„Azt beszéli az egész város: bajnok lett a, bajnok lett a Ferencváros!”
Ezt énekelték hajdanán Budapest utcáin, ha a zöld-fehér labdarúgócsapat elhódította az NB I. aranyérmét. Annak idején sokan daloltak: az FTC átlagnézőszáma 1964-ben 43 462, 1976-ban 29 400, 1981-ben 18 412 volt. Az 1992-es adat, a 11 867-es középérték már arra utalt, hogy a kilencedik kerületi együttes nem feltétlenül nemzeti kincs, a 2001-es szám, a 8054 pedig végképp nyilvánvalóvá tette: tömegek fordultak el attól, amit Magyarországon leginkább csak a hivatalosságok mertek-merészelnek futballnak nevezni.
A Nemzeti Sport e hét közben azt jelentette: „Tavaszi nézőcsúcs a bajnok otthonában”. A kikeleti rekord 7594 nézőt jelentett; az elsőséget elhódító együttes a szolid ünnep alkalmával alig több mint harmincszázalékos kihasználtságot tudott felmutatni csaknem 15 milliárd állami forintért felépített luxusstadionjában. Úgyhogy ezúttal nem az egész város, legföljebb néhány lakótelepnyi ember beszélte, hogy bajnok lett az Üllői úti gárda, amely egyébként minden tekintetben lekörözte a mezőnyt: a táblázaton a (behozhatatlan) fórja huszonkét pont, és a legutóbbi fordulóban jegyzett 7594 szurkolója több, mint amennyit az összes további találkozón regisztráltak (6858 – átlagban 1371 – drukker; ennyiért nem feltétlenül érdemes kinyitni a kapukat).
Az úgynevezett vetélytársak szinte teljes inkognitóban vannak, de attól tartok, a ferencvárosiak sem fedik fel a sajátjukat, mert nagy bajban lenne a kedves olvasó, ha megkérnénk tisztelettel: legyen kedves felmondani a mai FTC összeállítását.
A tizenegyből öt találat már kiváló eredmény volna, mivel Dibusz, Gera, Nagy Ádám, Böde talán még eszébe jutna a válaszadók jó részének, de aztán erősen törni kellene a fejet az újabb megfejtésért…
Ez abban az évben van így (változatlanul), amelynek során a magyar válogatott negyvennégy hosszú esztendő múltán újra az Európa-bajnokság résztvevője lehet. Elvben tehát hazánkban is magasra kellene szöknie a futball-láznak… De még csak hőemelkedés sincs, a bajnoki mérkőzések látogatottsága ott van, ahol a színvonal.
Lenn, mélyen. Fájdalom, még az sem jött be, hogy a szép, új arénák majd vonzzák a zembereket…
Ha szólnak nekünk, súgtunk volna: a fényűző tetőnek semmi teteje, hiszen a D tribün nem lő gólt, a T szektor nem csinál egyetlen cselt sem, magáért a lelátóért meg senki nem megy ki a sporttelepre.
Így hát Csányi szövetségi elnök hiába vár arra, hogy felejthetetlen jóslata – valamilyen csoda folytán – beteljesedik, és hamarosan meccsenként 10 ezer néző lesz a stadionokban. De lehet, az elöljáró már nem is remél ilyesmit, hiszen az MTK és a Vasas egyaránt csak ötezer nézőt befogadó „ékszerdobozra” tehet szert. Hogy ezt tudjuk hova tenni: 1912-ben 25 ezres stadiont avattak a Hungária úton. Az ottani nézőátlag abban az évadban 6045 volt. Az MLSZ viszont alig tizenegy éve létezett.
Fel a fejjel, mégiscsak eljutottunk a hőskorig…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
