A héten az angol és az olasz labdarúgás is egy-egy törpeklub élvonalba jutásától volt hangos. És amíg a kicsik ünnepelnek, a nagyok közül akad, aki máris fortyog.
Az angol futball alsóbb ligáinak erejéről a Premier League élcsapatai is tudnának mesélni, hiszen a másod-, harmad-, sőt negyedosztályú csapatok évről évre megviccelnek néhány óriást az FA- vagy a Ligakupában.
Éppen ezért hatalmas szó, ha egy klub néhány év leforgása alatt három osztály mezőnyén is képes átrágni magát – ahogy azt a 2010-ben még a negyedik vonalban küzdő, nemrég pedig az élvonalba jutását matematikailag is bebiztosító Bournemouth tette. A dél-angliai város együttesét 2008-ban csőd közeli helyzete miatt még a megszűnés fenyegette, ennek fényében még nagyobb szenzáció a mostani eredmény. Csodáról azonban nincs szó, „csak” egy milliárdos orosz tulajdonos érkezéséről.
Az olajiparban érdekelt Maxim Deminnek a következő idénytől elkezdhet megtérülni a befektetése, a Bournemouth ugyanis elsősorban a televíziós közvetítési jogoknak hála tetemes pénzekhez jut majd. A folyamatos telt ház pedig garantált, bár az újonc így is alaposan lehúzza majd a Premier League átlagnézőszámát, meccseit ugyanis egy mindössze 12 ezer férőhelyes stadionban játssza.
Azonban még ez az aréna is mintegy háromszor nagyobb, mint az olasz első osztályba a napokban feljutó Capri otthona. A 65 ezres északolasz kisváros kedvenceinek éppen ezért vélhetően új hazai pálya után is kell nézniük, a szabályok szerint ugyanis a Serie A-ban való szerepléshez legalább 20 ezres stadionra van szükség. A Capri menetelésével még a fentebb bemutatott Bournemouthot is túlszárnyalta, öt év alatt ugyanis az ötödosztályból menetelt az élvonalig. Ez a tett önmagában elég lenne a kis csapatoknak amúgy is előszeretettel drukkoló semleges nézők szimpátiájának elnyerésére, ám a Capri feljutásának nem örül mindenki.
Claudio Lotito, a Lazio elnöke például egy kiszivárgott telefonbeszélgetésben azt mondta, ha a következő években is ilyen „érdektelen” csapatok kerülnek a Serie A-ba, alaposan megcsappannak majd a bevételek. Ha hozzátesszük, hogy négy körrel a vége előtt egy, még Caprinál is kisebb város, az 50 ezres Frosione csapata is feljutásra áll, ráadásul az élvonalban szereplő, 40 ezres Sassuolo sem áll kiesésre, a Lazio elnökének és a vele egyetértőknek nem lehetnek nyugodt napjaik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!