számok, az egyéb programokra (pl. utánpótlás) végül szűk 2 milliárdot fordíthatnak.

Az általunk megkeresett szövetségek gyorsan leszögezték, a rájuk eső összegek még így is nagy segítséget jelentenek majd, és nem tehetnek mást, mint örülnek neki és újraterveznek. Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára azért hozzátette, a szűkebb büdzsé jelentős érdekütközésekhez vezet majd: „mi eredetileg 1,4 milliárd forintos támogatás alapján készítettük el a programunkat. Most van néhány napom, hogy ezt átírjam úgy, hogy 207 milliót osztok el, a határozat szerint ugyanis egyelőre ennyit kaphatunk meg”.

A szövetségek remélik, az első forintok heteken belül megérkeznek a számlájukra – e témában nem először zárjuk cikkünket ezzel a mondattal, de a magyar sport érdekében reméljük, hogy utoljára.

Címkék: kormány, sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!