A Gazeta Esportiva című brazil lap legújabban az iránt érdeklődik olvasóitól: „Neymar nélkül vajon kivívja-e a továbbjutást csoportjából a válogatott?” Nem tudni, mi lesz a voksolás végeredménye, de már a kérdés is sokatmondó. Brazília együttese a Copa America második fordulójában 1-0-s vereséget szenvedett a teljesítményével még a kis igényűeket sem kielégítő, a támadófutball tekintetében semmit sem produkáló, leginkább a játék széttördelésére törekvő kolumbiai csapattól, s bár a legnagyobb helyzeteket a favoritok labdarúgói – Neymar és Firmino – hagyták ki, nem sokan sajnálták a hajdani művészek epigonjainak sem nevezhető veszteseket.
Bizony – a múlt évi világbajnokság után másodszor – szembe kell nézni azzal a roppant szomorú ténnyel: a brazilok már nem vonultatnak fel olyan artistákat, amilyenek másutt nincsenek. Daniel Alves, Thiago Silva és Neymar alighanem a legjobb a posztján a világon, de a többiek… Egyelőre(?) vége azoknak az időknek, amelyek során még öt 10-es, azaz a klubjában a „kultikus” mezszámmal játszó extraklasszis – Jairzinho, Gerson, Tostao, Pelé, Rivellino – sorakozott a kezdő tizenegyben (többek között Carlos Alberto és Clodoaldo mellett, miközben Paulo Cesar és Edu csere volt), vagy afféle virtuózok tolongtak egymás hegyén-hátán, mint Cafu, Roberto Carlos, Rivaldo, Ronaldo, Romario (plusz Aldair, Leonardo, Ze Roberto). A zsonglőrök páratlan felhozatala megszűnt, és a második válogatott-szakvezetői időszakát töltő Dunga azzal igyekszik kifogni a szelet az ellenfelek vitorlájából, hogy három védekező középpályást játsszat, mint elődje, Carlos Alberto Parreira az 1994-es – Dunga csapatkapitányi közreműködésével megnyert – világbajnokság idején.
De hát az a három – igazi brazil szinten – nem rúg egyeneset a labdába, sőt nem is szerzi meg azt; Elias, Fernandinho, Fred Rodrigues valójában se nem támad, se nem védekezik. Irányító sincs: Douglas Costa, Firmino, Philippe Coutinho, Willian viszonylag ügyes játékos, ám nem több. Ék megint csak nem létezik: manapság a brazilok előre vezényelt csatára a még – mondjuk – északír vagy finn mércével sem különösebben képzett, a kínai Sangdong Luneng csapatától meghívott Diego Tardelli. Gondoljunk bele: Brazília dirigens és center nélkül… Ehhez képest Dunga (vagyis Kuka) sikeres: „másodjára” 11 győzelmet és egyetlen vereséget mutat fel, s elsőre is 42 győzelem, 12 döntetlen, valamint 6 vereség volt a mérlege.
Nem elsősorban az eredmény: az élmény hiányzik. Ezzel a készlettel nyilvánvalóan el is marad, amíg Brazília vissza nem tér egyedülálló önmagához. (Feltéve, hogy lesz valaha visszaút.) Addig nem tehet mást a világ: siratja a gyönyörű játékot – a „joga bonitót” – és annak tiszta örömét. Idehaza egyúttal ámulni kell néhány kritikán, mert hazánk olyan fiai bírálják most hevesen a brazilokat, akik pozitíve vannak oda például a Paks–Felcsút „rangadó” nívójától.
E szintet az igazi futball dél-amerikai hazájában még a keserves korszakváltás idején sem ismerik.
Ám ezzel a legkevésbé sincsenek kisegítve.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
