Az Eb-t francia földön rendezték, és a házigazda együttes százszázalékos teljesítménnyel került a legjobb négy közé; a kékeknek csoportmeccseken elért kilenc góljából a kétszer is mesterhármassal előrukkoló Michel Platini (a mai UEFA-elnök) hatot jegyzett. A másik ágon hoppon maradt az NSZK, miután a spanyol Maceda a 90. percben „kifejelte” a nyugatnémet csapatot a kontinenstornáról (1-0). A boszorkányos Chalana dirigálta portugálok pedig nemhogy kiteljesítették az ibériai sikert, de az elődöntő 113. percében – Jordao „duplájával” – 2-1-re vezettek a vendéglátók ellen. A franciák azonban – a szintén kétgólos cserehátvéd, Domergue, valamint Platini révén – fordítottak (3-2), és a döntőben hasonló mázlijuk volt, ellentétben a legjobb négy között még szerencsés, a dánokat a tizenegyespárbajban felülmúló spanyolokkal.

A csúcstalálkozó második félidejében Platini gyenge szabadrúgását Arconada kapus „bevédte” – ezzel a középpályás dirigens kilenc gólig jutott! –, és Bellone „megérkezése” a 90. percben már nem osztott, nem szorzott (2-0). Franciaország másodszor volt házigazdája az Európa-bajnokságnak, és először nyert aranyat.

A címet viszont esélye sem volt megvédeni, mivel az 1988-as torna selejtezőin csupán harmadik lett (még az NDK is elé került). Nem remekelt a másik 1984-es döntős sem: a spanyol válogatott eljutott ugyan az Eb-re, de csak két pontot szerzett csoportjában. A szenzációt azonban a másik négyes szolgáltatta, mivel abban játszott az először Eb-részvevő ír csapat, és abban nem játszott, csak asszisztált a pont nélkül maradt angol együttes. A prímet Valerij Lobanovszkij szakvezető szovjet válogatottja vitte, amely az olaszokkal vívott elődöntőben is tündökölt: Stuttgartban már-már olyan tempóban futballozott, amilyen sebességgel a Szojuz-űrhajók haladtak (2-0). A házigazda nyugatnémetek szurkolói Bratwurst-hegyeket fogyasztottak el Hamburgban, ám a kerítés nem volt kolbászból a Volsksparkban: Marco van Basten a 89. percben megelőzte Kohlert, így a legjobb négy között Hollandia „visszavágott” az NSZK-nak az 1974-ben, Münchenben elveszített vb-döntőért (1-2).

A döntőben az addig veretlen szovjet együttes – amely a csoportmérkőzések során a hollandokat is legyőzte – nem tudott mit kezdeni a téttel, valamint azzal, hogy Van Basten az Eb-történet legnagyobb góljainak egyikét küldte Daszajev hálójába. Belanov még 11-est is rontott, de a 2-0 után nem ez, hanem az volt a téma: Muhren negyvenméteres keresztlabdáját miként tudta a levegőből, kapásból, az oldalvonal és a tizenhatos közti területről a jobb felső sarokba rúgni a Polo utáni leghíresebb Marco?

Hasonló „sláger” volt az 1992-es tornán, hogy a balkáni háború, illetve az ENSZ-embargó miatt diszkvalifikált Jugoszlávia helyett beugró Dánia labdarúgói megszakították nyaralásukat, és megnyerték az Eb-t. Igaz, a vetélkedő helyszínén, Svédországban is üdültek: egy fürdőhely, Stenungsundbaden jachtklubjában táboroztak le, s úgy éltek ott, mintha változatlanul a Bahamákon lettek volna… Napoztak, söröztek, cigarettáztak, és közben maguk mögé szorították csoportjukban az egyaránt nyeretlen Angliát és Franciaországot. Aztán a legjobb négy között – a tizenegyespárbajban – elbúcsúztatták a címvédő hollandokat is, majd a göteborgi döntőben előbb John Jensen rúgott nagy gólt Illgnernek, majd Kim Vilfort gondoskodott róla, hogy végképp elszálljanak az elsőséghez fűzött német remények (2-0). Németország sok mindennel ünnepelte az újraegyesítést, csak futball Európa-bajnoki aranyéremmel nem…

(A sorozat első két részét január 29-én, illetve február 26-án közöltük. A negyedik rész április 29-én következik.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!