Az egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk, a kajak-kenu élversenyzőire mozgalmas időszak vár, hiszen az augusztusi milánói világbajnokság előtt az első ízben Bakuban megrendezésre kerülő Európa Játékokon is helyt kell állniuk. Az elmúlt évtizedek eredményei alapján a sportágtól sokat várnak, de Storcz Botond szövetségi vezetőedző szerint ez nem nyomasztja a versenyzőket, inkább ösztönöz a jó teljesítmények elérésére, még ha nem is lehet minden alkalommal a topon lenni.

 
Kárász Anna, a meglepetésember - Fotó: Kovács Tamás, MTI

– Nemrég Szegeden az első világbajnoki válogatóversenyen születtek meglepő eredmények, például kajak 500 méteren Kárász Anna legyőzte az olimpiai és világbajnok Kozák Danutát. Ez azt jelenti, hogy Bakuban Kárász Anna képviseli a színeinket?

– Nem, mert az Európa Játékokra korán kellett leadni az indulók névsorát, ezért a számonkénti nevezés a tavalyi világbajnokság eredményeinek figyelembevételével történt, vagyis Bakuban Kozák Danuta indul 500 méteren, Kárász Anna pedig, aki valóban kiváló teljesítményt nyújtott az első válogatón, Vad Ninettával 200 és 500 párosban áll rajthoz.

– Bakuban kik ülnek a mindig nagy figyelemmel kísért négyes hajókban?

– A nőknél a tavaly világbajnokságot nyert egység, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, a férfiaknál pedig a Kammerer Zoltán vezette, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű csapat lapátol.

– A bakui eredményeket figyelembe veszik a milánói vb-csapat kijelölésekor?

– Természetesen az eredmények befolyásolhatják a jelölést, mert a végleges csapatot csak július közepén, a második világbajnoki válogató után állítjuk össze. Az európai játékokra történt válogatást nyilván befolyásolta Csipes Tamara eltiltása kokainfogyasztás miatt, mert ha az nincs, akkor a tavalyi vb-győztes Csipes–Szabó párost kellett volna indítani 500-on. Így azonban Szabó járt pórul, csak a négyesben kapott helyet.

„Egy időre szüneteltetjük a páros gyakorlásokat” – nyilatkozta a Blikknek Janics Natasa azok után, hogy a múlt hétvégi szegedi első vb-válogatóversenyen Kovács Katalin mögött ülve féltávnál leállt, így a páros lényegében feladta a versenyt. Az előző évet gerincsérvműtétje miatt kihagyó Janics elmondta, ő és Kovács is más hajóban képzelik el a jövőjüket, ami könnyen a kétszeres olimpiai bajnok duó közös történetének végét jelentheti.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!