Ha a sportot kedvelő embereknek azt mondom, Kati néni, szinte mindenki kapásból rávágja: Fábiánné Rozsnyói Katalin, a legeredményesebb magyar edző, aki az elmúlt évtizedekben tanítványaival futószalagon szállította az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeket a magyar kajak-kenunak. 2017-ben a magyar sport kategóriában övé lett a Prima Primissima-díj. Hatszor volt az év edzője, beszélgetésünk elején mégis azt mondta, meglepte, amikor felhívták telefonon és elmondták, hogy a jelölésnél bekerült a „hármas kosárba”, az elismerésnek pedig nagyon örül.
– Nemcsak elméletben, gyakorlatban is jól ismeri a sportágat, hiszen 1968-ban Pfeffer Annával ezüstérmet nyert kajak kettesben 500 méteren a mexikói olimpián. Hogy kezdődött a „kajakszerelem”?
– Aquincumban laktunk, a Császár uszodába jártam úszni, de én mindig azokat néztem, akik a Margitsziget mellett a Dunán kajakoztak. Nagyon érdekelt, kipróbáltam és megtetszett.
– 1977-ben kezdte edzői pályáját. Kemény fából faragták, és sokszor a szemére vetették, hogy nem bánik kesztyűs kézzel a tanítványaival, kizsigereli őket. Voltak, akik konoknak, önfejűnek, sőt zsarnoknak is nevezték.
– Ez mind nem igaz. A sportban csak azok jutnak előre, és azok lesznek eredményesek, akiktől következetesen megkövetelik azt, amit meg kell csinálni, még ha olykor fáj is. Az én feladatom az, hogy a versenyzőből kihozzam a maximumot, mert egymaga nem tudja megvalósítani az álmait, kell valaki, aki „kiszekírozza” belőle a sikert. Ez vagyok én. Egyébként érdekes, hogy azok a tanítványaim, akik nem értek el kiemelkedő eredményt, soha nem mondtak rám rosszat, a mai napig a legjobb viszonyban vagyok velük, felhívnak, szeretettel beszélnek rólam. Volt olyan érzésem, hogy néhány nagyon sikeres tanítványomnak mások adták a szájukba ezeket a jelzőket, azok, akik a szakmában irigyek voltak rám, mert én mindent másként csináltam, mint ők. Egyébként azt gondolom, hogy akinek nincsenek irigyei, az semmit nem tudott felmutatni az életben.
– Az edzői munkában mennyire jelentett „hátországot” a férje, Fábián László, az első magyar olimpiai bajnok kajakos?
– Nekem Öcsi volt a mentorom. Amikor edző volt, figyeltem őt, majd később meghallgattam a tanácsait, de néha női logikával átalakítottam azt, amit mondott, mert ő férfiszemmel másként látta a dolgokat. Viszont szakosztályvezetőként a többi edzővel szemben soha nem védett meg, azt mondta, védjem meg magam, ne legyen az, hogy velem kivételez.
– Köztudott, hogy egykori tanítványai közül többekkel nem éppen felhőtlen a viszonya. Eleinte csak női versenyzőkkel, majd az elmúlt évek során például a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta férfi négyessel is foglalkozott. A nőkkel vagy a férfiakkal volt nehezebb?
– Mindig könnyebb volt a férfiakkal, mert nem sumákoltak, köntörfalaztak, lehetett velük beszélgetni, nem voltak féltékenyek egymásra, és nem sértődtek meg, még akkor sem, ha megmondtam a véleményemet. Velük a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– Ami a nőket illeti, például, Mészáros Erika, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Douchev-Janics Natasa, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella vagy éppen Fazekas-Zur Krisztina után most is van ígéretes tanítványa, a Vasas büszkesége, Takács Tamara, akit pár napja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az év legjobb női kajakosának választott. Vele hogy jön ki?
– Tamara a tehetsége mellett olyan akarattal van megáldva, amilyet még nem nagyon tapasztaltam. Viszont megtesz mindent, amit mondok, sőt vissza kell fognom, mert többet akar csinálni, mint amit én elképzelek. Jó vele dolgozni, ráadásul a Vasasnál hagynak a saját fejem után menni, ami nekem nagyon fontos.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!