Cifra paloták között Villa Negra-színvonal: ennek a hattyúdalnak nézője nincs.
Honvéd–FTC, Magyar Kupa, 500 néző.
Tulajdonképpen ennyi is elég volna napjaink magyar „futballjának” jellemzéséhez, de furcsán venné ki magát, ha a Gól című rovat ezúttal egyetlen mondatból állna. Megjegyzem tehát: ahhoz, hogy félezer ember jelenjen meg a főváros hajdani emblémáinak mérkőzésén, vagy meg kell szűnnie mindkét nagy csapatnak (ez már régen megtörtént, a valódi labdarúgáshoz képest – a legendás klubnevek ellenére – két BLSZ-, azaz Budapest első osztályú együttesről van szó), vagy olyasminek kell bekövetkeznie, ami megrázza az egész országot.
Erre is akadt már példa. Kilencszázhatvankilenc december 3-án a válogatott 4-1-re elvesztette Marseille-ben a csehszlovákok elleni pótselejtezőt, és a futball történetében először nem tudta kvalifikálni magát a világbajnokságra.
Ennek következtében december 7-én ezer szurkoló látogatott ki a Népstadionba, a Honvéd–FTC rangadóra (5-2). A további hét találkozó is nézősztrájkba fulladt, hiszen azokon összesen 10 100 drukkert jegyeztek, míg Marseille előtt egy héttel 43 ezer – átlagban 5375 – sportbarát látta a helyszínen a forduló találkozóit.
Annál az 5375-ös adatnál ne menjünk el szó nélkül, mert az rávilágít a labdarúgó-szövetség jelenlegi vezérkarának súlyos tévedésére. Nem véletlenül írta már az előző évad végén az Index című hírportál: „A bajnokságot az MLSZ (…) néha erősen túlzónak tűnő sikerpropagandával akarta túldimenzionálni.” Az elöljárók – egyebek közt – úgy vélték, évről évre növekszik majd a nézőszám, amely 2018 és 2020 között már (átlagban!) tízezres lesz. E jövendölés mindjárt az elhangzása pillanatában a hályogkovácsok gyógymódjára hajazott, hiszen tízezres nézőátlagot legutóbb abban a korban (a Marseille-jel együtt is legendás hatvanas években) sikerült produkálni hazánk futballpályáin, amikor még Albert, Bene, Farkas, Göröcs, Mészöly, Varga Zoltán játszott…
Fájdalom, most még az előző évad tényszáma is túlságosan magas. A 2013–14-es bajnokság meccseit – a középértéket tekintve – 2957-en tekintették meg a lelátókról, míg a 12. forduló után 2670-nél tartott a boldogtalan-érdektelen NB I. A nézőátlag mindössze két alkalommal emelkedett 3000 fölé, négyszer viszont még a két és fél ezret sem érte el. Meccs-és kereskedelmi bevétel szinte semmi (a roskatag üzem életben tartója a tévéközvetítések magasan felülértékelt jogdíja), ám a labdarúgóknak nevezett fiatalembereket szerződtetők fejenként több ezer eurós fizetéseket kínálnak, jóllehet annyit, amennyit ez a bágyadt mezőny nyújt, fél amatőrök, sőt műkedvelők is színre tudnának vinni. Ötszáz nézőt pedig akkor is vonzana a Honvéd–FTC, ha itt is, ott is dilettánsok szerepelnének a csapatban. (Bár ez – ami a képességeket illeti – már most is így van.)
Ennek a futballnak épít az állam cifra palotákat. Sokan meg néznek, mint a moziban, mert nem értik: miért kell Gresham a Villa Negra-nívóhoz? Amúgy tudják, mikortól muzsikált Tamburás (Páger Antal) a Hattyúdal című híres filmben megörökített rozoga házban? 1963-tól. Annak az évnek az őszén a 7-2-es Honvéd–FTC derbin 65 ezren voltak, és Szepesi György az első félidőben azt kiáltozta a rádió mikrofonjába, hogy jöjjenek ki még többen, olyan csodálatos futball látható…
A riporterek riportere sem sejtette, hogy évtizedek múltán érkezik el az igazi hattyúdal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
