Hasonlóan a nyitónap hőseihez, a hollandok ellen győztes találatot szerző Michael Krohn-Dehli is csak a legelvetemültebb futballszurkolók számára lehet ismert. Pedig a dán szélső már nem is számít rutintalannak, szerdán ünnepelte a 29. születésnapját.

 
Michael Krohn-Dehli ötödik – és egyben legfontosabb – gólja a dán válogatottban

Ennek ellenére a mostani Eb az első nagy tornája. Krohn-Dehli fiatalon került a Bröndbytől a holland Ajaxhoz, ám az amszterdamiaknál – többek között honfitársa, Dennis Rommedahl árnyékában – soha nem vált alapemberré. Ajaxos évei alatt összesen 4-szer lépett pályára az első csapatban, majd kölcsönadták előbb az RKC Waalwijknek, majd a Sparta Rotterdamnak, végül pedig ingyen visszaengedték nevelőegyesületéhez, a Bröndbyhez, ahol végre magára talált. Mostani góljával mintegy bosszút is állt a hollandokon, akik nem értékelték túlzottan sokra az ott töltött évei alatt. Ami pedig a folytatást illeti, a dánok legközelebb a portugálokkal játszanak, márpedig Krohn-Dehli a selejtezőben éppen ellenük szerezte kevés válogatottbeli góljainak egyikét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!