Barka Emese aranyérmet nyert birkózásban Bakuban az első Európai Játékokon a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában. A Vasas 25 éves sportolója lapunknak elmondta, hogy 11 éves korában ismerkedett meg ezzel a sportággal, korábban tornászott. A sportágválasztás jó döntésnek bizonyult, hiszen Emese 2013-ban az 55 kilogrammosok mezőnyében világ- és Európa-bajnoki bronzérmes lett.

 
Barka Emese és ellenfele a birkózószőnyegen - Forrás: Profimedia

– Hogy esett a választás a birkózásra?

– Édesapám azt szerette volna, ha az öcsém birkózik, én elkísértem, és nagyon megtetszett, amit láttam.

– Miként emlékszik vissza az első versenyére?

– Akkoriban nagyon kevés lány űzte ezt a sportot, ezért megengedték, hogy a fiúk versenyén induljunk, a harmadik helyen végeztem.

– Ma már szinte minden sportágban ott vannak a hölgyek. Nem okoz meglepetést, ha egy fiatal, karcsú lányról kiderül, hogy birkózó?

– Két-három évvel ezelőtt itthon még igencsak csodabogárnak nézték a női birkózókat, de a 2013-as budapesti világbajnokság után változott a helyzet, sőt a bronzérem óta már jobban megismerték a nevemet is.

– A bronzérmeket 55 kilogrammban szerezte, Bakuban viszont az 58 kilogrammosok kategóriában lett aranyérmes. Miért váltott súlycsoportot?

– Nagy álmom, hogy részt vehessek az ötkarikás játékokon, de Rióban az 55 kg nem szerepel a programban, ezért az olimpiai kvalifikációs versenyeken csak így indulhatok. Most elsőként a Las Vegasban szeptemberben sorra kerülő világbajnokságra kell kijutnom, mert itt lehet olimpiai kvótát szerezni.

– „Belehízott” már az új súlycsoportba?

– Az 55 kg-ra mostanában fogyasztanom kell, de inkább úgy fogalmaznék, hogy az 58 kg-ba még bele kell erősödnöm.

– Sokak szerint kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen klubtársa, Sastin Marianna is ebben a súlycsoportban indul. Bakuban még elkerülték egymást, mert Marianna a 60 kilogrammosok döntőjében lett aranyérmes. Nem várható feszültség a házon belül?

– A klubon belül bizonyára nem, de hogy a szőnyegen nagy csata lesz közöttünk, az biztos.

Címkék: birkózás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!