Gyönyörű feladat lenne most arról írni, hogy a legmagasabb fokú labdarúgás szétesésének jeleit mutatja újabban a Barcelona, bár a spanyol Szuper Kupa a Real Madridtól elszenvedett sima kettős vereség (3-1, 2-0) ellenére sem kiindulóalap.
Ezzel együtt szép volna arról értekezni, micsoda merényleteket követett el saját csapatával szemben a katalán klubvezetés, egyebek közt a Barcelonában szinte hibátlanul védő chilei Claudio Bravo váratlan kiárusításával vagy a százszoros brazil válogatott Daniel Alves egyenesen megmagyarázhatatlan menesztésével.
Az utóbbi évekből hosszasan lehetne szemezgetni azokból a különös döntésekből, amelyek aztán Neymar távozásához is vezettek; meggyőződésem szerint ugyanis a jelenlegi brazil válogatott vezéralakja még azért az irdatlan pénzért sem hagyta volna el a Barcelonát, ha a vörös-kék klub csapatépítése nem merül ki abban, hogy majd a támadó trió mindent megold. Erről is nagyszerű volna polemizálni, akárcsak arról, mire megy kettesben Lionel Messi és II. Luis Suarez, mert nagy kérdés, van-e olyan labdarúgó a világon, aki pótolhatja a selecaóban 77 mérkőzésen 52 gólt szerző, a PSG-hez szegődő Neymart. A más stílusban futballozó, de ugyancsak extraklasszis Cristiano Ronaldo jó válasz lenne, ám ő aligha szerződtethető Barcelonába, igaz, a mai bolond világban bármi előfordulhat…
Aztán azon is mesés lenne eltűnődni, vajon a „Barcához” méltó-e a szerda este látott Ter Stegen – Piqué – Sergi Roberto, Mascherano, Umtiti, Jordi Alba összetételű védelem? Nem csodálom, hogy a 89-szeres spanyol válogatott, világ- és Európa-bajnok Piqué kifakadt, mondván: amióta a katalán együttesben futballozik, soha nem volt annyira távol a Barcelona a Real Madridtól, amilyen messzire most van. Olyan forrón azért nem eszik a kását; mindenesetre a spanyol bajnokság szombaton kezdődő új évadában majd kiderül, mennyi igazság van a súlyos szavakban.
A megannyi nehézségről azért volna felemelő írni, mert csütörtök este újólag bebizonyosodott: hiába a labdarúgás kivételes hatása, egy pillanat alatt visszaszívná az ember, hogy a merénylet szót használta egy csapat esetleges szétforgácsolásával kapcsolatban. Ahogyan a Mundo Deportivo sem cikkezne „szörnyűséges” első félidőről a Szuper Kupa második meccse után, és a L’Esportiu sem írná szalagcímében a találkozóról: „Micsoda katasztrófa!” Csütörtök este az ármány visszanyerte eredeti értelmét, a barcelonai gaztett ismét visszazökkentette a futballra oly fogékony világot, hogy bármilyen elsöprő szenvedély is a labdarúgás, a drámai szófordulatokkal vigyázni kell, a halált követelő gonoszság követeli magának az olyan kifejezéseket, mint a rémisztő, a rettenetes vagy éppen a tragédia.
Ugye, milyen pompás lenne, ha leragadhatnánk a barcelonai vezérkar és védősor hibáinál? De ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb a baj, emberek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!