Európa 2020-ban biztosan hozzánk jön, de közelít-e addig a magyar futball a kontinenshez?
Magyarországnak negyvenkét hosszú esztendő után újra köze van a labdarúgó Európa-bajnoksághoz. Pénteken kiderült: Budapest rendezheti a 2020-as – soha nem látott módon: a kontinens tizenhárom országában-városában zajló – torna három csoportmérkőzését, valamint a nyolcaddöntők egyikét. Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága kapott még hasonló csomagot az európai szövetségtől, míg Baku, München, Róma és Szentpétervár három csoportmeccset és egy-egy negyeddöntőt tarthat. A két elődöntőnek, valamint a döntőnek a londoni Wembley stadion adhat majd otthont.
Csányi Sándor MLSZ-elnök a döntés helyszínéről, Genfből hazaérkezve kijelentette: „A futball minősége nem volt szempont a döntésnél.” Mivel a verdikt nyomán a „baráti” Azerbajdzsán fővárosa is a házigazdák között lesz, az elöljárónak ezt nem is kellett volna hangsúlyoznia.
Persze más okból sem.
Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a 2016-os Európa-bajnokság első magyarországi selejtezőjén a válogatott 2-1-re kikapott a négyéves idegenbeli nyeretlenségi sorozatát az Üllői úton megszakító északír együttestől, minek következtében az MLSZ menesztette Pintér Attila szövetségi kapitányt. A szakvezető egyetlen tétmeccsen dirigálhatta a csapatot, azaz a legcsekélyebb túlzás nélkül állítható: a bizalmat a tréner iránt országos takarékra állították.
A nemzeti gárda kvalifikációs bemutatkozása ismét kétségessé tette, hogy Michel Platini UEFA-elnöknek szobrot állítanak-e a magyar szövetség székháza előtt. Elvégre a francia sportvezető – a korábbi világklasszis középpályás – az európai kupák selejtezőiben igyekezett helyzetbe hozni a kicsiket, de a magyarok számára a kímélő lebonyolítási rendszer sem eléggé könnyített, mert a múlt évben július, az idén augusztus végére kiesett hazánk valamennyi boldogtalan képviselője. Platini újabb, a körforgásból kimaradók felé tett gesztusa az volt, hogy tizenhatról huszonnégyre emelte fel az Eb-n részt vevő válogatottak számát, ám az északírek elleni blamázs súlyos aggodalmat keltett: vajon honfitársaink tudnak-e profitálni a bővítésből?
A 2020-as Eb-rendezés viszont már megvan (merci!), a 2018-ban felépülő új Puskás Ferenc stadionban négy európai mérkőzést láthat a budapesti közönség. Hogy aztán a publikum a magyar válogatottat is üdvözölheti-e a szereplők között, az – mai tudásunk szerint – egyáltalán nem biztos, még akkor sem, ha a hazai szövetség elnöke így válaszolt az erre vonatkozó felvetésre: „Természetesen.” Amennyiben a több mint négy évtizednyi sikertelenségből és az idei első Eb-selejtezőn nyújtott produkcióból, valamint abból indulunk ki, hogy a jelenkori NB I garnitúrája joggal pályázhat a minden idők legszerényebb képességű mezőnye címre, úgy számolni kell azzal is: talán a jövő sem feltétlenül kecsegtet diadalmenettel. (Elvégre a rendezők – nagy létszámuk miatt – nem kapnak automatikus részvételi jogot.)
Ám a mostani világban minden elképzelhető. Még az is, hogy a következő esztendőkben honosítunk néhány külföldi labdarúgót Európából vagy Dél-Amerikából. (Annál jobbakat, amilyen már most akad a válogatott keretben.) Mondjuk, nyolc-tíz argentinnal és brazillal az idáig hangoztatottaknál merészebb célok is megvalósíthatók: akár Bakuban, Münchenben, Rómában vagy Szentpéterváron, a legjobb nyolc között is ott lehetne a csapat…
De ne álmodozzunk, egyelőre örüljünk annak, hogy hat év múlva hozzánk jön Európa, és illő szerénységgel reménykedjünk benne: addig talán a magyar futball is tesz végre lépést a nemzetközi nívó felé. A válogatott pillanatnyilag az 54. helyen áll a világranglistán, amelynek tanúsága szerint Panama (55.) és Magyarország napjainkban igazán közel van egymáshoz.
Amúgy 2020-ban negyvennyolc esztendeje lenne az 1972-es (mindmáig utolsó) Eb-részvételnek. Addig még eljön 2016.
Semmi sem volna hazafiasabb, mint engedni a negyvennyolcból.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
