„A foci szinte az egész életemet jelenti. Ha tehetem, erről beszélek, ezt nézem, és ezt játszom. Csak a futballban tudom elképzelni a jövőmet is. Számomra a labdarúgás egy életforma – szinte a vallásom.”

 
Vágó Fanny (kékben)

Ki gondolná, hogy ezek a mondatok egy lánytól származnak? Nem is akármilyen lánytól: Vágó Fanny, az MTK játékosa még csak huszonegy éves, 2012-ben mégis őt választotta az MLSZ az év női labdarúgójának. Az MTK-val, amellyel tavaly zsinórban harmadszor lett bajnok, most is vezetik az NB I. tabelláját, Fanny pedig 12 meccs után 31(!) találattal a góllövőlista élén áll, két góllal előzve meg csapattársát, a női futball köreiben szinte legendának számító Pádár Anitát.

Mivel Fanny ilyen ipari mennyiségben gyártja a gólokat mind a klubcsapatában, mind pedig a válogatottban, kíváncsiak voltunk, ki tudja-e választani kedvencét közülük. „Persze. Kettő is van. Az egyiket Izlandon szereztem, majdnem félpályáról. Kinn állt a kapus, sikerült jól elrúgnom a labdát, ő pedig a hálóig futott utána… A másik kedvencem pedig az, amit Szöcsy (Szőcs Réka) csapattársam passzából szereztem a Bajnokok Ligájacsoportkör alatt, a görögök ellen. Sikerült kicseleznem a kapust, majd a védő felett, aki igyekezett menteni a gólvonal előtt, bal lábbal lőttem ki a felső sarkot. Ja, Szöcsy a kapusunk – ez egy kicsit érdekesebbé teszi ezt a gólt. Már többször sikerült az ő kirúgásából gólt szereznem.”

Fanny számára tulajdonképpen mindig is a sport volt az egyetlen alternatíva, ennek él gyermekkorától. Ráadásul nem csak a fociban emlegetik istenadta tehetségként. „Ha nem focista, akkor valószínűleg kézilabdás lennék. Amikor el kellett döntenem, hogy melyik sportot választom, a labdarúgás mellett döntöttem: közelebb állt a szívemhez. A kézilabdaedzőim a mai napig mondogatják, hogy sokra vihettem volna, és sajnálják, hogy nem maradtam a kézinél.”

A szegedi lány igazán sportos családban nőtt fel: bátyja, Levente az NB II-es Veszprém FC futballistája, édesapja pedig az elismert edző, Vágó Attila. A szakember épp lánya miatt kezdett a női labdarúgással foglalkozni, ma pedig ő a női válogatott szövetségi kapitánya. (Egyszer már irányította a nemzeti csapatot.) Az edzések, a válogatott meccsek és összetartások teljesen kitöltik Fanny idejét, most is Portugáliában, a rangos Algarve Kupán sikerült elérnünk, ahol a magyar válogatott Wales, Portugália és Mexikó ellen vívja csoportmeccseit. Fanny átlagosan minden második válogatott meccsén betalál. „Példaképem mai napig is Zinedine Zidane. Egyszerűen zseni, élmény volt nézni. A nőknél a svéd Lotta Schelin a kedvencem.” Ha Fanny így halad, svéd támadótársához hasonlóan ő is valamelyik elitbajnokság játékosa lehet. Németországban és a női futballban erős Izlandon már kipróbálta magát – vélhetően csak idő kérdése egy komoly külföldi szerződésajánlat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!