„Lance Armstrongot megfosztják hét Tour de France-győzelmétől” – söpört végig a hír a sajtón, amely azonban jelen állás szerint csak feltételes módban igaz.
Amit biztosan tudunk: az amerikai kerékpáros közleményében bejelentette, nem védekezik tovább az Amerikai Doppingellenes Ügynökség (USADA) vádjai (doppingolás, doppinggal való kereskedés, manipuláció) ellen. A doppingellenes kódex szerint ez egyenlő a bűnösség beismerésével, vagyis a 40 éves kerekes valóban elveszítheti címeit. Az ügyben a végső szót a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Tour szervezőbizottsága (ASO) mondhatja ki, ám a két szervezet egyelőre kivár. Mint mondják, előbb szeretnék látni az USADA bizonyítékait, hiszen csak megkérdőjelezhetetlen tények alapján lehet ítéletet mondani a sportág valaha volt legeredményesebb alakjáról. Arról nem is beszélve, hogy vélhetően nekik sincs ínyükre, hogy a hét Tour-elsősége egytől egyig olyan riválisok ölébe hullhat, akik szintén érintettek voltak doppingügyekben. Az eset egyébként csattanós válasz lehet a kisebb országok doppingügyei kapcsán felerősödő „Bezzeg az amerikaiak…” kezdetű mondatokra, hiszen a tengerentúlon éppen a komplett sportéletük egyik legfőbb zászlóshajóját készülnek elsüllyeszteni, ráadásul akkor, amikor a világ már lassan „kezdett leszállni róla”. Mindenesetre lehet, hogy ezzel most sok amerikai sztársportolónak okoznak álmatlan éjszakákat…
Persze nem új keletű dolog, hogy Armstrongot csalással vádolják. Első Tour-sikere alkalmával egyik mintája pozitív lett kortikoszteroidra, de magyarázatát, miszerint a nyereg miatt sajgó fenekét kente kortizol tartalmú kenőccsel, végül elfogadták. Azóta viszont folyamatosan a gyanú árnyékában tekert, az ellenőrök által „legkeresettebb” sportoló lett, akadt olyan hónap, amikor hússzor vettek tőle vér- vagy vizeletmintát. Minden tesztje negatív lett, az újabb és újabb támadáshullámokat pedig szívósan állta. Egészen mostanáig, amikor, mint írta „eljött az a pont, amikor azt kell mondani, hogy ami sok, az sok”.
Kérdés, hogy miért pont most. A jóhiszemű válasz, hogy egyszerűen tényleg mostanra lett elege abból az eljárásból, ami, ahogy fogalmazott, már nem az igazság kiderítéséről, hanem csakis az ő besározásáról szól. Közleménye szerint visszavonult sportolóként nem akar többé 17 évvel ezelőtti ügyekkel kapcsolatban magyarázkodni, inkább öt gyermekére és sikeres alapítványára fordítja idejét és energiáját. Hozzátehetjük, alighanem az is érzékenyen érintette, hogy ezúttal állítólag 10 korábbi csapattársa egyfajta vádalku keretében vallotta, hogy saját szemükkel látták őt doppingolni.
Armstrong utóbbi közel húsz éve azonban másról sem szólt, mint küzdelemről. 1995-ben rákbetegsége diagnosztizálásakor az orvosok 40 százalék esélyt sem adtak a túlélésére, de felépült, sőt, négy éve múlva megnyerte a világ legkeményebb kerékpárversenyét, majd még hatszor legyőzte a hegyeket és az ellenfeleket. Életútja alapján feltételezhetjük, hogy ha egy cseppnyi esélyt is látott volna arra, hogy ezt a harcot is meg lehet nyerni, akkor nem adja fel. Talán tekintélyét akarta megóvni azzal, hogy a történteket „szánalmas színjátéknak” beállítva maga szállt ki. Nimbuszának megőrzésében segítheti, hogy alighanem ez is egy olyan ügy lesz, amelyben a közvélemény sosem lát majd tisztán – főleg, ha igazak azok a híresztelések, miszerint az őt ért támadásoknak politikai indítékai is lehetnek (Armstrong személyes barátjának nevezte George W. Bush volt elnököt, és utalt rá, hogy egyszer szívesen indulna Texas állam kormányzói székéért, bár nem árulta el, milyen színekben). A rajongóinak pedig ez a „zavarosság” vélhetően elég lesz ahhoz, hogy higgyenek kedvencük ártatlanságában.
Kérdés, mi lesz a szponzoraival. Armstrongot 11 cég támogatja, ebből évi 10 millió dolláros bevétele van. A „pipás” sportszergyártó már ki is adott egy közleményt, miszerint kitartanak a sportoló és alapítványa mellett. A kommünikében egy szó sem esik arról, hogy Armstrong valaha sportolt volna valamit – csak és kizárólag a rákellenes küzdelem emblematikus alakjaként tesznek róla említést. Alapítványa indulása óta 470 millió dollárral segítette a rákellenes kutatást, és mintegy 2,5 millió beteg kezelését támogatta. Vitathatatlan, hogy nagyon kevesen vannak, akik nála jobb célra használták fel hírnevüket. A hírnevet, amelyet azonban, ha igazak a vádak, csalással és közben jókora képmutatással szerzett.
Armstrong első könyve, amelyben leírja, hogyan állt talpra a betegségből, 2000-ben jelent meg, a címe magyar tükörfordításban valahogy így hangzik: „Ez nem a kerékpárról szól”. És ez talán a legfurcsább az egészben: ha Armstrongot mint sportolót rövidesen le is nullázzák, a példakép, akinek története világszerte milliókat ösztönzött, azért még túlélheti.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
