Vasárnap este, magyar idő szerint valamivel háromnegyed 11 után a londoni Olimpiai Stadion célegyenesében eldördül a startpisztoly és kezdetét veszi az olimpia legrövidebb, mégis legjobban várt versenyszáma.

A férfi 100 méteres síkfutás mindig is az egyik legnagyobb figyelemmel kísért döntő volt, de mióta a jamaicai Usain Bolt feltűnt és a pekingi olimpián ámulatba ejtette a világot, már tényleg ez az a tíz másodperc, amit mindenki látni akar. Illetve alig több mint kilenc és fél másodperc, merthogy, ha az időjárás kegyes lesz, a legjobbak alighanem ennyi idő alatt letudják a távot. A világcsúcstartó (9,58) Bolt természetesen most is ott van, állítása szerint élete legjobb formájában. A fogadóirodák szerint még mindig ő a legnagyobb favorit, de már koránt sem tűnik legyőzhetetlennek. Száz méteren utoljára Carl Lewisnak sikerült megvédenie a címét, igaz az 1984-es siker után ehhez kellett Ben Johnson 1988-as kizárása is.

Ha Boltnak össze is jön ez a bravúr, olyat aligha látunk, mint Pekingben, ahol már húsz méterrel a cél előtt tárt karokkal ünnepelt és kiengedve futott világcsúcsot. Az első veresége még nem volt „igazi”, a tavalyi tegui vb-n hibás rajtja miatt zárták ki, ám a távollétében győztes honfitársa, Yohan Blake idén az olimpiai válogatón már tényleges küzdelemben is legyőzte. Blake vezeti a világranglistát is, 9,75-tel, Bolt egy századdal lemaradva követi. Ők ketten a 100 mellett 200-on is nagyot csatázhatnak, de a rövidebb távon akár meg is lephetik őket a többiek. Ott lesz például a 2004-es olimpiai bajnok amerikai Justin Gatlin, aki tavalyelőtt tért vissza négyéves eltiltásából, és gyorsabb, mint valaha, az amerikai válogatót 9,80-nal nyerte. 9,90-en belül még hárman repesztettek idén: az egy éve Budapesten is futó jamaicai Asafa Powell, a 2009-es 9,69-es futásával az örökrangsor második helyén álló amerikai Tyson Gay, valamint a lehetséges meglepetésember, a trinidadi Keston Bledman, aki junior korában még rendre verte Blake-et, így itt az ideje, hogy a felnőttek között is letegye névjegyét.

A mezőnyben összesen 16 olyan sprinter van, aki karrierje során áttörte a bűvös 10 másodperces határt (ebből kilencen már idén is), azaz könnyen lehet, hogy már a döntőbe jutáshoz is tízen belüli idő kell. Mondani se kell, ilyenre még sosem volt példa, a 2008-as olimpiai és a 2009-es vb-döntőbe is hatan kvalifikálták magukat kilencessel kezdődő eredménnyel, a finálékban pedig hatan, illetve öten kerültek tíz másodperc alá. Máig ezeket a futamokat tartják minden idők legerősebb versenyeinek, de alighanem ez ma éjszaka megváltozik. Magyar idő szerint tehát 22.50-kor a földkerekség nyolc leggyorsabb embere letérdel a rajtgéphez. Aki nem akar lemaradni, jobban teszi, ha már kicsit előbb odakapcsol, mert ha csak 10 másodperccel is lekési a rajtot, könnyen lehet, hogy már senkit nem láthat futni.

 

Címkék: sport, olimpia, London, atlétika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!