Sikeres olimpiai rendezés ide vagy oda, Londonban egy percre sincs megállás: miközben a küldöttségek hazafelé tartottak, a helyszíneken már javában folytak a munkálatok.

 
A paralimpia kabalafigurája, Mandeville arról az angliai kisvárosról kapta a nevét, amelynek kórházában 1948-ban, az akkori londoni olimpia nyitónapján, Dr. Ludwig Guttmann íjászversenyt szervezett a második világháborús brit hadirokkantaknak. Máig ezt az eseményét tartják a paralimpiai mozgalom kiindulópontjának.

A záróünnepség óta eltelt két hétben akadálymentesítették az olimpiai falut, átalakították a csarnokok, stadionok nagy részét, hogy azokat az augusztus 29-én, vagyis szerdán kezdődő XIV. Nyári Paralimpiai Játékok résztvevői birtokba vehessék. Az első paralimpiát 1960-ban rendezték, 1988 óta pedig a testi fogyatékos sportolók seregszemléjét is ugyanabban a városban tartják, ahol az olimpiát. Ezúttal a két esemény szervezőbizottsága is közös, sőt a hírek szerint a mindenki által dicsért londoni önkéntesek jelentős része is vállalta a folytatást.

Elővételben 2,1 millió jegy kelt el, vagyis várhatóan minden eddiginél többen tekintik meg a helyszínen a versenyeket – a jelenlegi csúcstartó Peking, 1,8 millió nézővel. Mivel összesen 2,5 millió belépő vár gazdára, könnyen lehet, hogy a mostani lesz az első telt házas paralimpia. A helyszínek többsége ismerős lehet néhány héttel ezelőttről. Az úszók, az atléták és a pályakerékpárosok ugyanott, ugyanannyi néző előtt versenyezhetnek majd, mint ép társaik, míg másutt azért jelentősen csökkentették a létesítmények befogadóképességét: az evezőspályáét például 30-ról 6 ezerre.

A szeptember 9-ig tartó játékokon 165 ország 4200 sportolója küzd meg a 20 sportágban elnyerhető 503 aranyéremért. Utóbbi szám azért ilyen magas, mert a résztvevőket testi fogyatékosságuk mértékétől függően kategóriákba sorolják, és mindben külön-külön érmeket osztanak. Érdekesség, hogy a világ legismertebb parasportolója, az olimpiát is megjárt délafrikai Oscar Pistorius, bár mindkét lábát amputálták térd alatt (T44 kategória), a nagyobb kihívás kedvéért olyanokkal méri össze erejét, akik egyik lábukon viselnek protézist (T43).

Magyarországot a négy évvel ezelőtti, pekingi paralimpiához hasonlóan 33 sportoló képviseli. Tíz úszónk és nyolc kerekes székes vívónk szerzett kvótát, de asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, evezésben, judóban, kerekes székes teniszben és sportlövészetben is lesz magyar induló. 2008-ban 1 arany- és 5 bronzéremmel tért haza a csapat, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezúttal 8-10 dobogós helyezésben reménykedik. Egyetlen pekingi bajnokunk, Sors Tamás 6 számban áll rajthoz, és már az első versenynapon megkísérelheti megvédeni címét 100 méteres pillangóúszásban. Hatodik paralimpiáján szerepel a korábbi háromszoros bajnok vívó, Szekeres Pál, az egyetlen sportoló, akinek olimpiai és paralimpiai érme is van: az 1988-as szöuli olimpián a tőrcsapattal lett harmadik.

A versenyekről esténként az m2-n, délelőttönként pedig az m1-en láthatunk 50 perces összefoglalókat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!