Rákóczi Renátának nemegyszer kellett már megnyugtatni aggódó idegeneket, hogy nincs baj, csak épp kick-box meccse volt. A 30 éves versenyző nemrég történelmi sikert aratott, ő nyerte ugyanis a sportág első olyan női mérkőzését, amely12 menetig tartott – ezzel ráadásul egy csapásra profi világbajnok lett! A magyar klasszis a norvégiai Elverumban magabiztosan győzte le a hazaiak kedvencét, Kristin Vollstadot a full-contact szabályrendszer 55 kilogrammos súlycsoportjában. A Titán SE kiválósága nyilatkozott lapunknak.

 

– A full-contact teljes erővel bevitt ütéseket és rúgásokat jelent. Egy ilyen meccs biztosan hagy látható nyomokat például az arcán is. Még soha nem kérdezték meg, hogy mi történt magával? 

– De ez többször előfordult. Sőt egyszer, amikor egy nagyon csúnya folt volt a szemem alatt, és megálltunk egy benzinkútnál tankolni a párommal, aki termetét tekintve mondjuk úgy, hogy nem kicsi, a kutasok megijedtek, azt hitték, ő bántott, és csendben megkérdezték tőlem: nem kellene kihívni a rendőrséget? Gyorsan elmondtam, hogy éppen egy kick-box versenyről jövök, akkor megnyugodtak. 

– Hogy került annak idején a ringbe? 

– A ringben csak egy bizonyos kor betöltése után lehet harcolni, előtte én is 15-20 évig a páston küzdöttem, onnan hoztam tapasztalatot. A „lájtosabb” taekwondóban sokszor indultam. Már gyerekkoromban példaképem volt Rajkai Andi, a ’80-as, ’90-es évek többszörös világ- és Európa-bajnoka, nagyon sokat tanultam tőle, és nekem is többször sikerült megcsípnem az Európa-bajnoki címet. Egy idő után azonban úgy éreztem, ez nem nyújt nekem annyit, amennyit én szeretnék, ezért párhuzamosan kezdtem bemenni a ringbe.

– Mi a különbség az amatőr és a profi verseny között? 

– Mindkettő más-más felkészülést igényel. Az amatőr versenyek többfordulósak, itt általában jó sokan vagyunk, több ellenféllel kerülhetünk össze, és több napig is lehet verekedni. A  profiknál, az ökölvíváshoz hasonlóan, egy címmérkőzésen egy embert kell legyőzni. Az amatőr versenyen 10 unciás kesztyűben bunyózunk, ami egy kicsit puhább, úgymond jobban ki van tömve, a profiknál viszont keményebb kesztyű van rajtunk. Továbbá az amatőr versenyen kötelező a fejvédő használata, míg a profiknál ez nem engedélyezett. 

– Az ökle vagy a lába az erősebb a támadásoknál? 

– Javarészt a lábamat használom, olyan 70 százalékban. 

– Mestere, Juhász Gábor erősen fogja a gyeplőt, vagy inkább vissza kell fogni magát az edzéseken? 

– Is-is. A verseny előtt már neki kell engem visszafogni, a felkészülés alatt pedig, amikor agyon vagyunk terhelve, mindig tudja, hogy mikor van az a pont, amikor jobban kell hajtani, mert néha képes vagyok kicsit lazsálni. 

– Most 55 kg-ban nyert. Marad ebben a súlycsoportban, vagy esetleg áttér a 60 kg-ra? 

– Maradok az 55 kg-ban és lassan diétázni is kell a mérlegelések miatt. 

– Milyen versenyre készül még idén? 

– Két amatőr Európa-bajnokságra szeretnék kvalifikálni. Október közepén Pozsonyban lesz a kick-box Európa-bajnokság, majd november közepén Szlovéniában a full-contact Eb, ahol jelen lesz a mostani norvég ellenfelem, Kristin Vollstad, aki a regnáló világ- és Európa-bajnok.

FOTÓ: NVESZ.HU

 

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!