Bejött, amire talán a legtöbben vártak, azaz az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idei nagydöntőjében a tavalyi finálé visszavágóját láthatjuk – már, aki kész fennmaradni a magyar idő szerint késő éjjel kezdődő összecsapásokra.

 
 

Egy éve a Miami Heat egy drámai párharcban győzte le összesítésben 4-3-ra a San Antonio Spurs gárdáját, most viszont a texasi alakulatnál van a pályaelőny, amely péntekre virradóra az első találkozót 110-95-re meg is nyerte, ezzel 1-0-ra vezet.

A Spursről évek óta megemlítik, hogy „nagy hármasának”, a 35 év átlagéletkorú Tim Duncan–Tony Parker–Manu Ginobili triónak ez lehet az utolsó esélye, hogy még egyszer megnyerje minden kosaras álmát, az NBA bajnokának járó aranygyűrűt. Akad persze egy nem akármilyen hármas floridai oldalon is: LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh zsinórban harmadik bajnoki címére készül a Miamival. Nem lesz azonban könnyű dolguk Jameséknek, hiszen a végső sikerhez legalább egyszer győzniük kell San Antonióban, márpedig a Spurs zsinórban 9 hazai sikernél tart, ráadásul mindannyiszor legalább 15 pontot vertek az aktuális ellenfélre.

Ha az embernek gyorsan kell mondania két egyesült államokbeli várost, akkor alighanem az elsöprő többség New Yorkot és Los Angelest vágja rá. Az USA két legnépesebb városa sikeres sportcsapatokat tudhat magáénak, ennek ellenére utoljára 1981-ben fordult elő, hogy e két metropoliszból érkező csapatok vívtak egymással döntőt valamelyik major sportban (amerikai futball, baseball, kosárlabda, jégkorong).

A 33 évvel ezelőtti baseball World Series-finálé (New York Yankees–Los Angeles Dodgers) után most a jégkorong-liga (NHL) nagydöntőjébe Keletről a New York Rangers, Nyugatról pedig a Los Angeles Kings került be. Az amerikai sajtóban a „coast-to-coast”, azaz „parttól partig” párharcként emlegetett csata első felvonását idegenben nyerte a Los Angeles, méghozzá hosszabbítás után 3-2-re. Folytatás szombatról vasárnapra virradóra.

Címkék: sport, USA, látványsport, NBA, NHL

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!