Deutsch Tamás klubelnök már-már dühödten ment neki – szóban – mindenkinek a Hungária körúton, miután az MTK ki tudott esni még ebből a szuperszerény színvonalú labdarúgó NB I-ből is.
A hazai futball kiterjedt kampánycsapata persze szüntelenül a nívó emelkedéséről süketel, ám a kórushoz nem tartozó Bernd Storck, a magyar válogatott német szakvezetője homlokegyenest mással állt elő, mint a kottából daloló énekkar.
Ő speciel – idézem – „csalódott a magyar bajnokságban, nem tapasztalt nagy változást”. Hozzátette: az NB I-ben szereplő futballistáknak – a nemzetközi statisztikák szerint – „komoly elmaradásuk van a sprintek számában, hosszában és sebességében is”.
Azaz változatlan a sétatempó.
Ezzel nem tudott lépést tartani a magyar futballakadémizmus letéteményese, az MTK, amelynek minden részlegét kiosztotta Deutsch. „A labdarúgó-vállalat vezetőinek, a szakmai stábnak, a játékosoknak el kell fogadniuk: nem arról van szó, hogy ötös helyett hármas jegyet érdemeltek ki – mondta –, hanem arról, hogy hatalmas karó szerepel a bizonyítványban. Elégtelen, bukás.”
Amúgy megkapta szépen még a futballügyi tanintézet is. „Azzal áltattuk magunkat, milyen kiemelkedő színvonalú az akadémiai képzésünk és milyen nagy számban építünk be saját nevelésű, fiatal játékosokat a csapatba. Ezzel szemben az U17-es válogatottban egyetlen MTK-játékos sem volt.” S még egy idézet a heves kritikustól: „Az MTK szakmailag fáradt és belterjes lett. Egyfajta mini körmagyar zajlott a klubnál, valahogy úgy, mint amikor a celebvilágban a zenész megdicséri a színészt, a színész körülrajongja a filmrendezőt, a filmrendező jókat mond az újságíróról, az újságíró pedig a zenészt mondja a legjobbnak a szakmában, és ezzel a dicséretkör bezárul: kis teljesítmény, nagy elismerés.”
Mint utaltam rá, az ilyesmi nem csupán a Magyar Testgyakorlók Körénél bevett gyakorlat, így nem győzök csodálkozni azon: Deutsch elnök mitől lett hirtelen ennyire mérges? A Hungária körúton amúgy is modern kori hagyománnyá vált a szívatás – a stadion beüzemelésének főpróbáján pornófilm került „adásba” hímtaggal és Michelle Wild művésznővel –, ráadásul a kék-fehér csapat, már ha a kompánia annak nevezhető, egyszer 7., kétszer 8. volt a táblázaton, míg a további harminc fordulóban a 9-10-11. helyek valamelyikét „hódította meg”. Vagyis a búcsúval végig számolni kellett, pláne, hogy vendégként mindössze két győzelmet aratott az együttes, miközben alig huszonhat gólt szerzett az egész évadban, tehát még az 1-es gólátlagot sem érte el.
A dörgedelem azért is tűnődésre késztet, mert egyvalami hiányzik belőle: az önkritika. Mintha Deutsch ott sem lett volna, pedig hát valami köze csak van ahhoz a szégyenhez, amely kéken-fehéren bizonyítja, hogy önmagában a stadionépítéstől milliméternyit sem araszol előre a futball.
Talán ezt is hangoztatni kellene, amikor az elöljáró arról szónokol: „Nincs helye a kidumálásnak, nem lehet mellébeszélnünk.”
Habár e jelmondat újabb kérdéseket vet fel, ha egy nagyobb családra, és abban a Halász– Kósa tandemre, Németh Szilárdra, Zsiga Marcellre meg a többi nagy bölcselőre gondolunk…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!