A hét európai futballszenzációját a BL-ben a BATE Boriszov, az Európa Ligában pedig a Videoton és a Sparta Prága keltette. A fehérorosz együttes 3-1-re legyőzte a Bayern Münchent, a prágai csapat ugyanennyire a Bilbaót, míg a fehérvári gárda 3-0-lal intézte el a lisszaboni Sportingot.

Egy hazai – sportosnak szánt, de inkább politikaira sikerült – analízis szerint „a nemzeti burzsoázia térnyerése inkább eredményre vezet, mint a külföldi tulajdonosok bevonása”. Merthogy mind a BATE, mind a Videoton mögött hazai vállalkozó áll (valójában a BATE – az angol elnevezésű Borisov Automobile and Tractor Equipment rövidítése – állami tulajdonban van). A fehérorosz és a magyar klubot azonban csak azon az alapon lehet összevetni, hogy mindkettő ahhoz a régióhoz tartozik, amelyet – megint csak politikai alapú megközelítéssel – keletinek szokás nevezni.

Nagy különbség például, hogy a boriszovi együttes – mint tudjuk – a Bajnokok Ligájában játszik. Ez jóval magasabb kategória az EL-nél, ennél fogva a BATE két mérkőzésen szerzett hat pontja már-már felbecsülhetetlen teljesítmény. (Ami persze nem von le a Videoton bravúrjának értékéből.) További lényeges differencia, hogy a fehérorosz csapat egészen másként épül fel, mint a fehérvári együttes. A harmincas keretben csak négy légiós van – közülük a brazil Bressant honosították –, és a Bayern München elleni kezdő tizenegyben egyetlen olyan játékos (a szerb Marko Simics) szerepelt, aki nem fehérorosz. Harbunov, Bordacsov, Filipenko, Poljakov, Oleknovics, Lihtarovics, Volodko, Hleb, Pavlov, Rogyionov, valamint a csereként pályára küldött játékosok közül Szivakov és Mozolevszkij egyaránt belarusz nevelés. Azaz a BATE csaknem kizárólag hazai alapanyaggal jutott el odáig, hogy megszerezze története első két győzelmét a BL csoportkörében. (Bizony, Lille-ben volt az első diadal, és legutóbb, a Bayern ellen – nem idegenben, de nem is hazai pályán: Minszkben – a második.) Ezzel szemben a Videoton „nyolc és fél” külföldi labdarúgóval vonult ki a feltűnő sikerrel zárult Európa Liga-találkozóra (is), hiszen a szintén honosított szerb Nemanja Nikolics mellett ott volt Bozsovics, Brachi, Caneira, Vinicius, Stopira, Walter Lee, Mitrovics, Filipe Oliveira, így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a gólokat Vinicius, Oliveira és Nikolics szerezte.

Ami pedig a 3-0-t illeti, abban nem a burzsoázia, hanem az edzői megfontolás játszotta a főszerepet. Fehérváron a tréner is külföldi – Boriszovban a fehérorosz Viktor Goncsarenko irányítja a csapatot –, és a portugál Paulo Sousa két dolgot látott meg jó szemmel. Egyfelől úgy ítélte meg: ahhoz, hogy a nemzetközi porondon akár csak kis esély is legyen, nem támaszkodhat a magyar készletre, mert a hazai játékosok fizikai és taktikai felkészültsége, valamint fegyelmezettsége alatta marad még annak a szintnek is, amelyet a Videoton Európában nagyrészt ismeretlen légiósai képviselnek. Másfelől felismerte: mivel a fehérvári klub nincs abban a helyzetben, hogy tíz Caneirakvalitású futballistát szerződtessen – a középhátvéd 25-ször játszott a portugál válogatottban –, az EL-sratégiát a lehetőségekhez igazította. (Noha a Videoton forrásai idehaza a legáradóbbak, nemzetközi összehasonlításban még a középmezőny tagjaiét sem közelíti meg a piros-kék büdzsé.) Sousa csapata itthon és vendégként is rendszerint tíz játékossal védekezik, saját oldalán igyekszik minimalizálni a vetélytárs játszóterét, és arra vár, hogy néhány gyors ellencsapással eldönti a mérkőzést. Ehhez a stílushoz kiváltképp alázat kell, elvégre nem létezik olyan futballista, aki szereti, ha nincs nála a labda, de – nem csupán a Sportinggal szemben – bebizonyosodott: a fehérvári „vendégjátékosok” képesek megvalósítani a merész elképzelést. (Merész, mivel defenzívában lenni vereséggel fenyeget. A portugál sem azért játszatja így a Videotont, mert nem lenne jobb ötlete, hanem azért, mert szegény ember vízzel főz.) S láss csodát: a Slovan Bratislavától egy (1-1, 0-0), a Genttől (1-0, 3-0), a Trabzonsportól (kétszer 0-0), valamint a Sportingtól (3-0) egy gólt sem kapott az együttes, amelynek szisztematikus és áldozatos védekezését csak Genkben sikerült megbontani (0-3). Viszont legutóbb olyannyira jól működött a kontrajáték, hogy a Sóstói stadionban gyakorlatilag három ellencsapásból három gólt ért el – egy félidő alatt! – a Magyarországon évtizedek óta szokatlan produkciójáért minden elismerést megérdemlő fehérvári társaság.

A burzsoáziát hagyjuk.

Már csak azért is, mert – bár azt szeretnénk, ha egyszer a BL-ben is úgy menetelne egy magyar csapat, mint most a BATE vagy az Európa Ligában a Videoton – a királykategóriás futballon kívül aligha lenne jó Fehéroroszországra hasonlítani.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!