Óriási bravúrt ért el 2015. április 25-én a magyar jégkorong-válogatott, Krakkóban kiharcolta a feljutást, és 2008 után másodszor is bekerült a világ 16 legjobbja közé. Erős csoportból léptünk előre (olasz, lengyel, japán, ukrán, kazah), megszerezve a második helyet. A magyar együttes két tagjával, Vas Márton csapatkapitánnyal és testvérével, Vas Jánossal beszélgettünk.
Az idegenlégiós válogatott testvérpár már nagyon várja a 2016-os oroszországi világbajnokságot, ott is bizonyítani szeretnének. Először azt kértük tőlük, röviden jellemezzék egymást.
Vas Márton: Jani hallatlanul tehetséges és szorgalmas, és a kettő együtt nagy fegyver. A Svédországban töltött évek alatt mind korcsolyázástudásban, mind keménységben, az ütközős hokiban óriásit fejlődött, pár éve már kész játékos.
Vas János: A bátyám nagyon képzett, rutinos, mindig odateszi magát és a legjobbat hozza ki magából. A válogatott meghatározó tagja, és remélem, még sokáig az lesz. Azon kevesek közé tartozik, akik minden poszton helytállnak és hasznára válnak a csapatnak.
– Milyen reményekkel készültek a vb-re?
V. M.: Bíztunk a feljutásban, hiszen ha nincs remény az emberben, fölösleges elindulnia. Csapatunkat az egység és a hit repítette az elitbe.
V. J.: Mindenki a legmagasabb célért küzdött, nem is lehet másként hozzáállni. Azt is éreztük, hogy a csapategység erős, és nem a kiesés ellen fogunk harcolni.
– Mi volt a legnagyobb bravúr?
V. M.: Talán az olaszok elleni találkozó, hiszen világbajnoki tétmeccsen 37 éve nem sikerült őket legyőzni. Az olaszok számítottak arra, hogy jók leszünk, de hogy ennyire, azt nem gondolták. Mi azonban nagyon fegyelmezetten, okosan korcsolyázva nem sok sanszot hagytunk nekik.
V. J.: Az olaszok elleni mérkőzés, ahol 60 percen keresztül szinte hibátlanul játszottunk.
– Melyik volt a legkeményebb mérkőzés?
V. M.: Az ukránok elleni meccs emlékezetes marad, mert vesztes állásból sikerült fordítanunk.
V. J.: Legbelül az ukránok elleni találkozó volt a legkeményebb, mert bár szétlőttük az egyébként jól védő kapusukat, kapufánk is volt, ők azonban kétszer is betaláltak a hálónkba, ám innen is fel tudtunk állni, és ez is a csapat erejét bizonyította.
– Manapság több NB I-es futballmeccsen összesen nincs annyi magyar szurkoló, mint ahányan Krakkóban buzdították a csapatot.
V. M.: Köszönjük, hogy ilyen sokan voltak velünk, és olyan hangulatot teremtettek, hogy szinte hazai pályán éreztük magunkat.
V. J.: Hatalmas érzés kimenni egy tizenötezres csarnokba, ahol négyezer magyar drukkol nekünk, és nagyon boldog vagyok, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb szurkolótábora a magyar jégkorongsportnak van. Ez egy szerethető sport, gyors, agresszív és látványos.
– A hokit a legkeményebb sportágak közé sorolják. Egy-egy meccs után otthon a feleségük borogatással várja önöket?
V. M.: Néha előfordul, hogy hazatelefonálok, rakják be a jégzselét a fagyasztóba, de többnyire egy-két napos jegeléssel mindig megúszom.
V. J.: Megkapom a feleségemtől, ha jól játszom, ha nem, nincs mellébeszélés, de ha megsérülök, mindent megtesz azért, hogy ne fájjon annyira.
– Pályafutásuk során Amerikában és több európai csapatnál is játszottak. Egy ilyen nemzetközi siker után milyen terveik vannak a jövőt illetően?
V. M.: Az utóbbi éveket Frankfurtban töltöttem, de idén nem hosszabbítják meg a szerződésemet, szóval pillanatnyilag csapatkeresésben vagyok. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
V. J.: A cseh bajnokságban a csapatom, a Slavia Praha sajnos kiesett. Úgy néz ki, ők marasztalnának, és én is nagyon jól éreztem magam Csehországban, de még nem tudom, mennyire játszanék szívesen a másodosztályban, ezért elkezdtem körülnézni, hogy milyen lehetőségek vannak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
