Szakítani az örökös pesszimizmussal, méghozzá egy-kettőre!
Messzemenően helyesnek tartom, hogy már megint megkapták azok, akik nem tudnak örülni semminek, így a magyar–finn barátságos találkozón sem láttak pozitívumot. Bizony szomorú tapasztalni e fel-felbukkanó destruktivitást a diadalok hazájában. Jó, hát nyerni nem sikerült. Még a döntetlen is ábránd maradt. De csak az utolsó negyedórában fordított 1-0-ról 1-2-re az ellenfél, azaz a mérkőzés öthatodában honfitársainknál volt az előny. Értékelni kellene ezt, barátaim, mert nem kis bravúr a vezetés megszerzése és hosszas megtartása efféle „játékkal”!
Annak felemlegetése, hogy nem derült ki, mit gyakorolt a világ (létszámra) legbővebb kerete, az ismét csak defetista szemléletet tükröz. A boldogság országában kiváltképp visszataszító az ilyen felfogás, itt nemhogy kötelező lenne: magától értetődő volna érezni a jót. Nálunk még az állam is belead apait-anyait a futballba – már azon túl, hogy nagyvonalúan nem vitatja, a labdarúgócsapatban a bal oldal is létezik –, de hiába, a közönség még véletlenül sem hálás: felül annak, amit a pályán lát, és például a nagy ívű stadionépítések helyett a magyar mezőny leépülésével foglalkozik. Szörnyű volt hallani a győri füttykoncertet a Kánaán küszöbén…
Az örök károgók nyilván már azt sem vették észre, hogy minálunk minden posztra három futballista van. Különben miként lehetne összeállítani harmincötös keretet? Hol az az egy labdarúgó? – vetették fel eléggé el nem ítélhető módon, és még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy az Eb-selejtezős csoporttárssal szemben minek kellett volna már márciusban felfedni a kártyákat, amikor a 2016-os kontinenstorna kvalifikációs sorozata csak az ősszel kezdődik. Addig rendeznek még egy vb-t, de nekünk az huszonnyolc éve nem fontos, csak érdekes…
Magunk közt megsúghatom: példát vettünk az északírekről. Ők is 1986-ban jártak legutóbb labdarúgó-világbajnokságon – Eb-n soha nem szerepeltek –, és a múlt évben mozifilmen örökítették meg mexikói Mundial-szereplésüket, noha 2-1-re kikaptak a spanyoloktól, 3-1-re a braziloktól, és csak az algériaiak ellen szereztek pontot.
Mifelénk meg pokolra kívánják a honfitárs „mexikóiakat”, pedig nekik volt nyertes mérkőzésük (Kanadával szemben 2-0). Bezzeg az északír fiúkat mostanában sem kezdik ki, jóllehet 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban egyaránt egy győzelmet arattak – 2012-ben egyet sem –, s összesen húsz találkozón veszítettek. Na már most, az is pozitívum, hogy ez a csapat az Eb-selejtezők „magyar” csoportjába került. S amint az a Kisalföldön szembe szökött, rettegni a finnektől sem kell, mert kétség nem fér hozzá: az északiak is meglehetősen alacsony színvonalon játsszák a futballt. (Értsd: akár az északírek.) Nem véletlen, hogy a FIFA-ranglistán csak a szerény hatvanötödik helyet foglalják el, bár ebben a tekintetben húsz pozícióval jobban állnak a „zöld-fehér seregnél”, ahogyan az északírek válogatottját hívják.
Szóval, ne roskadjunk össze, húzzuk ki magunkat, és gondoljunk a szép jövőre.
Mert – komolyra fordítva a szót – azt még a leginkább búval béleltek is elismerhetik: a múlt évi európai kupakiselejtezések, a válogatott bukaresti, majd amszterdami blamázsa, az NB I-nek a világ bajnokságainak rangsorában elfoglalt hetvenhatodik helyezése és a mostani szezonkezdés után sokkal rosszabb már nem jöhet…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
