Helyszíni riport: Lisszabon a spanyol focifőváros

Lisszabonra már péntek estére kitehették a megtelt táblát. A város zászló- és plakátrengetegbe burkolózott a hűvös, késő tavaszi napon. Két agresszív tábor ejtette fogságba a békés luzitánok hétvégéjét: az EP-választásra kampányolók és a futballszurkolók.

Pénteken még döntetlenre állt a meccs. A politikai pártok semmitmondó városdíszeiből legalább annyi tülekedett a látogatók szeme elé, mint a „Final” – döntő – feliratú, BL-kupát ábrázoló óriás plakátokból, transzparensekből.

Számszakilag még csak bírnák a versenyt a politikusok, de az eltökélt ábrázatú, gömbölyded, reménybeli honatyák legfeljebb mosolyt váltanak ki az első számú luzitán, a csupa mosoly és izom Ronaldo képei mellett. Mert itt minden róla szól. CR7 hazai pályára hozta a Realt. Mikor péntek délután átrágta magát a csapat hófehér busza a Tivoli hotelt körülvevő tömegen, már csaknem az óceánig hallatszott a Cris-ti-a-no, Cris-ti-a-no! Nem csoda, többen várták a blancókat, mint ahányan nálunk egy Paks–Pápa meccsen valaha megfordultak.

Lisszabon amúgy is úgy fest, mintha kizárólag Ronaldo nevű gyerekek laknák, akik hol fehér, hol vörös mezben pompáznak, óriás hetes számmal a hátukon. A mezőrület amúgy minden generációban tombol.

Piros-fehér, matraccsíkos Atletico- rajongók nevetve keverednek hasonló színezetű, Bayern-feliratú, boldogtalan németekkel, de van bőségesen mélykék Chelsea-trikót viselő vigasztalhatatlan londoni is, röppenő skót szoknya és Puskás képe alatt merengő megilletődött magyar is. (Talán egyszer még…) Mindenki igyekezett féktelen elánnal és optimizmussal időben jegyet szerezni, mikor még nyolc európai nagycsapat is versenyben volt. Ám a de Luz arénában idén madridi városi derbi lesz, a többi nációt meg jegyüzérek bombázzák mesés ajánlatokkal. Péntek délben 1000 euróért lehetett még jegyet kapni. Délután 4-kor 1400-ra ugrott az árfolyam. Az interneten 4400 dollárért kínálnak jegyet. Kevesen adnak és egyre többen keresnek – ilyen gigászi összegekért is.

Lisszabonban péntek este amolyan elődöntőt rendeztek. Az óceánparti Comercio téren, amely 36 ezer négyzetméterével Európa második legnagyobbja, stadiont építettek. Magyar szemnek talán szokatlan, de két nap alatt összecsavaroztak egy majd’ 3000 nézőt befogadó kis arénát, s fölállítottak elé egy három emelet magas kivetítőt. Szükség is volt rá. Este „Az UEFA Barátai” elfocizgattak egymással. Néhány név az ínyenceknek: vörösben Fernando Hierro, Steve McManaman, Predrag Mijatović, Luis Figo, Fabio Cannavaro; szemben velük feketében Deco, Rui Costa, Cafú, Robert Pirès. Igazi állócsillagok. Nem sokat futottak, de amit egyre feszülőbb mezükben a labdával műveltek, arra több mint ötezer ember volt kíváncsi. Fél órát nevetgéltek, dribliztek, s őrjöngött a nép az óceán partján. Te jó ég, mi lesz szombat este a Fény stadionjában?

A mérkőzést megelőző, alapos, kultúrantropológiai vizsgálat Atletico-fölényt mutatott. Belém, Szent Jeromos kolostorában, különösen a Manuel stílusú kerengőben piros-fehér szín volt az úr, míg a környező ivókban és Portugália legrégebbi, kék csempékkel borított kávézójában a Real-szurkolók domináltak. Ők már a győzelem édes ízét kóstolgatják, míg a piros-fehéreknek van miért fohászkodniuk. A helyi fogadóirodák kétszeres oddsszal adják a királyi gárda győzelmét. Ám a fölény a pályán az igazi. A többi mit sem ér. Sajátos látványt mutatott például az ősi cukrászda vizeldéje, ahol három hófehér Ronaldo, Isco és Pepe között talpig pirosban egy Koke kapaszkodott. Döbbenetemre itt kifelé is mindene megvolt a kisebbségnek.

A BL-döntő ugyanis futballünnep, legkevésbé harc és ütközet. Meglett családapák Real-mezben húznak magukkal tízéves srácokat az Atletico pirosába burkolva, és a villamosmegállóban is boldogan ölelkezett realos fiú athleticós lánnyal. Elképzelném az Üllői úti aluljáróba a csókolozó lila ruhás hölgyet…

A stadionba két testüregvizsgálat után, és legalább 14 biztonsági kapun keresztül jutottam be. A rendőrök mindehol szigorú arccal vizslatnak, de miután átengednek az ellenőrző ponton, néhányan közelebb hajolnak és halkan megkérdik: „nincs véletlenül eladó jegye?”

A bejáratnál hatalmas tömeg várja a sztárokat, hogy nem ma kezdték a szurkolást, mutatja: egy órával a meccs előtt még a csapatok '80-as évekbeli játékosainak nevét kántálják. De mire átverekedtem magam a tömegen, és lehuppantam a helyemre, már eljutottak a mába: Cris-ti-a-no.

Hogy zúgott-e a meccs után, is, azt az olvasó ma reggel már tudni fogja.

Lisszabon 2014. május 24.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!