A magyar válogatott következő (június 18., szombati) ellenfele a legerősebb csoportok egyikéből került ki az Eb-re, megelőzve Csehországot, Hollandiát és Törökországot. Nyolc meccsen tizenöt gólt szereztek és mindössze hármat kaptak. Játékosaik – egy kivétellel – idegenlégiósok, ráadásul csapataikban általában meghatározó játékosok.

Gylfi Sigurðsson támadó középpályás, 24 éves, a Tottenham kezdője. Aron Gunnarsson védekező középpályás, 24 éves. Az angol élvonalban szereplő Cardiff Cityvel végigjátszotta az eddigi összes meccsüket. Birkir Bjarnason, aki azt a parádés gólt lőtte a portugáloknak, az olasz Sampdoria játékosa. (Ez az a csapat, ahol nem tudott megragadni sem Laczkó Zsolt, sem Koman Vladimir.) És akkor még nem is beszéltünk Gudjohsenről, aki már 37, túl van egy súlyos sérülésen, de nála tapasztaltabb labdarúgó az egész mezőnyben alig van, hiszen éveket húzott le a Barcelonában és a Chelsea-ben. Nem mellesleg BL-győztes, angol és spanyol bajnok.

Igaz, hogy Izlandon kevesen laknak, de szinte mindenki sportol. Aki nem futballozik vagy kézilabdázik, az főként úszni jár: az országban 120 uszoda van (azaz átlagosan minden 2750 lakosra jut egy), és ezekbe valamennyi korosztály szinte napi rendszerességgel jár. A klubtagsági díjak egy részét az önkormányzat fizeti.

Igaz, hogy Izlandon csupán 100 professzionális labdarúgó van, de rengetegen fociznak. Akureyriben, a legnagyobb vidéki városban (18 ezer lakos) két másodosztályú csapat is van, ezekben 4-500 gyerek rúgja a labdát. Reykjavík elővárosában, Kópavogurban (33 ezer lakos) egy első (Breidablik) és egy másodosztályú (HK) csapat van. A HK U9-es együttesének minden edzésén 45-50 fiú vesz részt négy-öt edzővel.

Az izlandi labdarúgást a ’90-es évekig egyáltalán nem jegyezték a világban. Viszont a sportág népszerű volt a szigetországban, úgyhogy a szövetség összekapta magát, és előrukkolt egy hosszú távú koncepcióval.

Ennek első pillérje a fedett pályák építése volt. Izland mostoha időjárása miatt az év nagy részében nem lehetett edzeni, a hét új pálya egészen új távlatokat nyitott. Ezen kívül szinte minden iskola kapott kis, műfüves pályákat. Az iskolai labdarúgás fejlesztésével gyakorlatilag minden járóképes izlandi gyerek focizni kezdett. És itt jön a harmadik pillér: a szövetség kimondta, hogy gyerekekkel is legalább FIFA B licences edzők foglalkozhatnak.

Az izlandi első osztályú bajnokságban ma tizenkét csapat van: kilenc Reykjavíkból, három vidékről. A legtöbb csapat stadionjában 700–1500 ülőhely van, a meccsek jó része csaknem telt házas (a válogatott otthonául szolgáló Laugardalsvöllur stadion kapacitása 9800). A futballhuliganizmus ismeretlen fogalom.

A bajnokság színvonala egyelőre nem túl magas, de feltűnő, hogy az iram az elsőtől az utolsó percig nagy. Sok az ütközés, kevés a szabálytalanság, a műesés vagy szimulálás teljesen ismeretlen fogalom – mondja a VH-nak John Rogers, az izlandi focival foglalkozó grapevine.is bloggere.

„Az izlandiak már nem az egykori brit ívelgetőst játsszák, inkább a rövidpasszos játékot szeretik. És tudják. Főleg, mióta Lars Lagerbäck a kapitány. Az ő szerződtetése volt a hab a tortán. Ami ma az izlandi válogatott, az javarészt neki köszönhető” – mondja John Rogers.

A reformok első kézzelfogható eredménye – egyben az izlandi labdarúgás első komoly sikere – a 2004. augusztus 18-i, Olaszország elleni mérkőzése volt. 2-0-ra győztek az olaszok ellen. Azóta kisebb-nagyobb sikerrel szerepelnek a különböző tornákon, de már mindenki tudja, hogy számolni kell velük. A 2014-es vb selejtezőiben csoportmásodikak lettek. A pótselejtezőn a horvátokkal 0-0-s döntetlent játszottak otthon, aztán Zágrábban 2-0-ra kikaptak. De most itt vannak, 1-1-re végeztek a portugálokkal, és nagyon elszántak. „Rosszul teszik a magyarok, ha lebecsülik őket, mert ugyanazzal a motivációval fognak játszani, mint a portugálok ellen” – figyelmeztet a blogger.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!