Nemrég a Magyar Sport Napja alkalmából az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 340-szeres válogatott vízilabdázó Szivós István kiemelkedő sportteljesítménye, sportolói életműve elismeréseként Csík Ferenc-díjat kapott. „Váratlanul ért ez a megtiszteltetés, és köszönöm mindazoknak, akik rám gondoltak” – mondta lapunknak a legendás játékos. A Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagját ezúttal egy kis visszatekintésre kértük.
– Milyen volt az első találkozása a vízilabdával?
– Minden azzal kezdődött, hogy „megbundáztam” édesapámék edzését. Mivel tél volt, én unalmamban egy kisbundában oda-vissza futkároztam a medence szélén és beleestem a vízbe. Akkor még nem tudtam úszni, de szerencsére a csapat gyorsan kimentett. Ezek után, vagy talán éppen ezért megtanultam úszni, majd a Vasas gyerekcsapatában elkezdtem pólózni.
– Édesapja id. Szívós István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó volt. Önnél hamar kiütközött a „Szívós-vér”?
- Kezdetben még nem, mert nyúlánk termetem miatt a kapuba állítottak, és az egy helyben taposásnál nagyon fáztam a vízben. Igazán akkor találtam meg a helyem, amikor 12 évesen a Ferencvároshoz igazoltam, ahol edzőm, Fábián Dezső megtanított arra, hogy mi is a vízilabda, hogyan kell helyezkedni, ki ellen hogyan kell védekezni és támadni. Először álló bekket játszattak velem, de én előre vágytam, gólokat szerettem volna lőni, és ezt a lehetőséget meg is kaptam, elöl-hátul játszhattam, ahogy a mérkőzés kívánta. Csodálatos élmény volt, amikor 15 évesen bekerültem a Fradi első csapatába, ahol olyan nagy tudású játékosokkal szerepelhettem együtt, mint Gyarmati Dezső, Felkai László, Kárpáti György.
– Köztudott, hogy a vízipóló kíméletlen sport, ahogy mondani szokták, nem kérsz kegyelmet, de nem is adsz. Az egykori legendás tv-bemondó, Takács Marika elhíresült bakija volt, amikor így konferálta fel a műsort: most egy vízilabdarúgó-mérkőzés következik.
– Ez nem is volt igazán baki, mert a mi játékunkba belefér a lábbal rúgott gól és a fejessel el- ért találat is. Soha nem felejtem el, egy holland tornán egyszer én is óriási ollózó gólt rúgtam az akkor a világ egyik legjobb kapusának tartott „portásnak”, és azzal a lövéssel nyertünk. Édesapám, aki jól focizott, a vízben is sokszor rúgott gólt.
– A család harmadik vízilabdás tagja a fia, Szivós Márton, akinek sajnos nem volt szerencséje az olimpiákkal.
– Az fájó pont, hogy Marci, amikor pályája csúcsán volt, 2004-ben és 2008-ban is kikerült az ötkarikás csapatból, és így nem lehetett olimpiai bajnok, de a kapitány dönt, és a győztesnek mindig igaza van. Azért persze nem annyira keserű a szám íze, mert Marci elismert, zseniális sportember, ugyanúgy világbajnok lett, mint én, sőt 2013-ban a barcelonai világbajnokságot az ő góljával nyerték meg, és a világelsőség a mi sportágunkban nagyon sokat számít. Édesapám csak azért nem volt világbajnok, mert annak idején a vízipólóban még nem rendeztek vb-t.
– Pályafutását nézve mire emlékszik vissza a legszívesebben és mit felejtene el?
– Minden olimpiára, minden győzelemre jó visszagondolni, de nagyon emlékezetes például, hogy az első ízben megrendezett világbajnokságon, 1973-ban Belgrádban miénk lett az arany- érem. A vereség pedig egy sportolónak mindig fáj, így az is, amikor 1972-ben a müncheni olimpián a másodikak lettünk.
– Civilben fogorvos. Milyen kapcsolata van a vízilabdával?
– A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének tagja vagyok, emellett a KSI vízilabdaszakágát vezetem. Szerencsére rengeteg gyerek jön hozzánk, sok a tehetséges fiatal, a mostani válogatottban is hat játékosom van.
– Mostanában mintha egy kicsit döcögne a felnőttválogatott szereplése.
– Őrségváltás van, világklaszszisok sora vonult vissza az elmúlt időszakban, ami nagy érvágást jelent. Abban biztos vagyok, hogy a magyar vízilabda ott marad az élbolyban, azonban a világ élvonalában manapság nagyon nehéz nyerni, nüanszokon múlik a győzelem. Sok a fiatal srác az együttesben, de úgy érzem, ezek a fiúk a 2020-as tokiói olimpiára be fognak érni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
