„Erősnek érzem magam, készen állok a kihívásra, és hiszek magamban, mivel ha ez nem így lenne, nem ülnék itt önök előtt, mint a Barcelona új szakvezetője. A csapat futni fog, szóval ezért nem kell aggódniuk. A játékosaim futni fognak, küzdeni fognak. El fogom feledtetni velük a vereség ízét, ám jól az eszükbe vésem, hogy mindig küzdeniük kell. Én vagyok a vezető, ők követnek engem, együtt pedig sikeresek leszünk. Kövessenek engem, kövessenek engem…”

 
Guardiola négy év után int búcsút a Barcának és legalább egy évet pihen

Ez volt Pep Guardiola bemutatkozása négy évvel ezelőtt. Guardiola 1990 és 2001 között játszott Barcelonában, 2007-ben tért vissza edzőként a B-csapathoz, majd 2008 nyarán Frank Rijkaardot váltotta a nagyfiúk élén. Irányításával a gárda az elmúlt négy évben 13 trófeát nyert, amihez egyet még hozzátehet, ha megnyeri a Király Kupát május végén. 41 évesen ő a katalán klub legsikeresebb szakvezetője, és noha kiemelkedő játékos volt, ezentúl, ha a neve szóba kerül, elsősorban edzőként lesz a világfutball történetének része. Az a futballfilozófia, amit meghonosított Barcelonában, egyedülállónak számít. A pihenésre vágyó mester most távozik a kispadról. Világklasszis játékosai szomorúan, és nem kevés aggódással vették tudomásul bejelentését. Vajon mit hoz a sors Guardiola nélkül?

Josep Guardiola Sala, becenevén Pep a Llissach Santpedor nevű iskola padjait koptatta, ahol apácák tanították az oda beíratott kölyköket. Pep szervezte az utcai focikat: „Hétfőn kezdtük, és pénteken fejeztük be, a meccsekről mindent elmond, hogy születtek 58-49-es eredmények is. A cél mindig az volt, hogy Pep a te csapatodban legyen” – mondta Toni Valverde, a santpedori Barca-szurkolóklub elnöke.

„A futball nem az a játék, amelyben ha a tréner azt mondja, csináljátok ezt, megcsinálják tökéletesen. Nem, a labdarúgás sokkal komplikáltabb. Véleményem szerint a foci egy belsőséges kapcsolat a csapat tagjai között.”

Jól példázza ezt, ahogyan a világklasszis Messiről beszélt.

„Leónál csak az a fontos, hogy rendben legyen. A lényeg, hogy jól érezze magát, és hogy a csapat szeresse, és ez az, ami engem érdekel. Leo sosem játszik rosszul, sose, mivel ő túl jó, hogy ezt megengedje magának. Fizikálisan rendkívül erős, gyakran mondják rá, hogy olyan, mint egy állat: szívós és kemény. Azt akarom, hogy mosolyogjon, mert ha mosolyog, minden könnyebb…”

Guardiola tehetsége Tarragonában bontakozott ki, 4 évvel idősebbek között játszatták a törékeny alkatú srácot. Később továbbállt, és szerződést kötött a Barcelonával 1984. június 28-án. Sorra kitűnt a korosztályos csapatokból, és a válogatottbehívója is megérkezett. A katalán sportnapilap, a „SPORT” Pep első találkozójának másnapján a következő szalagcímmel jelent meg: „Debütálás kipipálva, ott játszott, ahol szeret, és megmutatta, hogy hihetetlen technikája felett már csak a még ígéretesebb jövő áll… Egy ilyen 90 perces teljesítmény után biztos, hogy óriási karriert fog befutni!”

„Mi a taktika? A Barcelona sehol sem bújhat el, pláne itt, a Bernabéuban. Nekem nem az a feladatom, hogy válaszoljak az emberek, a sajtó vagy a te véleményedre. Nem, nekem nem az a munkám, hogy azt mondjam, hogy »igen, egyetértek veled« vagy hogy »nem, nem értek egyet veled. Ha veszítünk, neked van igazad. Ha nyerünk, nekem.«”

30 éves korára mindent megnyert a Barcelonával, amit meg lehet. Az elhódított címek között van 6 La Liga-serleg, két Copa del Rey-trófea, egy Bajnokok Ligája- diadal, két Európai Szuperkupa-győzelem, négy Spanyol Szuperkupa, illetve egy KEK-cím. A lista teljes, ráadásul a világszerte elismert Johan Cruyff-féle „Dream Team” egyik sikerkovácsa volt a visszahúzódó, szerény santpedori középpályás.

Távozni akart a klubtól, máshol is ki akarta próbálni magát játékosként. Groteszk helyzetbe került, hiszen Európa egyik legjobb védekező középpályása semelyik együttesnek sem kellett. Ekkorra már túl volt tárgyalások sokaságán – többek közt az Interrel és a Juvéval –, de mindegyik transzfer kútba esett.

Végül Itáliában kötött ki, 2001 őszétől a Brescia csapatánál játszott, ahol négy hónapos eltiltást kapott Nandrolon használata miatt. Később tisztázta magát. 2002-ben már az AS Roma csapatával készülhetett a Serie A-ra. Három meccs, mindössze ennyit maradt, s rejtélyes okból távozott. Véget ért európai karrierje, ezután az Öbölbe, majd Mexikóba szerződött. Guardiola 47-szer volt a spanyol válogatott játékosa, néhány barátságos nemzetközi mérkőzésen katalán színekben is játszott. A Barcában 263 bajnoki mérkőzésen 6 gólt lőtt.

„Az a szerencse, hogy egy ilyen kiváló játékosokból álló együttest edzhetek, ugyanis ezek a fantasztikus játékosok tettek engem jó edzővé.”

Á. D.

Az idézetek a Paraula de Pep (Pep szavai) című életrajzi könyvből származnak. Forrás: eurobarca.hu

 

Az utód

A katalán Francesc „Tito” Vilanova játékosként csupán 26 meccset töltött az első osztályban, középpályás volt. Önálló edzői karrierje szinte még el sem kezdődött, hiszen eddig Guardiola jobbkeze volt a B-, majd a nagycsapatnál. Pep és Tito barátok, Guardiola „jó választásnak” tartja Vilanova kinevezését a Barca élére.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!