Valami nincs rendben a világ egyik legjobb labdarúgócsapatánál. Sorozatos kiszólásoktól, erős megnyilatkozásoktól hangos a sajtó. Vannak, akik tudni vélik, hogy nem is négy, de mindjárt tíz játékos távozna a Real Madridtól. Ezek többsége nyilván csak spekuláció, de a csapat játékát látva, valami tényleg nincsen rendben a királyi gárdánál.

 
 
 

Lehet, csak a frusztráció feszíti a madridi klubot, hiszen miután kizárták őket a Király-kupából (Gyenyisz Cserisev sárga lapjai miatt nem léphetett volna pályára a Cádiz ellen tavaly decemberben), már a bajnoki cím megszerzésére sem maradt sok esélyük.

Azt a hírt pedig a Pipi Estrada nevű újságírónak köszönhetjük, egy televíziós műsorban mondta, hogy az Atlético Madridtól elszenvedett 0-1-es vereség után Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos is jelezte Florentino Pérez klubelnöknél, hogy elhagyná a csapatot.

Ronaldo esetleges távozása mögött azonban még akár az is állhat, hogy hiúsági kérdést csinál abból, a Real Madrid nem is érte fizette a legtöbbet (96 millió eurót 2009-ben), hanem Gareth Bale-ért, 100,7 millió eurót (ez a Football Leaks adataiból derült ki), csak ezt titokban tartották, hiszen Ronaldo értékesebb reklámfelület, mint a walesi játékos. Sergio Ramos ugyanakkor már tavaly is fejtörést okozott a királyi gárdának, mivel az andalúz játékos nem érezte úgy, hogy megbecsült tagja lenne a csapatnak. Ráadásul James és Bale is többet keresett nála, ám Pérez elnök nem hajlott arra, hogy emeljenek a fizetésén. Miután azonban a Manchester United kész volt 60 millió eurót letenni az asztalra Ramosért, és az angol klub készséggel kicsengette volna neki az évi 8,5-9 millió eurós fizetést, a Real Madrid elnöke gyorsan megváltoztatta korábbi döntését: új szerződést ajánlott a játékosnak, amit Sergio Ramos el is fogadott, így az angolok akkor hoppon maradtak.

Most pedig a Sport nevű katalán lap egyenesen tíz madridi ember távozásával számol. A listán van Pepe, Arbeola, James Rodríguez és Isco is. Mindezt, persze, nem lehet tényként kezelni, ám kétségtelen, hogy a Real Madrid bár 3-1-re nyert legutóbb a Levante otthonában, egyáltalán nem meggyőző játékkal, sőt. Ami pedig tovább élezi a helyzetet, arról éppen a Marca nevű sportlap számol be: két korábbi ex-realos menedzser is meg akarja kaparintani James Rodríguez játékjogát. José Mourinho több angol és spanyol lap szerint a nyáron átveszi a Manchester United irányítását, Carlo Ancelotti pedig a Bayern Münchent irányítja. Utóbbi különösen jó kapcsolatot ápol a kolumbiai játékossal, pontosan ismeri képességeit, mivel a Real Madrid éppen az ő kérésére vette meg 2014 nyarán 80 millió euróért a Monacótól.

Azonban színre lépett egy harmadik jelentkező is: Josep Guardiola a Manchester Cityt trenírozza a következő szezontól, és hatalmas pénzösszeg áll rendelkezésére az átigazolásoknál. James Rodrígueznek az idei idény alatt nyújtott gyenge teljesítménye, valamint magánéleti problémái (többszörös gyorshajtás, házasságromlás) miatt amúgy is ultimátumot adott a vezetőség a szezon végéig: ha nem javul a teljesítménye, átigazolási listára kerül. De így járt Isco is, aki szintén a Premier League-ben (Arsenal, Chelsea, Manchester City) folytathatja.

A feszültség jele az is, hogy Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya az edzésen teremtette le csapattársait, mondván, teljesítményük nem méltó a Real Madridhoz, és ideje volna komolyabban venni a munkájukat.

Külső szem. Ángel Cappa, aki Jorge Valdano segédje volt a Real Madridnál az 1994–95-ös és az 1995–96-os idényben, így nyilatkozott James Rodríguez gyenge teljesítménye kapcsán: „A Madridnak nincs semmi játékstílusa, minden edzőnek más a felfogása, az edzőváltások miatt nem tud kialakulni semmi. A klubnak nincs egy olyan alapvető játékstílusa, mint a Barcelonának.
(Forrás: As, 2016. március 2.)

 


Ronaldo és az ő egója.
„Ha mindenki az én szintemen lenne, talán elsők lennénk” – mondta Cristiano Ronaldo (képünkön) azt követően, hogy 0-1-re kikaptak az Atlético Madridtól. Később pontosított ugyan, hogy a fizikai állapotra értette, de ezzel elkésett. Patricia Ramírez sport- és egészségpszichológus így elemezte a sztár kirohanását:
„Őszintén szólva nem hiszem, Ronaldo arra célzott volna, hogy ő jobb, mint a többi csapattársa, egyszerűen kiszaladt a száján. Azok az emberek, akik sokat tesznek a sikereik elérésében, frusztrálttá válnak, amikor vereség éri őket. Ilyenkor kiszalad az ember száján egy-két keresetlen szó. Ám ezeket a szavakat nem fújja el a szél, különösen egy olyan korban nem, ahol minden szónak nyoma marad. Ezért azt javaslom Ronaldónak, hogy ne beszéljen méregből, adjon időt magának, mielőtt megszólal.”
(Forrás: Marca, 2016. március 1.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!