A cím nem egy kódszám, hanem azt jelenti, hogy nemrég Medveczky Erika nevét is bevésték a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában található márványtáblára, a sportág örökös bajnokai közé. A listán már 52 sportoló neve szerepelt, pedig ide csak azok kerülhetnek fel, akik olimpiai bajnoki vagy legalább öt világbajnoki címet szereztek – Medveczky Erika utóbbit idén eggyel meg is toldotta. A Honvéd 30 éves klasszisával beszélgettünk.
– Nyolcéves korától kajakozik. A világversenyeken korábban főként 1000 méteren gyűjtötte az érmeket, de úgy tűnik, mostanra sikerrel átnyergelt az olimpiai távra, az 500 méterre is. Minek köszönhető, hogy bekerült a sportág legnagyobbjai közé?
– Nincs egyetlen dolog, amire azt tudnám mondani, hogy ez volt a meghatározó, de az elmúlt két évben több minden történt velem, ami nagy szerepet játszott az elért eredményekben. Klubot váltottam, azóta Csipes Ferenc az edzőm, edzőpartnerek lettünk Csipes Tamarával, aki nagyon jó hatással volt rám. Emellett olyan párkapcsolatban élek, amely csodálatos „hátországot” biztosít nekem, mindenkinek ilyenre lenne szüksége.
– Az idei világbajnokságon Csipes Tamarával párosban 1000 méteren, a női kajaknégyes tagjaként pedig 500 méteren lett aranyérmes. Az állóképesség szempontjából nagy a differencia a két táv között?
– A sebességben van igazán különbség, gyorsabban kell menni 500-on, mint 1000 méteren, és a nagyobb sebességet kell jól bírni. Szerencsére az állóképességem hosszabb ideje nagyon jó, és ha nem hagyom el magamat, nem is lesz rosszabb, ezért a következő időszakban 500 méteren inkább a gyorsaság növelése a feladat.
– Ön is tagja volt annak a kisebb csapatnak, amely nemrég Hüttner Csaba szövetségi kapitány vezetésével két hétre Japánba utazott, hogy felmérje a körülményeket a 2020-as tokiói olimpia előtt. Milyen volt az első benyomása?
– Azzal kezdeném, hogy vendéglátóink tökéletesen megszervezett programmal vártak minket. Érezhető a fegyelem, az, hogy egy magasabb érdek érvényesüléséért mindenki katonaként teszi a dolgát, bár úgy láttam, ha egy kis porszem kerül a gépezetbe, azzal nem tudnak mit kezdeni. Mindent percre pontosan beosztottak, például azt is, hogy az edzések után mennyi időt kapunk a lefürdéshez, azaz mennyi a „shower time”. Bevallom, ez három napig „jópofa” dolog, de egy hét után már egy kicsit frusztráló. Mi magyarok szerintem egészen tűrhető nép vagyunk, de például egy lazább, amolyan latinos mentalitással való találkozás mindkét félnek elég küzdelmes lesz.
– A pályát kipróbálhatták?
– Nem, sőt a közelébe sem engedtek. Egy magaslatra vittek fel minket, ahonnan rá lehetett látni, de még javában dolgoznak rajta.
– Nagyon párás volt a levegő?
– Voltak napok, amikor bizony érezhető volt és eléggé megviselt minket. De ez inkább csak az előszele volt annak, ami az olimpia idején vár majd ránk, jóval 30 fok feletti hőmérséklettel és 90 százalékos páratartalommal. Az „emberpusztító” lesz, amire fel kell készülnünk.
– A 30 órás utazás, a nyolcórás időeltolódás miatt nehéz az akklimatizálódás?
– Annyira talán nem, de a folyamatos mérésekből kiderült, hogy 5-6 nap kell a szervezetünknek az átálláshoz. Én tudtam aludni, jól éreztem magam, ám nem biztos, hogy ugyanazt a minőségű munkát el tudtam volna végezni, mint amit itthon nap mint nap.
– Az 1964-es tokiói olimpián a magyar kajakosoknak nem sikerült aranyérmet szerezni.
– Nagyon remélem, hogy 2020-ban nem így lesz.
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER, NÉPSZAVA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
