2011 tavaszán ült először közös hajóba Dombi Rudolf és Kökény Roland, az egyetlen magyar kajakos páros, amely 1000 méteren, vagyis a király kategóriában olimpiai bajnok lett. A héten azonban robbant a bomba: a páros feloszlott. A hírek szerint ez Kökény Rolandot is meglepetésként érte.
– Hogy tudta meg, hogy vége a közös lapátolásnak?
– Egy barátom hívott telefonon, hogy olvasta az interneten – mondta lapunknak Kökény Roland.
– Érezte a szakítás „előszelét”?
– Amikor Rudi Boros Gergellyel ment ki edzeni és nekem nem szóltak, akkor felmerült bennem, hogy itt többről lehet szó, éreztem, hogy már nem bennem gondolkodnak. Három hétig nem is edzettünk együtt, de Storcz Botond vezető edzővel volt egy közös beszélgetésünk, akkor Rudi nekem annyit mondott, hogy velem akar indulni, nem fog cserbenhagyni.
– Múlt hét végén az Eb-válogatón mégis feladták a versenyt.
– Utóbb derült ki, hogy valójában nem a teljesítményünkkel, inkább a hajóval volt probléma, szorult a kormány, nem volt jó a hajó súlyelosztása, „rossz helyen” ültünk, és emiatt éreztük úgy, hogy a másikunk nem dolgozik rendesen. Előfordult már ilyen más hajóval is, de akkor még időben észrevettük.
– Melyikük dobta be a törülközőt?
– Közös pillanat volt.
– Elképzelhető, hogy egyszer mégis lesz folytatás?
– Erre nem tudok válaszolni.
– Egy korábbi nyilatkozatában azt vallja, amibe nem hal bele az ember, az megerősít. Van élet a szakítás után?
– Hogyne volna. A két hét múlva sorra kerülő vb-válogató versenyre az 1000 méteren U23-as világbajnok Hufnagel Tiborral kezdtem meg a felkészülést, próbálunk minél jobban összecsiszolódni és szeretnénk a lehető legjobb pályát teljesíteni. Hufi lesz a vezérevezős, én a saját helyemen ülök. Ha minden sikerül, a vb-n együtt indulhatunk.
Természetesen szerettük volna megkérdezni Dombi Rudolfot is, de többszöri megkeresés ellenére sem sikerült elérnünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!