„Az emberek már kezdik kicsit unni, hogy mindig a Real nyer, mit csináljunk? – Megvan! Fogjuk a legjobb játékosukat, és tegyük át egy másik csapatba!” Néhány hónapja valahogy így nézett volna ki egy képzeletbeli ötletbörze a nem létező Bajnokok Ligája Izgalmáért Felelős Szervezet főhadiszállásán. És bár ez csak fikció, Cristiano Ronaldo Juventusba igazolása és vele egy nyakunkon lévő, rendkívül érdekesnek ígérkező BL-idény már nem az.

 

Európa legerősebb bajnokságai már néhány hete elindultak, sok futballrajongó azonban még most is számolja vissza a napokat, de már nem sokáig: jövő kedden és szerdán a csoportkör első fordulójával elrajtol a Bajnokok Ligája legújabb idénye!

A bevezetőben említett „mindig a Real nyer” állítás azért kicsit túlzás volt, a királyi gárda „csak” zsinórban háromszor nyerte meg a kontinens legrangosabb kupasorozatát, ami persze így is több mint történelmi tett. Ronaldo távozásával viszont – a fogadóirodák szerint legalábbis – jelentősen romlottak az esélyeik az újabb címvédésre: a madridiakat jelenleg mindössze az 5. legesélyesebbnek tartják a végső sikerre. Leírni hiba volna őket, mert bár nem valószínű, hogy akár a tavalyi BL-döntőn parádézó Bale, akár a nyári világbajnokság legjobbjának választott Modric, akár a szintén kiváló Isco vagy Kroos feledtetni tudja egyszemélyben a portugált, együttesen képesek lehetnek rá. Addig is a Realnál előkelőbb helyen áll a bukmékerek rangsorában az ősi rivális Barcelona, csakúgy, mint Cristiano Ronaldo új klubja, a Juventus – ám nem őket találjuk a lista legtetején.

A legnagyobb favoritnak ugyanis most az angol bajnok Manchester City számít. Már az előző idénynek is voltak olyan pillanatai, amikor Pep Guardiola csapata tűnt a legerősebbnek, aztán némileg váratlanul kiestek a Liverpool elleni negyeddöntőben. Mellettük szól, hogy miközben gyengébbek nem lettek, minden bizonnyal tanultak a tavalyi fiaskóból. Ellenük pedig, hogy riválisaik jelentős része, elég csak a Bayern Münchenre vagy a Paris Saint-Germainre gondolni, több energiát tud a BL-re összpontosítani, mivel a hazai bajnokságban nincs jelentős kihívójuk, ellentétben az angolokkal.

A 2018/19-es idény újdonsága, hogy minden játéknapon rendeznek mérkőzéseket 18.55-ös kezdéssel, míg a későbbi meccsek a megszokott 20.45 helyett 21 órakor kezdődnek. Hogy mennyien tudják megnézni kedvenc csapatukat, az persze kérdés, hiszen a közvetítési jogok jelentős része a TV2 csoporthoz tartozó Spíler Tv-nél van, amelynek 1-es csatornája ugyan szerepel több nagy szolgáltató csomagjaiban, de a Spíler2 (ahol az első héten többek közt a Barcelona és a Juventus is látható lenne) jelen állás szerint csak a nyugat-magyarországi Tarr Kft. kínálatában érhető el, így csak néhány tízezer nézőhöz jut. Az első választás joga azonban mindennap a közszolgálati M4 Sporté, ahol kedden 21 órától a Liverpool–PSG, másnap pedig a Real Madrid–Roma kerül képernyőre.

FOTÓ: BURAK AKBULUT, AFP

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!