Netzer vagy Schuster nem férne be minden idők legjobb német válogatottjába.

  <h1>Miroslav Klose, a gólrekorddöntő német csatár előzékenyen próbálja felsegíteni a brazil David Luizt a földről az évezred mérkőzésén, a brazíl–német vb-elődöntőn</h1>-
  <h1>Madridban is megmutatta: tényleg ő nyerte az Aranylabdát</h1>-

Miroslav Klose, a gólrekorddöntő német csatár előzékenyen próbálja felsegíteni a brazil David Luizt a földről az évezred mérkőzésén, a brazíl–német vb-elődöntőn

- – Kép 1/2

Az Aranylabda-díjátadás megint csak azt bizonyította, hogy tökéletlen a világ. A földkerekség 2014-es legjobbjának olyan futballistát választottak, aki az év kiemelkedően legnagyobb labdarúgó- (és egyáltalán: sport-, sőt nem csak sport-) eseményén 1, azaz egy gólt szerzett, csapata már a csoportmérkőzések után elbúcsúzott a tornától, miután egyedül Ghána együttesét tudta legyőzni (2-1), Németország válogatottjától csúfosan kikapott (4-0), míg az Egyesült Államok legjobbjaival szemben a 95. percben egyenlített (2-2).

Hogy az Aranylabda egyéni díj, a futball pedig csapatjáték? Nyilvánvaló. De a kettőt nem lehet függetleníteni egymástól, hiszen az, aki önmagában akar produkálni, menjen cirkuszművésznek vagy free-style-osnak. (Tudják, olyan labdazsonglőrnek, aki szólóban mutat be követhetetlen kunsztokat.) A Cristiano Ronaldo sikerének jogossága mellett érvelők is mindjárt azt hozzák fel, hogy a portugál csatár Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki trófeát, valamint spanyol Király Kupát nyert a Real Madriddal, amelyben – nem mellesleg – ipari méretekben gyártotta a gólokat.

Azokkal éppenséggel Németország csapata sem spórolt. Jó, az amerikaiakon kívül a legjobb nyolc között a francia, a döntőben pedig az argentin együttes ellen is csak 1-0-ra győzött, de Cristiano Ronaldóékat speciel megszórta szépen, és volt egy elődöntője… Július 8-án az egész világ úgy számolt, hogy egy meg hét az nyolc, mert Joachim Löw szövetségi kapitány fenomenálisan futballozó „fiai” 7-1-re verték Brazíliában Brazíliát.

Ez olyan mérkőzés volt a labdarúgás históriájában, amely minden más találkozó elé került. Zárójelbe, de legalábbis az örök lista második helyére tette még az ötvennégyes nyugatnémet– magyar döntőt (3-2) is, amely – a Belo Horizonte-i csodáig – minden idők szenzációja volt. (A vb-t illetően Belo Horizonte korábban arról híresült el, hogy 1950-ben az Egyesült Államok amatőrjei ott győzték le 1-0-ra a sportág „tanítómestereinek” nevezett, bágyadt angolokat Alf Ramsey-stül, Billy Wright-ostul, Stan Mortensen-estül.)

A legtöbbszörös (ötszörös) labdarúgó-világbajnok Brazíliára ekkora csapást szövetségének százéves fennállása alatt soha nem mértek, a találkozó jelentősége pedig nem csupán a „Wunder von Bernét” múlta felül, hanem – kizárólag német példákat említve – az 1970-es olasz– nyugatnémet elődöntőét (4-3), az 1966-os angol–nyugatnémet döntőét (4-2) vagy az 1982-es nyugatnémet–francia elődöntőét (3-3, 11-esekkel 5-4) is. S a győztesek nem csupán abból a szempontból voltak lehengerlők, hogy 7-1-re nyertek, hanem abban a tekintetben is, ahogyan szűnni nem akaró góljaikat szerezték. Mintha ők lettek volna a brazilok, rendre az üres kapuba passzolgatták a labdát, miután úgy fektették el sorra David Luizt és a többieket, hogy Szinyei Merse Pál a Mineirao stadionban is megfesthette volna a Majálist, annyian hevertek a pázsiton. E káprázatos bemutató világbajnok artistái közül a kapus Manuel Neuer került az Aranylabdaszavazás első három helyezettje közé… (Harmadiknak.) Thomas Müller sehol nem volt. Toni Kroos dettó. Miroslav Klosét – aki azon a felejthetetlen estén megdöntötte a fenomén brazil Ronaldo utolérhetetlennek hitt vb-gólcsúcsát – a futottak még kategóriába tették. Illetve: Kroos – Neuerrel és Philipp Lahmmal, valamint a Belo Horizontében mindig csak vízszintesen látható David Luizzal együtt – bekerült a FIFA 2014-es álomcsapatába. Sovány vigasz. Ám eltűnődtem azon: vajon hány brazíliai „nagykövet” kapna helyet minden idők német tizenegyében?

Arra jutottam: kettő. A Wundermannschaft „nálam” így állna fel: Maier – Lahm, Beckenbauer, Kohler, Breitner – Matthäus, Kroos, Overath – Rahn, Gerd Müller, Fritz Walter. Nem könnyű beférni: Thomas Mülleren és Klosén kívül olyan óriásokat is ki kellett hagyni, mint Günter Netzer vagy Bernd Schuster… Ám ahhoz, hogy a múlt évre vonatkozó Aranylabdát csakis német futballista kaphatta volna meg, szerény véleményem szerint nem fér kétség. De üsse kő! – mondhatják a kárvallottak.

Elvégre egy eltévedt serleg nem változtat azon, hogy egyszer és mindenkorra bevonultak a történelembe.

 

-----------------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!