Az autósport minden szépségét bemutató múlt hétvégi Magyar Nagydíj arra mindenképpen jó volt, hogy a már-már unalomba fulladó szezon közepén kicsit visszaadja a szurkolók izgalmas futamokba vetett hitét. A nézők tehát bizakodva várhatják a négyhetes nyári szünet utáni folytatást, ami a csapatoknál korántsem telik lazítással. A konstruktőri pontversenyt toronymagasan vezető Mercedesnél például még mindig magyarázzák a Hungaroringen történteket, de csak még jobban összekuszálják a szálakat.

 
Ez már nem véletlen? Hamilton és Rosberg csatája folytatódik

Emlékezetes, hogy a verseny kétharmadánál Lewis Hamilton annak ellenére nem engedte el csapattársát, a még egy bokszkiállással adós Nico Rosberget, hogy a rádión világosan megüzenték neki: „ne tartsd fel!”. Utólag nagyjából kijelenthető, Rosberg ezzel bukta el a győzelmi esélyét, sőt végül Hamilton mögött, a 4. helyen zárt – hozva ezzel a Mercedes idei leggyengébb szereplését.

A német istálló háza táján azóta hol burkoltan leszúrták, hol megvédték Hamiltont, aki értelemszerűen saját érdekét tartotta szem előtt a pályán. Ezt elvileg a csapatérdek felülírhatná, ám Hamilton és stábja joggal érvelhet úgy, hogy a konstruktőri világbajnoki cím már úgyis megvan a Mercedesnek (arról mintegy 200 pont hátrányból a riválisok is rég lemondtak), azaz mostantól az egyéni vb-címért megy a ki-ki küzdelem.

Toto Wolff csapatfőnök mindenesetre a héten másfél-másfél órát beszélt mindkettejükkel telefonon, s állítólag sikerült némileg békíteni a feleket, majd megállapodtak, hogy a jövőben mindenki betartja a rádión érkező utasításokat. Persze láttunk már olyat is, hogy kiélezett helyzetben valakinek „elromlott a rádiója”.

A helyzetet bonyolítják azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint nem volt véletlen, hogy Hamilton az utolsó két időmérő edzésen műszaki hiba miatt csak a mezőny végéről rajtolhatott.

A gyanakvók legfőbb érve szerint a német istállónál a német Rosberg első vb-címének jobban örülnének, mint a brit Hamilton második sikerének. Akárhogy is, jelenleg Rosberg áll jobban 11 ponttal, folytatás augusztus 24-én Belgiumban.

Az viszont egyelőre nem egyértelmű, hogy Hamiltonnak 8 vagy csak 7 futama van fordítani, a hírek szerint ugyanis egyre nagyobb a nyomás Bernie Ecclestone-on, hogy az október 12-re ütemezett Orosz Nagydíjat a közelmúlt politikai eseményei miatt törölje a naptárból. Orosz sajtóforrások szerint éppen a Mercedes állt a bojkottot sürgetők élére. A szocsi olimpiai park körül kanyargó pályán a héten fektették le az utolsó réteg aszfaltot, a szervezők szerint hamarosan minden készen áll a mezőny fogadására.

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!