Gól nélküli döntetlent hozott a Premier League 30. fordulójának rangadója, az ötödik helyezett Chelsea és a negyedik Tottenham londoni derbije. Ennek pedig egy harmadik fővárosi klub, az Arsenal szurkolói örültek legjobban, az Aston Villát simán legyőző (3-0) Ágyúsok ugyanis lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak a tabella harmadik helyén.

 
Egyenmezben Muambáért

Pedig a helyzetek alapján az amúgy nem túl magas színvonalú Chelsea–Tottenham meccsen akár 4-5 gól is eshetett volna, a kapufa például 1-1 alkalommal mindkét csapatot kisegítette. A legnagyobb helyzetet Adebayor hagyta ki: a vendégek togói csatára már Petr Cech kapus mellett is elvitte a labdát, ám annyira gyengén próbált az üres kapuba gurítani, hogy Gary Cahill becsúszva még szögletre tudott menteni. A Chelsea pedig néhány tizenegyesgyanús szituációt kérhet számon Martin Atkinson játékvezetőn. Lampardék ezzel továbbra is öt pontra vannak a BL-indulást érő negyedik helytől, pedig amióta Roman Abramovics megvette a klubot (2003), minden évben sikerült kivívniuk a BL-szereplést. Az orosz tulajdonos a hírek szerint a Barcelona jelenlegi trénerét, Josep Guardiolát látná szívesen a kispadon, akitől brit sajtóértesülések szerint az évi 10 millió fontos fizetést sem sajnálná. Guardiola szerződése a szezon végén jár le a katalánoknál.

Boltonban a szurkolók egy hatalmas élőképpel biztosították támogatásukról a még jelenleg is intenzív osztályon kezelt Fabrice Muambát. A drukkerek által fej fölé tartott papírlapokból a játékos neve és mezszáma, azaz a „Muamba 6” felirat volt olvasható.

Az egy hete a pályán szívrohamot kapó játékos már túl van az életveszélyen. Miután a héten magához tért, első mondatainak egyikében állítólag már a múlt heti találkozó eredményéről érdeklődött.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!