Ha valaki járatos a városligeti Műjégpályán, biztosan látta azokat az idős urakat, akik napsütésben, hóesésben évtizedek óta róják köreiket megszégyenítve a fiatalokat. Őket kerestük meg.
Vastag hóesésben érkezem a városligeti műjégre. Nem a legbiztatóbb kezdet, ilyenkor csak a legelszántabbak, és a tömött iskolabuszokból visongva kiszabaduló gyerekek élvezik a korcsolyázást. A gyönyörűen felújított épületben, az osztrák sípályák hangulatára emlékeztető környezetből a lépcsőre vigyázó biztonsági őr kelet-európai bunkósága ránt vissza.
Odáig jutok, hogy újságíró vagyok, azt szeretném megkérdezni, hogy… mire az őr rám förmed, nem nyilatkozhat a sajtónak.
Azért óvatosan hozzáteszem, hogy nem is kell nyilatkozni, csak keresnék valakit, abban kérném a segítségét. Ismét fejemhez vágja: nem nyilatkozhat.
Végül is, lépek tovább a Kárpát-medence vasgyúróján, mégiscsak örömet szereztem ennek az embernek is. Eldicsekedhet majd, hogy úgy kivágott egy újságírót, mint a taknyot. A pálya szintjén szerencsére ismét az európai Magyarország fogad. A ruhatáros ifjú hölgy azonnal tudja, kiket keresek.
A melegedő végében idősebb urak éppen a jóféle házi szíverősítőt porciózzák maguknak. Az egyikük engem is azonnal kínál, és nehezen tudom visszautasítani. A csapatban dr. Tamás Ferenc a rangidős: 1948 óta(!) nem telt el olyan tél – leszámítva persze, amikor zárva volt a műjég –, hogy ne rótta volna itt köreit. Akkoriban a napi jegy 4 forint 20 fillér volt, a bérlet pedig 70 forint.
Az urak már mind nyugdíjasok, és egymásra hét-nyolc évvel ezelőtt találtak. Mindegyikük délelőttönként jött korcsolyázni, és mivel gyakran előfordult, hogy szinte csak ők voltak a pályán, nem volt nehéz megismerkedniük. Egy idő után a közös csúszkálás napi rutinná vált, olyannyira hogy szinte már hiányzik, ha kimarad egy-egy alkalom – meséli Szentirmai Zsolt.
A csapat egy idő után persze a jégpálya kultúrájában magasabb szintre lépett. Ha látták, hogy valaki gyakorlatlanabbul korcsolyázik, akkor egy-két trükköt, fogást megmutattak az illetőnek. Akiket viszont sosem sikerült lecsábítani a jégre, azok a feleségek. Elfogadták, hogy az urak mindig jégre teszik magukat, sőt! „Az én feleségem kifejezetten örül, hogy a pályán vagyok, addig legalább biztos benne, hogy nem máshol csinálok valami hülyeséget” – meséli nevetve dr. Tamás Ferenc.
Az urak megéltek jó pár történelmi fordulatot, és próbálnék kicsikarni valamit, hogy a mindennapok eseményei nem állnak-e közéjük. „Mi köztünk nincs helye a politikának. Két okból sem – magyarázza Vajcsy Géza –: egyrészről a jég politikai nézettől függetlenül mindenkinek ugyanúgy csúszik, másrészről az ég kék, a nap ragyog, miért kellene ezt elrontani?”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
