Két hónappal az ötkarikás játékok előtt a sportolók készülnek a csúcsformára, edzőik is maximális fordulatszámon pörögnek. Az olimpia azonban csak a publikumnak biztosít többhetes programot, a versenyzők helyezése viszont néhány napon, két-három megmérettetésen múlik. S mivel a világklasszis olimpikonoknál nüanszok dönthetnek, fontos a megfelelő formaidőzítés, hogy a sportoló éppen ott és akkor, a döntőben hozza a maximumot.
Bármennyire szeretnék is a sportolók, nincsen általános recept, pontosabban módszer a formaidőzítésre. „Az egyéni sportolóknál mindenkinél máshogy zajlik a felkészülés, a versenyzőknek megvannak a bevált módszerei, mindenki másra esküszik” – magyarázza éremesélyes úszónk, Bernek Péter edzője, Nagy Péter. Ők például fokozatosan csökkentik az edzéstávokat, így az energiát egyre rövidebb versenyekre kell beosztani; és ugyanígy tesznek a szárazföldi felkészülésnél is: így a versenyzőknek egyre rövidebb távokra kell beosztaniuk az erejüket, ezért egyre jobban frissülnek. Az úszók esetében sem mindegy az, hogy mennyi idő telik el két versenyszám között, mert ha sok, akkor felesleges bemelegítésre kényszerülnek az izmok, melyek teljesítménye romolhat, amely kihat az eredményekre is.
A sportolók közül sokan arra is figyelnek, hogy mikor, konkrétan hány órakor rendezik a versenyt. A versenyző hónapokkal a megmérettetés előtt ehhez mérten szervezik a napirendjüket, ehhez igazítják a bioritmusukat. És ez nem csak a komoly fizikai igénybevételű sportszámoknál van így. Phil Taylor tizenhatszoros dartsvilágbajnok például többször panaszkodott az éjfélhez közeli versenykezdésre, merthogy a fiatalok életritmusához jobban illik a hajnali dobálás.
Ahol pénz van, ott technika is. Pekingben a 2008-as olimpia előtt, a lőtér szomszédságában adták át azt a hatalmas csarnokot, amely hermetikusan lezárható. Az ok: a csarnokban bármilyen összetételű, sűrűségű, hőmérsékletű és nyomású levegőt képesek létrehozni, vagyis a magaslati, trópusi körülmények éppúgy szimulálhatók, mint a sarkkörön túli vagy a forró égövi versenyhelyszínek.
Ám a megfelelő fizika és mentális állapot elérése, a formaidőzítés sem garancia a sikerre. A legtöbb sportvilágesemény krónikájában külön fejezet szól a rendező országban vagy városban uralkodó körülményekről.
Az éghajlatról, az időeltolódásról, a tengerszint feletti magasságról, a levegő összetételéről, az ételek és italok minőségéről. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyekhez egy olimpikonnak alkalmazkodnia kell. Rio de Janeiróban – noha az éghajlat hasonló, mint Európában – éppen tél lesz az ötkarikás játékok idején, de ez korántsem olyan fagyos, mint amilyen például a kontinentális éghajlaton szokásos, bár meglepetések mindig érhetik az embert.
Olimpiai bajnok kalapácsvetőnket, Pars Krisztiánt ez aligha zavarja. „A fagypont körüli hőmérséklet nem jelent pluszkihívást. Télen is ugyanúgy edzünk a szabadban, így hozzá vagyok ehhez szokva” – mondta lapunknak London aranyérmese. A kalapácsvetők esetében más felkészülési tényezők lehetnek zavaróak. Mivel a dobókör méretére nincs szabvány, a versenyzőknek általában 2-3 napjuk van feltérképezni és bebarangolni az éppen aktuális hajítópozíciót. Pars szerint ez különösen fontos, szinte kulcsmomentum, hiszen csak a tér kellő ismeretében lehet felépíteni pontosan a dobás technikáját.
Az atlétikában a három hónapos versenyszezon miatt ugyanakkor különösen fontos a helyes formaidőzítés. Az edzéseken a súlyok csökkennek, a futótávok rövidülnek, és inkább a szakmai-technikai munka kerül előtérbe.
Meg olyan szempont is, ami a mentális csúcsforma elérésében segít. Pars például nem igényli külön mentáltréner segítségét:
„Nekem elég annyi, hogy a versenyek előtt, után, és az olimpia alatt legyen kivel beszélgetni, ebben pedig sokat segít nekem Igaz Bálint gyúró-pszichiáter-mindenes.” De mi van akkor, ha több – különböző lelki és fizikai állapotban lévő – sportolót kell két hétre csúcsformába hozni? A sportolók sokszínűségéből adódó hátrányt széles körű szakmai háttérmunkával kell pótolni. A magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki aranyérmével érdemelte ki a riói szereplést, az előrejutáshoz viszont végig 110 százalékos teljesítményre lesz szükség.
Bíró Attila szövetségi kapitányék tudatos munkát végeznek: „A két hónapos felkészülés során folyamatosan mérjük a játékosok teljesítményét a száraz és a vízi edzéseken egyaránt. A kapott adatokat összevetjük a korábbi terhelésvizsgálatok eredményeivel, így minden játékosunk fizikumát fel tudjuk térképezni. Tudjuk, ki meddig bírja, mikor savasodnak az izmai, és meddig képes a csúcson teljesíteni. Ezen adatok birtokában egy fáradékonyabb játékos is tud olyan hasznos lenni, mint akik tovább bírják.” Ezek a felmérések pedig az egyéni fejlődést is segítik. Minden dietetikusi tanács vagy mentáltréneri szó a játékos egyéni teljesítményeit veszi alapul, és így ezt is segíti. Az alapos finomhangolások után pedig már „csak” a technikai és taktikai munka van hátra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!